építészet : környezet : innováció

Hálózat, építészet, város és egy regény

2013 júliusában a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának 9 hallgatója vehetett részt az Istanbul Kültür University által szervezett Erasmus intenzív programon. Az Isztambulban megrendezett nemzetközi workshopról a magyar csapat vezetője, Molnár Tamás DLA írt beszámolót.

A 2013. július 08. és 21. között lezajlott nemzetközi workshopra összesen négy országból 38 hallgató érkezett Isztambulba. A résztvevőket az alábbi egyetemek építész hallgatói közül választották ki:

  • Istanbul Kültür University, Isztambul, Törökország
  • Delft University of Technology, Delft, Hollandia
  • Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar, Pécs, Magyarország
  • KU Leuven, Sint-Lucas, School of Architecture, Brüsszel, Belgium

A Network-Architecture-City c. program Isztambul (1. kép) két városrészének vizsgálatát, majd egy installáció készítését tűzte ki célul. A workshop témája Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma c. regényén alapult. Az Erasmus Intenzív Program fő kérdése az volt, hogy milyen elfeledett vagy még fel nem fedezett értékekkel rendelkeznek ezek a városrészek.

Isztambul, fotó: Molnár Tamás

A workshop kezdetén Dr. Esra Fidanoğlu asszony és kolléganője Gonca Arik Çalişkan ismertette a kéthetes program többlépcsős felépítését. A regény alapján Isztambul két eltérő karakterű városrészével Çukurcuma-val (2. kép) és Nişantaşival (3. kép) kellet megismerkedni. Előbbi inkább szegényes városrésznek tekinthető, ahol rengeteg régiségkereskedés található, míg utóbbi a gazdagok negyede luxus termékeket kínáló üzletekkel. A leírások szerint Çukurcuma-ban azért van annyi régiségkereskedés (4-6. kép), mivel a sorra épülő új társasházak helyén egykor régi épületek álltak, amelyekből a helyiek igyekeztek megmenteni minden értéket a bontás előtt. Különös kettőséget jelent ebben a városrészben a még álló régi, nagyrészt fából készült épületek (7-8. kép) és az új, a környező beépítésre sok esetben tekintettel nem lévő házak (9. kép) együttese. Nişantaşiban ezzel szemben sokkal rendezettebb minden. Igazán régi, faházat szinte egyáltalán nem találni, mindenhol új, sokszintes épületek sorakoznak.

Cukurcuma, fotó: Molnár Tamás

Az első szakaszban a hallgatóknak be kellett járniuk mindkét városrészt. A bejárás során meg kellett figyelniük valamit, amit az adott területre jellemzőnek tartottak. Ez lehetett egy építészeti elem, de akár egy társadalmi élethelyzethez köthető térhasználat. Tulajdonképpen a kiválasztott szempont szerinti megfigyelés során fel kellett fedezniük, hogy milyen hálózatot alkotnak a szempontjuk szerinti töredékek a városrészben. Fotódokumentáció készítésével rögzítették a látottakat, majd a megfigyelt szempontot a legjellemzőbb kép kivetítése mellett 1 percben mutatták be (10. kép). Az első benyomások alapján négyfős nemzetközi csoportokba rendeződtek a hallgatók, azaz, akik hasonló szempontból találták érdekesnek a városrészt innentől kezdve egy csoportot alkottak. A hallgatók munkáját rövid oktatói előadások és folyamatos konzultáció segítette. Az első workshop fázis zárásaként a vizsgálódásuk alapján egyedi analízist bemutató posztert készítettek (11. kép).

A második szakaszban a hallgatók által megfigyelt jellemzőket össze kellett kapcsolni a regény történetével. Az Ártatlanság Múzeuma (Masumiyet Müzesi) tényleg létezik, Çukurcuma egyik kis utcájának sarkán áll (12. kép). A regényben több, eléggé részletes leírás található erről a városrészről, bemutatva annak fejlődését átalakulását. A hallgatóknak meg kellett találniuk a regény azon fejezetét, amelyhez kapcsolódni tudtak az első szakaszban megfigyelt szempont szerint. A kapcsolódás lehetett azonosság, de ellentmondás is. A kapcsolatot egy újabb poszteren mutatták be.

A harmadik, záró fázisban az első két szakasz vizsgálódásai alapján egy installációt terveztek a hallgatók, amit előre megadott költségkeretből meg is kellett valósítaniuk. Az installáció lényege az volt, hogy felépítsék azt a helyszínen, majd figyeljék meg a járókelők, a lakók reakcióit végül a nap végén bontsák le azt. A workshop harmadik posztere a tervezett installációról készült. Mindhárom poszter az elkészített installációk részét képezte, ezáltal kiállításra került.

1. csapat installációja, fotó: Molnár Tamás

A hallgatók által készített installációk különböző problémákra, illetve eltűnt vagy eltűnőben lévő értékekre hívták fel a figyelmet. Az 1. hallgatói csoport (Barna Eszter, Eline Billiet, Dilan Çelik, Marije Ruigrok) a régi épületek homlokzatának rétegződéseit vizsgálta, mint a társadalmi élet színtereit (13. kép). Van-e erkély vagy nincs, ha van, akkor zárt vagy nyitott? Mire használják a homlokzatot, teregetésre, étel- és ital beszállítására egy leengedett kosár által? A 2. csapat (Bíró András, Rasa Chmieliauskaite, Maarten Kempenaar, Ömer Talha Yağci) felfedezte, hogy a területen több olyan régi tisztálkodásra szolgáló kifolyókút van, amik mára körbeépültek vagy csak egyszerűen már nem használtak. Ők installációjukkal a víz jelentőségére kívánták felhívni a figyelmet.

