építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

EMA blogja [230]

EMA Konzultáció fiatal építészeknek- amit nem tanítanak az egyetemeken...Az elkövetkezendő 10-15 évben Magyarországon rengeteg vacak lakást kell majd felújítani. Jelenleg, főként lakberendezők foglalkoznak ezzel, az építészek nagy része még mindig középületek tervezéséről álmodik és szidja a megrendelők vizuális kulturálatlanságát, holott éppen a lakástervezéssel formálhatnák leginkább a jövendő korosztályok építészeti kulturáltságát.Jó lakást tervezni nem könnyű feladat, meglévő lakásból kihozni a maximumot pedig igazi szakmai kihívás.Az építési szabályozás rémesen elavult a lakások belső funkcionális rendjét illetően Magyarországon, de az építészek csak akkor tudnak változtatni a szabályozáson, ha közvetlen kapcsolatba kerülnek a használók valóságos problémáival. Azzal együtt, hogy jómagam városgazdász vagyok, a sorsom úgy alakult, hogy 1985-től napjainkig sokszáz lakást terveztem, közvetlenül a megrendelők igényeire. Az emelt ki az építészek közül, hogy képes voltam meghallgatni, odafigyelni a megrendelőkre és nem sajnáltam a szellemi energiámat arra “pazarolni”, hogy a legjobb megoldást találjam az életük szinterére. Egy jól elvégzett munka öt újat hozott és megélhetést Izraelben, pár hónappal a megérkezésem után. Megtanultam, hogy lehet önálló céget működtetni, miként vállalni el munkákat, miként árazni a saját munkámat, stb.Akik úgy érzik, hogy fiatal építészekként nem akarnak csak nagy irodákban rajzolóként gürcölni, hanem a saját, tervezői képességeiket gyakorlati példákon keresztül akarják fejleszteni és közben önálló jövedelemhez jutni – érdemes ezekre a konzultációkra felíratkozni.Hozzám nagyon sok tervezési és megvalósítási felkérés érkezik – ez az időskor és a tapasztalat következménye – amelyeket már nem akarok végigvinni, hiszen ahhoz valóban sok energiára van szükség, de szívesen együttműködöm fiatal építeszekkel, akik elsajátítják azt a látásmódot, amiért a megrendelők velem akarnak dolgozni. Vagyis a konzultáció további célja, hogy egy olyan csapatot alakítsunk ki, akik “megöröklik az én monitinomat”, amelyet több évtized alatt építettem fel.Nem titkolt célom, hogy amint az Izraelben történt, 10-15 év alatt ezzel az apró, de szisztematikus munkával egyre jobb megrendelői kört lehet kialakítani, akik igényesek, és megbecsülik a jó munkát. Erre már itt, Magyarországon is megvannak az apró jelek. Nem grandiózus középületekkel, hanem az egyes emberek jól megtervezett lakásaival lehet a környezetkultúrát javítani, ehhez pedig sok fiatal építészre van szükség, akikben még van lelkesedés, tudás-, és tettvágy.Egy-egy ilyen kiscsoportos konzultáció (max. 5 fő) fejenként 12 ezer forint, egyetemisták is részt vehetnek rajta, természetesen.Jelentkezni lehet a következő e-mail címen:workshop.mihaly.eva@gmail.com     Az időpontot az elvi jelentkezés után egyeztetjük.

újgazdag vircsaft

EMA: Felháborító a vezető tervező nyilatkozata. A Kamara szerecsenmosdatása is meglehetősen visszatetsző - így aligha lehet az építészek társadalmi rangját emelni.
http://podo-pro.hu/ujgazdag-vircsaft/

Ésszerűség és törvény

EMA: Reggel olvastam egy cikket Borvendég Bélától, itt az építészfórumon, és mindamellett, hogy mélyen egyetértettem vele, elindított bennem egy gondolatsort:
Itt olvasható:
http://podo-pro.hu/esszeruseg-es-torveny/

Találjuk meg az origót!

EMA: Ezzel a felszólítással élt Tarlós István egy konferencián, ahol Budapest jövőjéről beszélt. Az előadás a saját honlapján található videók alapján megismerhető. Az én véleményem viszont itt:
http://podo-pro.hu/origo-oh/

Jeruzsálmi villamos

EMA: Jeruzsálem az elmúlt 44 évben 9-szeresére nőtt. Ami a tömegközlekedést illeti, a hegyes-völgyes terep, a mindenütt várható régészeti leletek miatt sokáig csak autóbuszokban gondolkodtak. 1995-ben készült egy közlekedési koncepció, ami két, meglehetősen hosszú...

Kibucból villanegyed

EMA: A mozgalom 100. évfordulója alkalmából a magyar sajtó kárörvendve temette a kibucokat. Izraelben inkább átalakulnak, ahogy a szükség megkívánja...
http://podo-pro.hu/kibucbol-villanegyed/