építészet : környezet : innováció

Hozzáépítés



"A képzés másfél éve alatt szerzett személyes tapasztalat alapján a mesterek kinyilatkoztatásai, mint földből kiforgatott rögök hevernek előttünk: „Ha végigmegyek a pesti belvároson, elfog a hányinger!”. (T.T.) A hallgató meg tanácstalanul toporog a rög körül, kerülgeti, próbálja gyönge kezeivel szétmorzsolni azt."

Király Zoltán értekezése



Király Zoltán: Hozzáépítés (a teljes dolgozat a csatolt doc-ban található)

Részlet a dolgozatból


„Minden írástudó, aki a mennyeknek
országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki
ót és újat hoz elő az éléstárból” 
(Máté, 13/52)

  

Hány ingert kell feldolgozni?
 
„Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.”
(József Attila: Hazám, 1937.
)


A képzés másfél éve alatt szerzett személyes tapasztalat alapján a mesterek kinyilatkoztatásai, mint földből kiforgatott rögök hevernek előttünk: „Ha végigmegyek a pesti belvároson, elfog a hányinger!”. (T.T.) A hallgató meg tanácstalanul toporog a rög körül, kerülgeti, próbálja gyönge kezeivel szétmorzsolni azt. Egy idő után világossá válik számára, csak az idő és a természet szétmállasztó erejével (eső, szél, napsugárzás, intenzív fagyciklusok; összefoglaló nevükön: az erózió), vagy mesterséges úton sikerülhet belőlük jó magágyat nyernie. Más lehetősége nem lévén: traktorra fel, arccal a talajművelés felé: forgatás, felszíni és felszín alatti lazítás, rögtörés, aprítás, porhanyítás, keverés, tömörítés, simítás, egyengetés; eszközeik: eke, sekély-, középmély-, és mélylazító, kombinátor, szántóföldi kultivátor, gömbsüveg (tárcsa), borona; henger (sima, pálcás, gyűrűs, „gebrics”), simító. (Dörgöljük csak újra és újra az orrunk alá jól fejlett agrár-ipari állam önképünket). A technikai eszköz, a szerszám, mint az emberi kultúra elengedhetetlen része és segítője most is kéznél van.


A hányinger, a felfordult gyomor, a spontán öklendezés mára jellemzően az íróink sajátja lett (Nádas Péter, Kertész Imre, Háy János stb.), és az írások szerint ez az érzés könnyen átragad. Míg az írók többnyire a mai közállapotok miatt émelyegnek, addig T.T. gyomra mástól indulhatott meg. De vajon mi vitte rá erre az erős kijelentésre, hisz látszólag ő egy érzelmes, alapvetően halk szavú, csendes, mondhatni szófukar, szemlélődő ember. Kinyilatkozatása Kosztolányi Édes Annája tettének váratlanságához, hevességéhez és brutalitásához volt hasonlatos, de erre még később visszatérünk. Sajnos a kinyilatkoztatások sajátja, hogy értelmüket csak találgatni lehet.
Ezennel kinyilatkoztatom, soha többé nem fogok kinyilatkoztatni. Különben is: Minden építész hazudik! (Mondja ezt M.J., építész. Értem én a leckét, kedves Mester, az élethez hasonlóan ezentúl a hallgató is csak paradoxonokban gondolkodhat.)

 

Az örökség
„A múlton nem lehet változtatni,
az a dolgok természetéből adódott.
A jelent el kell fogadni – és úrrá kell lenni rajta.
De a jövő nyitott – nyitott a teremtő és (alkotó)
gondolkodás és cselekvés számára”  (Mies van der Rohe, 1960)
 

A pesti belvárosi épületállomány értékelését az egyre bővülő körű helyreállítási, felújítási és átalakítási munkái teszik számomra érdekessé (mi számít megtartandó értéknek, és mi nem), ill. a személyes érintettség, lévén egy eklektikus bérház felújítási és irodaházzá történő átépítési munkáinak vagyok az építésze. Ez a munka magába foglalja a teljes homlokzati rekonstrukciót is, ami az 1960-as években teljesen elpusztított és levert vakolat- és gipszdíszítés töredékesen fennmaradt dokumentációja alapján történik. (M.J. azt is kinyilatkoztatta, hogy törjön le a keze, ha még egyszer életében egy gipsz stukkót lerajzol. Érdekesnek tartom még itt a zárójelben megjegyezni, hogy az IKV hanyag üzemeltetésének köszönhetően lepusztuló, majd életveszélyessé váló homlokzati díszítés teljes leverése és az elvi alapokon nyugvó építészeti lecsupaszítás - amit például a Kotsis Iván féle székesfehérvári belváros felújítás során lehet tetten érni - azonos eredményre vezetett. A radikálisan, csak a lényegére, szigorúan az épület alapelemeire és azoknak a szerkesztett homlokzati arányrendszerére - majdnem ideírtam: a kemény magvára - redukált látvány, díszeitől megfosztott hölgyként dacolt a járókelők bámész tekintetével, akár az Esterházy nagymama a kitelepítésben.)

