Az elmúlt harminc évben rengeteg lakást alakítottam át. Magaméit és másokét. Huszonvalahány éven át ebből is éltem, bár nem vagyok építész. Éppen ezért, kezdem a bemutatkozással.

Ma vagyok 56 éves. Van egy városgazdász és egy újságíró diplomám. 19 éves koromig éltem Pécsett, majd 32 éves koromig Budapesten. Ez idő alatt kétszer házasodtam és váltam, két gyerekem született, akikkel 1985-ben Izraelbe vándoroltam.  Még csak három hónapja voltam az országban, amikor az első lakásátalakitásra kaptam megbízást.

Nem először robban fel a fejem az építészi nyafogástól, hogy igy a befektetők, meg úgy a megrendelők, de amit M. Szilágyi Kinga cikke sugall az végképp kiboritotta nálam a bilit - elegem van a magukat jószándékú szakembereknek tartó kiszolgálószemélyzetből, akik állítólag tudják, hogy mit kellene csinálniuk, de mégsem teszik...

" A szakma általában tudja, mit kellene tenni, de nem erre kap megbízást."

Most jöttem haza egy tárgyalásról. Egy lakásépitésre alkalmas területhez igyekszünk befektetőt találni. A válság, első körben nagyon nem kedvezett, de lassan, ahogy elül a pánik, az élet megy tovább, és fel lehet fogni a válságot úgy is, hogy kiszelektálja a gyengéket, maradnak azok, akik kiválóak a szakmájukban.

Megint sikerül majd kivivni a hazai építészek utálatát azzal, amit írni fogok, úgyhogy az érzékenyebb lelkűek ne is folytassák az olvasást. A post alatti értékelésnél nyugodtan jelöljék be az egyest. Megszoktam, hogy vitázni nem, de névtelenül lepontozni nagyon tudnak azok, akiket kritizálni szoktam...

A Zsidónegyedet nem hagytátok, Budapestet nem adtátok, az ingatlanadót elszúrjátok, de juszt sem hagyom magam Ti Dölyfös Urak - megcsinálom azt, amit a városban kéne tenni, a mi házunkban. Egymillió ember helyett százzal, de mivel minden ember a világ teljessége, a mi házunk pont olyan mint a városunk - most még, de már nem sokáig. Mert a mi házunk olyan lesz, mint amilyen lehetne a mi városunk, ha nem azok vezetnék, akik most félrevezetik.

Újabb csevej a Zsidónegyedről. A nemtudomhányadik, amelyen, héberből forditva - csak a vizet daráljuk, tökéletesen értelmetlenül.

Nem azért, mert hülyeségek hangzanak el, hanem mert bármi is hangozzák el egy ilyen eseményen, a dolgok a maguk módján, és tőlünk teljesen függetlenül mennek tovább. Mert azok, akik a döntéseket hozzák, sőt azok is, akik a döntéseket előkészitik - tökéletesen alkalmatlanok arra a feladatra, ami rájuk van bizva.

2008-05-30-án  jegyeztem azt a bejegyzést a kapcsolat.hu-n, amelynek a címe Podo-kibuc volt. Ez a bejegyzés azután született, hogy a TV-ben láttam egy műsort a magyar kistelepülések mélyszegénységéről.

"meg kellene próbálni egy kibucot alakitani a nyomorgó emberekből, egy olyan csoportot, ahol a központi gondolat a tanulás, a közös munka, az alapellátás egy pénz nélküli közös, gazdasági vállalkozásban.

Ötévnyi kutatás eredménye olvasható abban a tanulmányban, amelyet január 14-én juttattam el a miniszterelnöknek egy olyan szolgáltatásalapú, dinamikus adórendszerről, amely az önkormányzatok pénzügyi önállóságát és transzparens gazdálkodásának megteremtését célozza.