„Bercsényi Piknik” - az Építész Klub félévzáró rendezvénye
Már harmadik éve rendezzük meg ezt a sok hallgatót megmozgató eseményt, aminek eddig a MÉSZ székház adott otthont, de idén a Bercsényi Kollégiumot választottuk helyszínül. Döntésünk oka, hogy rendezvényünkkel szeretnénk kicsit polírozni kollégiumunk megkopott hírnevét. Ennek megfelelően célunk az, hogy embereket vonzzunk ide és megidézzük a Bercsényi fénykorát, azaz a 60-as 70-es, 80-as éveket. A rendezvény szervezésében az Építész Klub mellett idén több kari öntevékeny kör is részt vett. Ez a félévzáró esemény nem egy kollégiumi buli, hanem egy kulturális esemény, ennek megfelelően alakultak a programok is.
14:00-kor egy laza piknikezéssel nyitjuk meg a kollégium udvarát, amit erre az alkalomra a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégiumnak és az Augsberger cégnek köszönhetően gyepszőnyeggel takartunk le. A hagyományainknak megfelelően idén is lesz főzőverseny tanáraink szereplésével, melynek eredményét az esti vacsorán kóstolhatjuk meg.
A kollégium nagytársalgójában nyílik egy kiállítás az Illés-együttesről, mely elsősorban a korabeli Bercsényi Klub jelentős kulturális szerepét hivatott bemutatni, érzékeltetni. Az Ős-Illés tagjai közül ketten is tiszteletüket teszik a rendezvényen (Illés Károly, Halász Gyula) és Mohai Sándorral, a kiállítás tulajdonosával beszélnek majd Bercsényis emlékeikről illetve a zenekarról.Ezt követően tanáraink, volt kollégisták beszélnek emlékeikről, az ő idejük alatti kollégiumi életről. Vendégeink: Fülöp Gyula, Turi Attila, Kolossa József, Szalai András.
A vacsora után az építészetre terelődik a szó. Janáky István és Kaszás Károly fog egy-egy 60-70-es években épült épületéről körülbelül 20 perces előadást tartani, majd ezután Wesselényi-Garay Andor moderálásával kerekasztal beszélgetésen mesélni a korabeli építészeti helyzetről, kilátásokról, irányzatokról illetve eredményekről.
Szeretettel várunk mindekit!
Köves Bálint
Építész Klub
vélemény írásához jelentkezzen be »