építészet : környezet : innováció

Jé! - Ludbriko Építésztábor gyerekeknek

kezdés: 2012. augusztus 6. CEST 09:00vége: 2012. augusztus 10. CEST 16:30
Lassan egy éve működik az általános iskolásoknak szóló ludbriko.hu weboldal, mely a gyerekek érdeklődését szeretné felkelteni az építészeti alkotások iránt. Az oldal működtetésével párhuzamosan Gődény Éva építészmérnök és csapata személyes talákozókat is szervez, legközelebb 2012 augusztus 6-10. között a Noha Stúdióban.

Jé! Építésztábor

Ludbriko – Épületes szórakozás


Az épített környezet gyermekeink számára csupán nélkülözhetetlen díszlet a mindennapokhoz. Talán még a díszlet szó is többet jelent, mint amennyi kötődésük van az őket körülvevő épületekhez. Egy előadás után a színházi kellékeket valószínűleg jobban le tudnák írni, mint azokat a házakat, melyek mellett éveken át nap mint nap elmennek. Ez persze nem az ő hibájuk.

Nekünk szülőknek, felnőtteknek kell őket terelgetni, irányt kell mutatnunk itt is, mint az élet minden más területén.

Már érezhető némi mozgás, lelkes emberek sok munkával, remek kezdeményezéssekkel próbálnak ezen a területen változást elérni.

Magam is úgy hiszem: gyermekeink akkor válhatnak igazán az épített környezetükről, ezen belül épített örökségükről is felelősséggel gondolkodni és dönteni tudó felnőttekké, ha az már gyerekkorukban természetes részévé válik az életüknek, érzelmileg kötődnek hozzá. Ezért közel egy éve útjára indítottam a ludbriko.hu-t.

Az általános iskolásoknak szóló weboldalon szórakoztatva, játékokkal, színes olvasmányokkal szeretném felkelteni kisebbek és nagyobbak érdeklődését építészeti alkotások iránt. A tartalom mellett a vizuális megjelenésre is igyekszem nagy hangsúlyt fektetni, mert úgy érzem, ebben sem árt némi iránymutatás. Helytörténeti, városismereti érdekességek, külföldi példák mellett játékokkal, könyv- és programajánlókkal igyekszem valóban „épületes szórakozást” nyújtani.

 
Király utca - Királyi Vásár
Corvinus Díszkert 2012
Erzsébet tér - Urbitális Majális
 

Az oldal tartalmának előállításával, működtetésével párhuzamosan nagyon fontosak és tanulságosak a gyerekekkel való személyes találkozások (Királyi Vásár, Corvinus Díszkert 2012, Urbitális Majális, Gyerek Sziget). A gyerekrendezvényeken a magam készítette játékokkal (memória, összepárosító, különbségkereső, kirakó) szinte észrevétlenül bebizonyosodik, hogy az építészet valójában nem is annyira megközelíthetetlen és megfoghatatlan, mint amilyennek elsőre tűnik. A szülők többsége eleinte el sem hiszi, hogy gyermeke tud majd épületekkel kapcsolatos játékokat játszani, aztán miközben mindannyian remekül szórakoznak, kiderül, hogy a csemeték ezen a téren is igen ügyesek.

Jé! - Ludbriko Építésztábor

A legközelebbi Ludbriko-program a Noha Stúdióban augusztus 6-án induló, egy hetes, nem ott alvós nyári tábor.
A tábor elsődleges célja, hogy jól érezzék magukat a vakációzók, közben pedig szélesedjen látókörük, fejlődjön kreativitásuk. Hogy játszás és alkotás közben rácsodálkozzanak az épületek formai sokszínűségére, az építészeti részletekre, Budapest nem is annyira rejtett kincseire. Megismerkedünk majd zöldtetőkkel, zöldfalakkal és elkészítjük a saját zöld városunk makettjét is.  Az utolsó napon kiderül, miről álmodnak az építészek, és ami ennél is fontosabb, hogy milyennek képzelik a jövő házait, városait a gyerekek.
A táborba Koháry Marival (MaryPOP munkacsoport) együtt várjuk az 5 és 13 év közötti résztvevőket.

Tervek

A munkacsoporttal való együttműködés már egy kicsit a jövőbe is mutat. Szeretnénk ugyanis, ha nem csak gyermekrendezvényeken, hanem az Anthropolis Egyesület globális nevelés workshopjainak keretében, az iskolákban is találkozhatnánk a gyerekekkel.

A tervek közt szerepel továbbá azoknak az önmagukban is nagyon fontos, és hasznos kezdeményezéseknek az összefogása, melyek a gyermekek épített környezeti nevelésével foglalkoznak. Együttgondolkodással, közös munkával növelni tudjuk hatékonyságunkat, több gyermekhez és szülőhöz tudunk eljutni.

A közös erővel való fellépés fontos, de az oldalt látogatók számára fontos az is, hogy közben a ludbriko.hu folyamatosan fejlődjön, tartalma frissüljön, és egyre több ismeretet tudjon nyújtani a célcsoportnak a témában. Mindezt persze úgy, hogy játszva tanuljanak, épületesen szórakozzanak.

Most azonban a legeslegfontosabb terv, eljuttatni a hírt minél több felé:

Jé! Ludbriko Építésztábor a Noha Stúdióban augusztus 6-10-ig.
Részletek és jelentkezés: ludbriko.hu és nohastudio.hu weboldalakon.

 
Jé! Ludbriko Építésztábor a Noha Stúdióban augusztus 6-10-ig
 

Gődény Éva
építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök

 

vélemény írásához jelentkezzen be »