Programok

Meghívó a II. világháború egyetemi áldozatai emlékművének avatására

1/0
Hirdetés
1/0
Programok

Meghívó a II. világháború egyetemi áldozatai emlékművének avatására

2014.11.13. 10:58

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Esemény kezdete:
2014.11.14. 12:00
Esemény vége:
2014.11.14. 14:00

Vélemények:
6

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának vezetése nevében szeretettel várnak mindenkit a Kar alapításának 379. évfordulójáról megemlékező ünnepnap rendezvényei között sorra kerülő Emlékműavatásra.

Emlékművet avatunk a Királyi Magyar Pázmány Péter (a mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem egykori, a Holokauszt során és a második világháborúban elhunyt oktatóinak és hallgatóinak emlékére 2014. november 14-én, pénteken 13 órakor az ELTE Bölcsészettudományi Karának campusán, a Trefort-kertben.

Az emlékművet mindazon elődeink emlékének állítjuk, akik életüket veszítették a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, üldöztetésben; vagy katonaként és polgári áldozatként.

Ünnepi beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Dezső Tamás dékán.

Az emlékmű avatása

A Himnusz közös eléneklése

Közreműködik
Molnár Piroska színművész
A Zenei Tanszék Pro Musica Vegyeskara
Vezényel: Erdős Ákos
Rendező: Bagossy László

Dr. Dezső Tamás
dékán
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
1088 Budapest, Múzeum krt. 4.

Vélemények (6)
blogen
2014.11.21.
05:08

Egy nagyon fontos apróságra oda kellene figyelni! A katonák nem "áldozatul esnek", hanem "hősi halált halnak" A munkaszolgálatosok azok, akik átmenetet képeztek a két forma között, itt az ismert okoknál fogva nézőpont kérdése a helyes megfogalmazás. A kötelessége teljesítése közben elhalálozó munkaszolgálatos hős volt, az ismert borzalmas körülmények és törvénytelen -akkor is!- cselekedetek következtében odavesző pedig áldozat.

Egy egyetemtől elvárható lett volna ez, ugyanis ez nem csak formaság, hanem a késsel-villával alapesetéhez sorolható!

ezer kartács
2014.11.13.
23:00

Kedves ÉF!

Az egyik lényeg, ha nem A lényeg, hogy ez NEM holokauszt emlékmű, hanem az ELTE egykori mindazon áldozatainak KÖZÖS emlékműve, akik a zsidótörvények, a holokauszt, a második világháború áldozatául estek.

További infó: http://emlekhely.btk.elte.hu/emlekmu/

üdv:

SZL

Zöldi Anna
2014.11.14.
17:18

@ezer kartács: de nem is írta senki, h ez holokauszt emlékmű lenne, a holokauszt szó az egyetem meghívójában szerepel - ha már kukacoskodunk. vagy valami elkerülte a figyelmemet?

ezer kartács
2014.11.14.
17:50

@Zöldi Anna: Anna, kukacoskodásról (kicsit meglepett e kifejezés) szó sincs. Azóta az ÉF javította a címet, pár órával ezelőttig volt téves, arra utaltam. üdv, SZL

Zöldi Anna
2014.11.14.
23:03

@ezer kartács: akkor ezer bocsánat:)

én a javított váltzatot láttam és nem értettem egy szót se, hát kukacoskodtam kicsit

Hartmann György Sándor
2014.11.16.
13:43

@ezer kartács: A hivatalos meghívóban ezek a szövegek szerepeltek:

A címlapon:

az Eötvös Loránd Tudományegyetem

egykori, a Holokauszt során és a második világháborúban

elpusztult oktatóinak és hallgatóinak emlékére

állított emlékmű avatására

Belül:

Az emlékművet mindazon elődeink emlékének állítjuk,

akik életüket veszítették a zsidótörvények következtében

munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, üldöztetésben;

vagy katonaként és polgári áldozatként

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.