A rendszerváltozás után több emblematikus felújítás/átalakítás született már, hogy csak az ismertebbeket említsük:     
  • Inter Europa Bank székház (Dévényi Tamás; Szabadság tér; eredeti tervező: Schannen Ernő)
  • egykori Parisiana mulató, ma Új színház (Kőnig és Wágner; Paulay E. utca; eredeti tervező: Lajta Béla)
  • Budapest Bank székház (Kőnig és Wágner; Andrássy út; eredeti tervező: Quittner Zsigmond)
  • ING Bank és NN székház (Erick van Egeraat; Andrássy út; eredeti tervező: Kallina Mór)

Az 1998-2002 között regnáló Orbán kormány idején ez a felújítási hullám némi politikai felhanggal és állami segédlettel folytatódott:
  • Sándor palota (Potzner Ferenc, Magyari Éva, Pazár Béla; Budai vár, feltételezett tervező: Pollack Mihály)
  • Uránia mozi (Mányi István; Rákóczi út, eredeti tervező: Schmahl Henrik)
  • Terror háza (F. Kovács Attila; Andrássy út)
  • egykori Wenkheim palota, ma Szabó Ervin könyvtár (Hegedűs Péter, MATESZ; Szabó Ervin tér; eredeti tervező: Meining Artúr)

A rendszerváltozással és a globális léptékű turizmus terjedésével megújulnak, átalakulnak a belváros korabeli épületei:
  • egykori Adria szálló ma Le Meridien szálloda (Kolbe Tibor, MÉRTÉK Építész Stúdió; Erzsébet tér; eredeti tervező: Tőry Emil és Pogány Móric)
  • volt Vörös Csillag mozi, ma Grand Hotel Royal Corinthia szálloda (Marosi Miklós, KÖZTI; Erzsébet körút, eredeti tervező: Ray Rezső),
  • New York palota felújítása és bővítése (ÁMRK, Erzsébet körút; eredeti tervező: Hauszmann Alajos)


Az Andrássy úton sorra újulnak fel a bérházak, a paloták és a villák; az Andrássy út melletti területek leromlott állapotú épületeinek tulajdonosai magánerős beruházók által finanszírozott tetőtér-beépítésekből származó bevételeikből próbálják megállítani és visszafordítani ingatlanaik műszaki állapotának romlását. A VIII.-IX. kerületekben az önkormányzatok és magánberuházók megbízásából már egész tömböket, területeket szanálnak, aminek léptéke szinte vetekszik a századfordulós építési lázzal, de ennek a rehabilitációnak értékelése már túlmutat jelen írás keretein.

 


Ha építészként kell ránéznem a pesti belvárosra (amihez minden esetben egy civil nézés is társul), az iskolában nevelt szemem nem lát mást, mint annak épületeit és az épületek által kihasított közterületeket. Ezeket még most is részben a klasszicista, zömében a századforduló (XIX.-XX.) eklektikus, historizáló stílusainak mára egységesült képe határozza meg (no és persze a XX. század második felében rárakódott kutyaszar).
Ezt az eklektikus háztömeget és a köztük lévő űrt sokan tartják a főváros felmérhetetlen becsű értékének, jellemző és meghatározó (uram bocsá’: bájos, derűs) arculatának, ami a mára megmaradt egységében mindenféleképpen védendő és felújítandó lenne. (Alan Parker ide is hozta forgatni az Evitát, mert Budapest jobban hasonlít az egykori Buenos Airesre, mint maga Buenos Aires.) Mások meg, látjuk, hánynak tőle. (Lehet, T.T.-nél nem az eklektikus házakra gerjed a pavlovi reflex, de akkor legyen ez most már egy termékeny félreértés). Az átlagból kiemelkedő, az építészeti közbeszéden kívül is megjelenő toposzok Budán a Schulek féle Mátyás templom és Halász bástya ill. a Duna bal partján az Országház és városligeti Vajdahunyad vára.
Érdekes módon, a klasszicista pesti Duna parttal és a belváros klasszicista épületeivel többnyire az építészeknek nincs bajuk (hacsak nem Finta Józsefnek, aki a pesti Duna partot szisztematikus módon pusztította szállodáival). Miért van az, hogy a klasszicizmus (még) kedves, míg az eklektika (már) nem? (...)


Macskajaj
„A gentleman nem akar szent vagy tudós vagy művész lenni, elég neki az, ami; ebben a mértéktartásban is gentlemanly. Amilyen etikai kategória a gentleman, olyan esztétikai kategória a jó bérház. A munkás-ház is; mert a
munkás is legyen gentleman. Mindenki legyen az.”    (Fülep Lajos: Célszerűség és művészet az építészetben, 1944)            
Az Interneten terjedő rövidfilmek (mémek) közül a minap egy macskákról szóló válogatást láthattam. Az egyik jelenetben egy, a világgal ismerkedő, képességeit fejlesztő és egyben saját határait megismerő cica a földön ülve hosszú koncentráció után hirtelen egy gyors ugrással helyből az asztal tetejére ugrott. Az igaz, hogy ez nem elsőre sikerült neki, többször elvétette, de újra és újra megpróbálta. Valahogy így kellene nekünk is a pusztán jó, célszerű mérnöki létesítményből nekirugaszkodva elérni az építőművészetet, már amennyiben valamiért ez a feltett szándékunk. Nincs más esélyünk, mint a feszült figyelem és a cselekvés összhangja. Nekünk azonban minden esetben csak egy próbálkozás adatik meg, és ha az nem sikerül, jöhet a macskajaj.


A próbálkozás során azonban soha ne feledjük, hogy „…minden esetben hozzáépítünk, így tehát azt is tudnunk kell, hogy mit lássunk folytatandónak” (13) , hogy ezzel újra és megint T.T.-hez jussunk vissza.

 

Szerző: Király Zoltán MIE – Doktori képzés II. évf.
Építőművészet
2003/2004 tanulmányi év, II. félév
Kutatási téma: Korszerűség az építészetben
Témavezető: Mónus János
 

vélemény írásához jelentkezzen be »