közélet
Ma este - a Magyar Sajtó Napja alkalmából - adja át Demszky Gábor a Csengery Antal-díjat, amellyel a Főváros azon újságírók kiemelkedő munkáját ismeri el, akik az önkormányzat működését érintő hírekről hosszú időn át magas színvonalon és hitelesen adtak tájékoztatást a sajtóban. 2010-ben Vargha Mihály is megkapta ezt a díjat, amit ma este személyesen már nem vehet át.
[2010, március 11 - 10:52]
Előadásból, rendezvényből a hétvégén volt bőven: olcsó változat fiataloknak, és árával is jelzetten „A” kategóriás a krém számára.
Zöldi Anna beszámolója
[2010, március 10 - 16:49]
Vargha Mihály 2010. március 8-án, életének 58. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt
[2010, március 9 - 18:17]
Görbült tér, ácsoló elsőévesek, londoni minimalisták.
[2010, március 9 - 14:56]
Fót belvárosának turisztikai fejlesztése és átfogó közterületfelújítási projektje keretében gyalogostengely, új városháza, turisztikai fogadóépület és Művészetek Háza létesülhet. Bár a településnek jóváhagyott szabályozási terve van, a rendezési koncepciót mégis alapjaiban vitatták a Műemléki Tervtanács szakemberei. A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács azonban lelkesen üdvözölte a fejlesztés terveit.
[2010, március 9 - 09:24]
Országos bojkottra szólítanak fel civil szervezetek, mert az Auchan Magyarország Kft. kérésükkel ellentétben nem állt el természetromboló áruház-bővítési szándékától.
[2010, március 8 - 12:24]
A helyszínen lakótornyokat és egy nemzetközi városi kiállítóközpontot hoznának létre, művészeti galériával, éttermekkel és előadóművészeti helyszínekkel. Az elrendezés a hagyományos kínai shan-shui (hegy és víz) koncepció alapján készült, és a város valamint a Nyugati-tó egymással való viszonyát veszi alapul.
[2010, március 8 - 07:16]
I. díjban részesült a 14. számú pályamű. Mérték Építészeti Stúdió Kft.tervezők: Paulinyi Gergely, dr. Reith András, dr. Komjáthy Attila
[2010, március 5 - 14:40]
Schulz István (1934–2010) építész búcsúztatása 2010. március 13-án, szombaton 11 órakor lesz a székesfehérvári Szent Donát kápolnában.
[2010, március 5 - 10:24]
Bujdosó Attila beszámolója az eseményről.
[2010, március 4 - 12:40]
"A kötet nem fog elévülni, ezért nem hiányozhat egyetlen építész, vagy más művészetkedvelő értelmiségi könyvtárából." Bitó János megnyitó beszéde a HAP Galéria kiállításán és könyvbemutatóján.
[2010, március 2 - 13:33]
A Magyar Építész Kamara felhívja a Tisztelt kamarai tagok figyelmét, hogy a Lidl Magyarország Bt. által meghirdetett Budapest, II. Csalogány utcai Lidl áruház tervezési ajánlatkérési felhívás számos, az építészekre nézve súlyosan hátrányos pontot tartalmaz.
[2010, március 2 - 13:06]
A Szakmafelügyeleti Bizottság eljárása során vizsgálni kívánja, hogy az eredetileg célul kitűzött „jó építészeti minőség” sérült-e a megvalósítási tervezés során. A BÉK Szakmafelügyeleti Bizottságának közleménye.
[2010, február 27 - 10:32]
Majd másfél év elteltével másodszor járta meg a Központi Tervtanácsot a Dimenzió terve: az egy évtizede futó City Point projekt magvalósulása esetén Győr tulajdonképpen új városközponttal gazdagodna.
[2010, február 26 - 10:40]
Mit tehetünk katasztrófa előtt és után, és mit tud nyújtani a szociális lakásépítés? – ezeket a kérdéseket kutatták az est vendégei: Ertsey Attila építész, Sümeghy György, a Habitat for Humanity országos igazgatója, Mújdricza Péter építész és Turi Attila építész, a beregi árvíz utáni újjáépítés egyik résztvevője.
[2010, február 25 - 16:25]
Egy év múlva befejeződik a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciója Európai Uniós támogatással: télen korcsolyapálya, nyáron csónakázótó, egész évben szabadidős és kulturális centrum.
[2010, február 24 - 13:49]
Vadász György szeretettel, elismeréssel és kritikával beszélt kiváló pályatársairól, és megemlékezett a nemrég elhunyt Basa Péterről is. Tudósítás a FUGÁ-ból.
[2010, február 23 - 08:11]
Az XXL Architect Tervezőiroda tervét másodszorra engedte tovább a központi tervtanács.
[2010, február 22 - 12:11]
Jó megoldás a PPP? Nem túl hosszú a 25 éves kifutás? A fejlesztő eltér a tervektől? A KÉK Tálalóján ezekre kérdésekre is választ kerestek.
[2010, február 22 - 10:20]
Az Intramuros Építész Kft. elvi engedélyezési szintű terve a Műemléki Tanácsadó Testület (MTT) előtti bemutatásra.
[2010, február 19 - 07:58]
|