építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Mapei [98]

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991-ben alakult a világhírű olasz anyavállalat, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. Egy gyára működik Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik a hazai piac mellett exportra is. A Mapei 153 főt foglalkoztat, valamint felelős vállalatként kiemelt szerepet vállal a szakemberképzésben, amit 2010-ben Gazdasági Miniszteri Kitüntetéssel ismertek el. Számunkra az építészek szakmai elismerése kiemelkedően fontos. A Média Építészeti díjat azért is támogattuk, illetve hogy alkotómunkájukat, támogatni és ösztönözni akarjuk ezáltal.  

kapcsolódó oldalak:

Mapei Kft.

Világversenyképes szakemberképzés indul

Professzionális szakember képzési program indul, melynek keretében világszínvonalú tudáshoz, valamint folyamatos szakmai és üzleti támogatáshoz juthatnak a résztvevők – jelentette be a Markovich Béla a Mapei ügyvezetője, a Magyar Országos Építőipari Szakember Találkozón.

80 éves a Mapei csoport

1937-ben, Milánó külvárosában alapította meg kis családi vállalkozását Rodolfo Squinzi, melynek az Építési és Ipari Segédanyagok, a kezdőbetűket olaszul összeolvasva, a MAPEI nevet adta. A mára világviszonylatban is piacvezető építőipari óriás alapelvei 80 éve...

2017 az építőipar éve lesz

Öt százalékkal nőtt a Mapei Kft. árbevétele 2016-ban, ezzel a vállalat átlépte a 10 milliárd forint forgalmat. A vállalat optimizmusa töretlen, álláspontjuk szerint 2017 az építőipar éve lesz, már csak azért is mert a tervezők asztalán rengeteg értékes projekt van.