építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Értékvadászat a Tájérték Kataszter megvalósítása céljából

Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött, állami intézmények konzorciuma, a Norvég Alap támogatásával. 

Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött, állami intézmények konzorciuma. Az Értékvadász mozgalom célja a résztvevők környezetében található természeti és kulturális értékek feltárása, valamint célzottan gémeskutak és kiépített források, forrásfoglalások felkutatása, amely információk hozzásegítenek tájaink védelméhez. 

A pályázatra egyrészt csapatok – iskolai osztályok, szakkörök, intézmények, klubok, civil szervezetek, vallásos közösségek, baráti körök stb. – másrészt magánszemélyek is jelentkezhetnek a környezetükben található tájértékek minél teljesebb körű felmérésével. Az értékekről internetes felületen kitöltött adatlapot, fotót és rövid anyagot - amely az értékmegőrzés lehetőségeiről szól - kell eljuttatni a szakmai zsűrihez.

MagánszemélyekVíz és tájérték” témakörben versenyezhetnek, kétszer két kategóriában: a legtöbb, illetve a legszebb gémeskutakat, valamint forrásfoglalásokat felkutatók részesülnek elismerésben.

A részletes pályázati kiírás a Tájértéktár oldalról lesz letölthető 2010. május 15-étől.

Az első helyezett csapat kétéjszakás kirándulást nyer egy nemzeti parkba. Emellett az egyéni verseny győztesei is egyenként százezer forint értékű jutalomban részesülnek.

A következő hetekben az önkormányzatok, és a vállalkozások irányába is nyitni kíván a TÉKA-projekt, valamint a kulturális fesztiválokkal is felveszik a kapcsolatot annak érdekében, hogy minél inkább bekerüljenek a köztudatba értékeink, s az emberek minél szélesebb köre támogassa a magyar táj épített és természeti értékeit feltáró, értékőrző módon fejlesztő tevékenységet.

 


 

A TÉKA-projekt
Magyarország tájai, természeti és kulturális kincsei mindannyiunk közös öröksége, mégis nagyon kevesen ismerik és érzik magunkénak őket. Pedig országosan több mint 100.000 tájérték található.

Tájértéknek nevezünk minden, az adott tájra jellemző természeti értéket, képződményt vagy ember által létrehozott tájalkotó elemet – beleértve a régészeti értékeket, műemlékeket, védett és nem védett természeti értékeket, építményeket, sőt olyan gondolati képződményeket is, mint a néphagyományok vagy legendák –, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van.

Norvég Alap több mint 300 millió forinttal támogatja ezen értékek feltárását, egységes adatbázisba rendezését – az úgynevezett Tájérték Kataszter (TÉKA) létrehozását – és interneten keresztül történő elérhetővé tételét.

A TÉKA-projekt több kormányzati szerv együttműködésében valósul meg, s kínálja majd szolgáltatásait a szakembereknek és érdeklődőknek. A konzorcium tagja a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.

A létrejövő adatbázisból megtudhatjuk például, hogy utazásaink során hol, mit érdemes megnézni. A TÉKA arra is lehetőséget kínál, hogy egyének vagy akár internethez kötődő közösségek is feltölthessék saját táji felfedezéseik adatait a rendszerbe. A szakemberek, önkormányzatok a tervezett szolgáltatások keretében elengedhetetlen információkhoz jutnak például a települések fejlesztési, rendezési terveinek elkészítéséhez, hozzájárulva a tájvédelemhez és a kulturális örökség megőrzéséhez.

A TÉKA programja
A munkát a projekt gazdái arra is szeretnék felhasználni, hogy felkeltsék a „civilek”, az ország lakossága különféle csoportjainak figyelmét arra, hogy az értékek, az épített és természeti örökség megfelelő ismerete és használata kézzelfogható előnyöket nyújthat települési, vagy akár vállalkozási szinten is, és jobbá teheti a társadalom széles rétegeinek életét. Ugyanakkor az is cél, hogy az értékvédelemmel foglalkozó szakemberek az eddiginél jobban megismerjék az értékvédelemmel, hasznosítással kapcsolatos lakossági igényeket, elvárásokat, szempontokat és nézeteket. Mindezek érdekében a következő fél évben széleskörű figyelemfelkeltő kampánysorozat indul.

Az akciósorozat legfontosabb elemei a következők

Értékvadászat: iskolák, lokálpatrióták, civil szervezetek versenye a helyi, illetve kistérségi értékek feltárása, összegyűjtése és dokumentálása érdekében, egyrészt az értékek feltárása, másrészt az ezzel kapcsolatos helyi aktivitások kiváltása érdekében (bővebben lásd később).

Tájértékverseny: Önkormányzatok számára kiírt pályázat, amelynek keretében az értékvadászat során begyűjtött információk felhasználásával az önkormányzatoknak el kell készíteniük saját – egyébként jogszabályi kötelezettségeik közé tartozó – egyedi tájérték-kataszterüket, és emellett olyan rövidfilmet, ami akár a televízióban, akár az internetes videomegosztókon terjesztve mindenki számára világossá teszi a település, kistérség vonzerőit, értékeit, a település ezzel kapcsolatos aktivitását. Ajánlott lesz ezen belül helyi kötődésű, széles körben közismert, közkedvelt személyiségek közreműködésének igénybe vétele. A tájértékverseny győzteseinek országos nyilvánosságot kívánnak biztosítani, emellett lehetőség nyílhat a későbbiekben arra, hogy a győztes részt vegyen az Európai Tájdíj megmérettetésén is.

Tájközpontú Fesztiválok: A nyári fesztiválok során az azokon résztvevő turistáknak a figyelmét kívánja felhívni, az eddig feltárt táji értékekre, a rendezvény helyszínén különböző programokkal (sétákkal, beszélgetésekkel, bemutatókkal stb.). A táji értékek megismertetését és megőrzését is segítő fesztiválálok minősítését kezdeményezi a TÉKA-konzorcium. A Tájközpontú Fesztivál minősítést elnyert rendezvényeket külön programfüzetben terjesztik majd.

Tájérték Tudatos Társaság (3T) Pályázat gazdasági társaságok részére: Ezen a pályázaton azoknak a cégeknek a jelentkezését várják, amelyek saját CSR tevékenységük során a tájértékek feltárást és értékőrző fejlesztését támogatják, továbbá – egy másik kategóriában – azokét, akik saját tevékenységük keretében gazdasági hasznuk van valamely tájérték fenntartható használatából, így jó példaként mások számára is bemutathatók

TÉKA-fesztivál: a TÉKA-projekt zárásaként nagyszabású, a Móricz Zsigmond körtéren és a Villányi út elején szervezett köztéri bemutatókból, kiállításokból, illetve a Corvinus Egyetem Villányi úti campusán szervezett konferenciából álló eseménysorozat hívja fel majd a figyelmet a projekt eredményeire.

forrás: sajtóanyag

 

vélemény írásához jelentkezzen be »