Archive
Díszdoktor lett a La Sapienza Tudományegyetemen Rómában, itthon megszűnt a cége és végre megkezdődött a makói fürdő építése. Makovecz Imrével Petőcz Éva beszélgetett.
[2010, március 11 - 12:11]
A felújított épület egyik éke a korhűen helyreállított kabinsor.
[2010, március 11 - 11:02]
Ma este - a Magyar Sajtó Napja alkalmából - adja át Demszky Gábor a Csengery Antal-díjat, amellyel a Főváros azon újságírók kiemelkedő munkáját ismeri el, akik az önkormányzat működését érintő hírekről hosszú időn át magas színvonalon és hitelesen adtak tájékoztatást a sajtóban. 2010-ben Vargha Mihály is megkapta ezt a díjat, amit ma este személyesen már nem vehet át.
[2010, március 11 - 10:52]
A sorozat következő előadása: 2010. március 18-án.
[2010, március 11 - 10:37]
November 11-én megnyílt az Újbuda Allee Bevásárlóközpont. A belsőépítészek az eddig megszokottól eltérő, letisztult látványvilágot álmodtak a térbe. Ennek részét képezik az általunk készített világítási megoldások is.
(X)
[2010, március 11 - 08:06]
Előadásból, rendezvényből a hétvégén volt bőven: olcsó változat fiataloknak, és árával is jelzetten „A” kategóriás a krém számára.
Zöldi Anna beszámolója
[2010, március 10 - 16:49]
Miután a barokk jószágkormányzósági épület - később iskola - hasznosításával felhagytak és minden mozdíthatót elloptak belőle, története szerencsés fordulatot vett. A Veszprémi Építész Műhely munkáját Gaschler-Gyeviki Nóra mutatja be.
[2010, március 10 - 14:55]
Az örmény Építészkamara, az Avangard Motors LLC és Jereván önkormányzata által megrendezett egyfordulós, nyílt, nemzetközi pályázaton a zsűri 274 tervből egynek sem adott első díjat. A másodikat egy csupa fiatal, párizsi építészekből álló társulás vitte el.
[2010, március 10 - 12:39]
Mintegy húsz szereplője van ennek a javarészt interjúkból és archív képanyagokból összeállított dokumentumfilmnek, amely a MÉSZ Mesteriskolájának több mint 50 évre visszanyúló történetét próbálja meg felvázolni. Vetítés: 2010. március 17-én 18 órakor.
[2010, március 10 - 11:23]
Dr. Kuba Gellért előadása az Építész Továbbképző szervezésében 2010. március 17-én.
[2010, március 10 - 07:52]
Római kori falak is előkerültek a Kecske-templom szentélyében folyó ásatásokon.
[2010, március 10 - 07:49]
Vargha Mihály 2010. március 8-án, életének 58. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt
[2010, március 9 - 18:17]
Görbült tér, ácsoló elsőévesek, londoni minimalisták.
[2010, március 9 - 14:56]
A Építész Továbbképző "Szabad szemmel" sorozatának idei második olaszországi útja. időpont: 2010. április 2-5.
[2010, március 9 - 14:31]
Az egyik legdinamikusabban fejlődő török hotel-lánc több isztambuli és egy manhattan-i szálloda után Budapesten is megnyitotta keleties hangulatú design hoteljét. Tervező: Tima Zoltán ( KÖZTI Zrt.)
[2010, március 9 - 13:04]
Fót belvárosának turisztikai fejlesztése és átfogó közterületfelújítási projektje keretében gyalogostengely, új városháza, turisztikai fogadóépület és Művészetek Háza létesülhet. Bár a településnek jóváhagyott szabályozási terve van, a rendezési koncepciót mégis alapjaiban vitatták a Műemléki Tervtanács szakemberei. A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács azonban lelkesen üdvözölte a fejlesztés terveit.
[2010, március 9 - 09:24]
A Hevesi és Pap Építészeti Tervezőiroda nemrég mutatta be a Fővárosi tervtanácson a Hungária út 95. szám alá tervezett új irodaépületét.
[2010, március 9 - 09:22]
Aquincumban virtuális élménytér, ókori játszótér és egy igazi római kori ház rekonstrukciója készül a korabeli hétköznapok bemutatására.
[2010, március 8 - 12:25]
Országos bojkottra szólítanak fel civil szervezetek, mert az Auchan Magyarország Kft. kérésükkel ellentétben nem állt el természetromboló áruház-bővítési szándékától.
[2010, március 8 - 12:24]
A helyszínen lakótornyokat és egy nemzetközi városi kiállítóközpontot hoznának létre, művészeti galériával, éttermekkel és előadóművészeti helyszínekkel. Az elrendezés a hagyományos kínai shan-shui (hegy és víz) koncepció alapján készült, és a város valamint a Nyugati-tó egymással való viszonyát veszi alapul.
[2010, március 8 - 07:16]
|