építészet : környezet : innováció

Megtizedelve...

Széljegyzetek a Városliget pályázat részeként a Ludwig Múzeum és Nemzeti Galéria tervezésének új kiírásához. Sári István építész-urbanista írása.

Huszonöt év után ma már kellő „történelmi távlatból” visszatekintve bizton állíthatjuk, hogy eleddig minden kormány – politikai színezetére való tekintet nélkül – igen sokat tett a magyar építészet – építésügy társadalmi elismertségének, rangjának, presztizsének megtépázásáért. Az utóbbi hónapok eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy – ebben a tekintetben is – a jelenlegi vezetés viszi el a pálmát és léphet majd a képzeletbeli dobogó kétes dicsőséget jelentő legfelsőbb fokára. A kínálkozó lehetőségek közül azonban a múlt héten napvilágot látott Városliget pályázat újabb fordulójának kiírása „ütötte ki nálam a biztosítékot”, amely véleményem szerint a Magyar Építészet (közpénzen történő!) lehető legteljesebb megalázása, ráadásul az érintett szakmai testületek csendes asszisztálása már-már „szellemi bűnsegédi” közreműködése mellett.

Azon már régen túltettem magam, hogy a tervpályázati szabályokat szabadon és öntörvényűen értelmezi a nagytekintélyű „Bíráló Bizottság”. A most megjelent közlemény (kiírás?), azonban vastagon kimeríti a „nemzeti cinizmus” fogalomkörét. Természetesen nem kívánom elvitatni a kiírók azon jogát, hogy egy pályázatot eredménytelennek ítélnek, ebben az esetben ezt a zárójelentésben rögzíteni kell és nem jár díjazás (megvétel) sem a résztvevőknek, sem a bíráló bizottsági tagoknak és szakértőinek.
Ennek ellenére kifizettek egy csomó (köz)pénzt amúgy semmire sem használható pályamunkákra és a költségekre. Mindezt megtetézték azzal, hogy rendkívül vitatható feltételekkel írták ki az új pályázatot. Fogalmi zavaroktól „hemzseg” ugyanis a közlemény, nem tudták eldönteni, hogy ez most egy zártkörű meghívásos nemzetközi pályázat, vagy egy nyílt kétfordulós „előminősítéses” pályázat. Az első esetben a zsűri saját hatáskörében eldönti, hogy kiket hív meg a pályázatra és ezt közreadja a megfelelő előírt formában.
A második esetben a zsűri a pályázati hirdetményben rögzíti az előminősítés feltételeit és az értékelési pontrendszert. Ez esetben nincs prejudikáció, mindenki beadhatja anyagát, aki megfelel a meghirdetett követelményeknek és a bíráló bizottság dönt a pontszámok alapján.

A két eljárást szándékosan összekeverni – véleményem szerint – a hét méltán világhírű külföldi építésszel és irodával szemben tiszteletlenség és mindössze három üres helyet hagyni a „plebsnek”, így a teljes magyar építészetnek több mint sértő, inkább cinikus.

Kíváncsi lennék a T. Zsűri egyik illusztris tagjának Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnökének véleményére, azaz hogy nem találtak a meghívásra egyetlen alkalmas személyt sem az általa kinevezett „Nemzet Építészei” között? Mit szólna mindezekhez szegény Makovecz Imre az Akadémia alapítója?

Ugyancsak érdekelne, hogy a Miniszterelnöki Hivatal hatályos Szervezet és Működési Szabályzatának 123. § (2) értelmében miért nem a frissen kinevezett „építészetért” felelős helyettes államtitkár Füleky Zsolt a Bíráló Bizottság elnöke? Ez lenne hát az új „nemzeti építészetpolitika” és „nemzeti építészet-stratégia” amelyért az irányítása alatt álló Államtitkárság és az Építészet-stratégiai Főosztály felel?

Persze jó lenne megismerni a Magyar Építész Kamara véleményét is, de a Zsűrinek ilyen tagja nincs ezért e tárgyban kérdéssel fordulok a kamara elnökéhez. Az a tény, hogy a Bíráló Bizottságnak nem tagja a kerület polgármestere Karácsony Gergely és főépítésze sem, jól jellemzi a kiírók demokráciáról vallott álláspontját. Véleményem szerint vissza kellene vonni a „több sebből vérző” szakma-etikailag szinte védhetetlen kiírást és egy gyorsított ütemben lebonyolított közvélemény–kutatás, vagy helyi (kerületi) népszavazás után kellene dönteni a további intézkedésekről.

Bízom benne, hogy egyetértenek véleményemmel a városlakók érdekeit képviselő civil szervezetek és a „megtizedelt” magyar építészek.

Sári István
Építész - Urbanista

 

vélemény írásához jelentkezzen be »