A Népszabadságban megjelent Zoboki cikk kellemes meglepetés volt számomra. Sajnos, a lap nem vállal fel egy igazi vitát a témával kapcsolatban, hanem amolyan töltelékanyagnak kezeli a hozzászólásokat. Hetente megjelenik valamiféle válaszcikk. Persze, ez is több, mint a semmi, de a téma talán ennél többet is megérne.

"Természetesen" én is megirtam a magam válaszát, talán két-három hét múlva meg is jelenik, és reménykedem, hogy nem kotor belé a szerkesztő. Addig is, sorra veszem azokat a válaszcikkeket, amelyek eddig megjelentek és megpróbálom kigyűjteni azokat a pontokat, amelyek a különböző cikkekben, ha eltérő súlyozással is, de szerepelnek.

Kezdem a Zoboki cikk alaptételeivel:

Nincs koncepcionális tervezés, a beruházók szándékai alakitják a várost.

Az okokat a korrupt politikusokban és a tőkeéhségben látja, valamint a nemlétező közakaratban. Rendesen eltángálja a hatalmi célokat kiszolgáló technokrata várostervezőket. Ha finoman is, de kimondja: akik ma döntésképességgel rendelkeznek, szakmailag elavult tudással birnak, vagyis alkalmatlanok a feladatuk ellátására.

Frappáns a befejező szakasz, ezért idézem:

"Budapestet Budapestből kell kigyúrni, amihez összefogás, kommunikáció- és kompromisszumkészség, valamint a politika radarernyőjének látószögén kívül virágzó tetterős és jókedvű, szakmai és civil kezdeményezés szükséges."

Alföldi György a megoldást a versenyképességben látja. Megvallom, ezzel a cikkel nagyon nem értek egyet. Nem hiszem, hogy a XIX. századi városfejlődéshez hasonlitható az, amit ma kéne csinálni. Nem hiszem, hogy az országhoz képest túlméretezett Budapestnek még nagyobb körzetre kellene befolyást gyakorolnia .

Abban sem hiszek, hogy az a recept, amit Bilbaoban használtak, az általános érvényű lehet. Miközben nagyonis hiszem, hogy minden példából kell tanulnunk, azt egyáltalán nem gondolom, hogy vannak általános érvényű patentek, amelyeket csak le kell koppintani.

Ugyanakkor Alföldi is felhozza a város jelenleg szétdarabolt egységeinek együttműködését, és a lakossággal való kooperáció szükségességét.

"Meggyőződésem, hogy az önkormányzatoknak a lakókkal és civilekkel együtt azt kell keresnie, hogyan tud egy városi térség a közös cselekvések felé elmozdulni, hogy egy városrész vagy egy ház közössége miként építheti saját igényeinek megfelelően a jövőjét."

Meggyesi Tamás cikke sok olyan elemet tartalmaz, amelyet négy éve újra és újra leirok. Miközben leirtam a saját cikkemben azt a mondatot, hogy Budapest főutcája nem a Petőfi Sándor utca, hanem a Duna, csak jó lenne már szembefordulni vele, Meggyesi szinte ugyanazon szavakkal irja le a Duna szerepének kritikus voltát. Igaz, aztán, jellegzetesen épitész indoklással él, én pedig városüzemeltetési szempontból támogatom ugyanazt.

De ennek a vitának éppen az lenne a legszebb vonása, hogy mindenki a saját szakmai szempontjaiból kiindulva, mégis képes lenne közös teendőket megfogalmazni. Egyébként, Meggyesi az épitészet előtt a köztisztaságról panaszkodik - joggal.

Kerekes György a bürokráciáról és az ostoba rendeletekről, a túlszabályozásról ir. Mély, igaz fájdalommal.

Az én cikkemben is megjelenik az a két pólus, amit Zoboki és Kerekes is emlit: a túlszabályozás és az anarchia - ennél rosszabb párost elképzelni sem lehet.

Ahogy a szerkesztőtől tudom, már több cikk áll sorban, de azt hiszem, nem lenne érdektelen ezt a vitát itt is feldolgozni az épitészfórumon.

Szomorú, hogy az öntelt és agressziv politikai gépezet, hogyan darálja be az értelmes embereket is. Beleznay Éva "véleménye" hűen tükrözi a városháza zavarodottságát. Sokáig drukkoltam, hogy sikerüljön neki kitörni, valamit elérni. Közben, szinte minden fórumon vitatkoztam vele, mert dühitett, hogy kiszolgálja a politikai célokat, ahelyett, hogy a sarkára állna. Egy várost nem Neumann János vagy Rubik Ernő egyéni teljesitményére visszakacsintva lehet fejleszteni - ez az Olimpia-mánia nagy tévedése is. Nem lehet előbb büszkének lenni, aztán keményen dolgozni! Mintha az olimpiai aranyakat igéretekre osztogatnák:" tudjátok, mi mindent fogunk csinálni, ha azt az aranyat most ideadjátok?!" - nevetséges.

Ladányi János minden bajok eredőjének a kétszintű kormányzást tartja. Lefesti a szocialista rendszerbeli és az azt követő népességmozgást - alapvetően negativnak itélt szegregációs folyamatként.

Számomra meglehetősen furcsa, hogy a tekintélyes szociológus még mindig ördögtől valónak képzeli azt az emberi vágyat, hogy a maguknak jobb anyagi feltételeket teremteni képes emberek jobb városi környezetbe akarjanak jutni. Pedig a szocialista rendszer népességpolitikájának is az volt a csődje, hogy ezzel az alapvető emberi természettel akart szembeszállni. Egyes városrészek szlömösödését sehol nem tudták hatalmi szóval megállitani, akármilyen rendszerű is volt az önkormányzat.

Persze, abban a gondolatkörben, ahol az együttműködés helyett az erősebb kutya elve érvényesül, ott a hatalomtól függ minden: jó és rossz egyaránt. De a demokrácia nem erről szól - szerintem.

Megjelent szerénytelenségem cikke is...