A 3. csoport (Erkan Aybar, Jorien Cousijn, Harsányi Katalin, Serife Mazak) ezzel szemben a program címében szereplő hálózatot akarta valahogy megjeleníteni. Egy kisebb teresedésnél, ami egy foghíjnál alakult ki gazdagon díszített fa bútorok álltak a szabadban (14. kép), amiket kizárólag a kóbor macskák használtak, mikor a napon sütkéreztek. Ez a csapat erre a teresedésre készített színes fonalakból egy installációt, felhasználva az utcán megtalálható régi tárgyakat, bútordarabokat (15. kép). A 4. csoport (Greg András, Klaas de Jong, Amy Menu, Suzan Sav) néhány földszinti ablak előtti rácsra helyezett ki olyan plakátokat, amelyek valamilyen a homlokzathoz kapcsolódó térhasználatra hívták fel a figyelmet (16. kép). Ezen kívül kihelyeztek egy nagyobb fehér tablót egy forgalmasabb helyre, amin csak egy kérdés szerepelt törökül: Mit jelent neked az otthon? A tabló a nap végére természetesen tele lett rajzokkal, kis szöveges válaszokkal.

4. csapat installációja, fotó: Molnár Tamás

Az 5. csapat (Gözde Biçer, Borbás Renáta, Sylvie Hagens, Frank de Vleeschhouwer) a graffiti témaköréhez kapcsolódott. A tavaly nyári tüntetések miatt nagy jelentősége lett a városban a graffiti egy ottani sajátos fajtájnak, amit nem feltűnő helyre festenek, mivel politikai üzenetet közvetít. A hallgatók kerestek egy olyan falfirkákkal telefestett építkezési fémkerítést, ami egy régóta elhagyatott építkezésnél állt egy lépcsősor mellett. A falfelülethez kis piktogramokat terveztek, amelyeket aztán fekete festékkel fel is fújtak a kerítésre (17. kép). A piktogramok egyrészt társadalmi élethelyzetekre utaltak, de készült egy áthúzott kamera piktogram is, ami fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nem kell mindent szemmel tartani.

A 6. csapat (Frank Botman, Cansu Çetrez, Kneip Borbála, Kazuya Uchida) az utca lejtését használta ki. Fából kis lépcsősort készítettek egy ablakkal, ami jelezni kívánta, hogy bármennyire is az ember az emelkedő leküzdésével van elfoglalva, igenis itt is vannak olyan helyek, ahol érdemes megállni (18. kép). A 7. csoport (Borbás Réka, Alexandre Carpentier, Neslihan Kolancı, Kelly Otter) megfigyelte, hogy a terep lejtése miatt a régi házaknál majdnem minden bejáratnál megjelenik valamilyen lépcső. Ez a lépcső lehet besüllyesztve vagy akár a homlokzat előtt, gyakorlatilag a járdára kinyúlóan (19. kép). Kialakításától függetlenül azonban ezek a lépcsők, tényleges funkciójuk mellett, általában valamilyen másodlagos szerepet is betöltenek. A hallgatók installációjukkal a kis bejárati lépcsőkre, mint a társadalmi élet színtereire hívták fel a figyelmet egy olyan helyen, ahol nem volt lépcső (20. kép).

A 8. csapat (Louise Frateur, Havanecz Márk, Çiçek Karataş, Nora Prins, Stephanie Snellenberg) teljesen más helyet célzott meg, mint az összes eddigi. Ők a keskeny, magas házakban lévő lépcsőházakra hívták fel a figyelmet, amelyek felvezetnek az épületek tetejére. A tetőkön pedig egy teljesen új világ nyílik meg. Onnan például lehet látni Isztambul több fő nevezetességét is. Néhány utcányira Çukurcuma-tól azok a legnépszerűbb szórakozóhelyek és éttermek, amik valamelyik lakóház tetején működnek. A 9. csapat (Gerben Jansen, Márkus Péter, Tolga Uzunhasanoğlu, Wolke Vandenberghe) a nyári melegben az árnyékos helyekre akarta felhívni a figyelmet egy könnyedén mozgatható kis fedett, nyitott pavilonnal.

Hagia Sophia, fotó: Molnár Tamás

A program vezetője, Esra Fidanoğlu a Çukurcuma városrészt régóta tanulmányozó szociológus, Prof. Dr. Meyda Yegenoglu Mutman kíséretében tekintette meg a felépített munkákat. A program zárásaként az installációk bontása után egy kerekasztal beszélgetésen összegezték a résztvevők a workshop tanulságait. Az elkészült munkákat nem zsűrizték, ugyanis úgy ítélték meg, hogy mindegyik csoport hasonlóan fontos jellemzőket ismert fel Cukurcuma-ban, amire aztán az installáció által fel is hívta a figyelmet.

A workshophoz kapcsolódó sokszínű kulturális programok maradandó élményt szolgáltattak minden résztvevőnek. A hallgatóknak nagy élményt jelentett az építészettörténeti tanulmányokból ismert Hagia Sophia-t (21. kép) és a Kék Mecsetet (22. kép) élőben látni. Különleges program volt a Boszporuszon tett hajóút, valamint a szoros melletti egykori kis falvakban tett séta is (23. kép), amelyet megkoronázott a Rumáliai Erőd bejárása (24. kép). Összességében elmondható, hogy a Network-Architecture-City program hagyományostól eltérő problémafelvetése, valamint Isztambul városának különleges hangulata nagymértékben formálta a résztvevők (25. kép) építészeti szemléletét.

Molnár Tamás DLA

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »