Az ÓVÁS! Egyesület Nyílt levele a KÖH elnökének
NYÍLT LEVÉL
A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATAL ELNÖKÉHEZ
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Varga Kálmán úr
elnök részére
Budapest
Tisztelt Elnök Úr!
2006. január 23-án kelt, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Védési Osztályának címzett, de tájékoztatásul Önnek is elküldött levelünkben veszélyeztetettség okán ismételten ideiglenes védelmet, illetve a területi védelem érvényesítését kértük az UNESCO által védett, egyben Műemléki Jelentőségű Területnek számító VII. kerületi „Régi pesti zsidó negyed” 19. század közepén épült 9 értékes lakóháza és további, egyedi védelemmel nem rendelkező bontásra szánt épületei esetében.
A VI. kerületi Vasvári Pál utca 4. szám alatti egyemeletes klasszicista lakóház váratlan január elején történt elbontása kapcsán jutott tudomásunkra, hogy a Király utca 40. szám alatti 1844-ben épült, Hild József által tervezett háromemeletes klasszicista sarokház is bontási engedéllyel rendelkezik. A két műemléki értékű épület bontása után, a két telek összevonásával az önkormányzat egy nyolcemeletes lakóház építését tervezi a többségében háromemeletes műemléki épületekkel szegélyezett Király utcában! Ez utóbbi esetben azonban a bontási engedély kiadása előtt az Önök véleményét nem kérték ki.
2006. január 23-án kelt levelünkben ezért - tehát akkor, amikor a Király utcai lakóház bár kiürítve, de épségben állt és bontása még nem kezdődött el - jeleztük Önöknek a lakóépület városképi, történeti és építészeti fontossága ellenére fennálló veszélyeztetettséget. Így ezen épület esetében is kértük az azonnali ideiglenes védelem elrendelését, vagy a kivételes épület megmaradásának egyéb eszközökkel történő garantálását.
Erre a levelünkre a mai napig, tehát 2006. március 6-ig nem kaptunk választ.
Az épület törvénytelen bontását 2006. február 14-én megkezdték. Amennyiben a jelzett veszélyeztetettségre reagálva a Király utca 40. érdekében időben megtették volna a megfelelő lépéseket, például az akkor kért ideiglenes védelem elrendelését, úgy az épület nem kerülhetett volna a ma már mindenki által ismert állapotba, melyet az eredetileg nem életveszélyes épület törvénytelenül elkezdett bontása, majd annak ellehetetlenülése után az életveszély elhárítása címén cinikusan, a környező lakók és a média szeme láttára történő további roncsolása okozott.
A levelünkben jelzett VII. kerületi épületek közül több Önök által is elismerten műemléki értékű, mint például a Dob utca 14, a Dob utca 18, a Csányi utca 5. Jeleztük, hogy ezek a 19. század közepéről származó értékes lakóházak is közvetlen veszélyben vannak, mert nemcsak a 2005. december 2-a óta érvényes szabályozási terv szerint bonthatók, de tulajdonjog fenntartás mellett el lettek adva és kiürítésük is megkezdődött, vagy már be is fejeződött. Azonban a további nem védett, de a beépítés jellegét meghatározó épületek bontása sem elfogadható egy védett negyed esetében, tehát ezen épületeknél a területi védelem valódi alkalmazását kértük Önöktől.
Levelünk válasz nélkül hagyása és e veszélyeztetett épületekkel kapcsolatos késlekedésük előtt értetlenül állunk. További késlekedésük Pest régi zsidó negyedének egyre fokozódó rombolásával, újabb épületek eltűnésével fenyeget.
Emlékeztetőül: 2002-től kezdődően, - amióta ez a negyed a világörökség része lett, 8 műemléki színvonalú épületet bontottak le a VII. és VI. kerületi oldalon, egyet pedig megcsonkítottak. A 8 lebontott épület közül, a Vasvári Pál utca 4. szám alatti épületet is beszámítva 6 korai, 19. század közepét képviselő műemléki értékű lakóház volt.
Fentiek nemcsak a régi pesti zsidónegyedre vonatkoznak, hasonló jelenségek játszódnak a belső pesti kerületekben és Budapest több más pontján is.
Az építészeti örökség védelme, amely az Ön hivatalának kiemelt feladatát képezi, mindnyájunk fontos ügye. A Király utca 40. esetében már ennél is sokkal többről van szó. Ahol egy védett területen törvénytelenül lehet lebontani épületet, ott az a veszély fenyeget, hogy az embereket is törvénytelenségek érhetik. E bontásokkal érintett negyed lakóinak esetében, - ahol a lakók és bérlők tudta nélkül, ezáltal elővásárlási joguk gyakorlásától megfosztva adják el többek között a műemléki épületeket is - ez már szomorú valósággá változott. Most az a veszély fenyeget, hogy olyan életveszélyre hivatkozva, melyet a jogtalan bontás és az állagmegóvás ürügyén folytatott további durva beavatkozások okoztak, az eljáró hivatalok kimondják a végső ítéletet.
Azt várjuk Öntől, hogy érvényesítse az építési törvényből fakadó jogkörét, amely szerint az épület bontásához életveszélyes állapotra történő hivatkozás esetén is hivatala hozzájárulására van szükség, és - előzetes nyilatkozatainak megfelelően - az épület bontásához hozzájárulást ezen hivatkozás esetén se adjon.
Azt is várjuk Öntől, hogy mint a világörökségi területekért felelős hivatal elnöke tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy a súlyosan megrongált ház valódi állagmegóvása, tehát időjárástól való megkímélése mielőbb megtörténjen és ezt követően a törvénytelenül elbontott részek hiteles visszaépítésére sor kerüljön.
Azt is várjuk továbbá Öntől, hogy a levelünkben jelzett VII. kerületi veszélyeztetett épületek tárgyában érdemben és a lehető leggyorsabban járjanak el.
Végül azt várjuk Öntől, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a világörökségi címmel együtt járó és a 2005-ös bécsi memorandummal megerősített, a Magyar Köztársaságra nézve is kötelező elvárásnak, mely szerint „A történeti város hitelessége és épsége nem lehet kompromisszum tárgya”, a Kulturális Örökségvédelem Hivatala érvényt szerezzen. Annál is inkább, mert a bontások folytatása Budapestet a világörökségi cím elvesztésével fenyegeti.
Budapest, 2006. március 6.
Tisztelettel:
Marinov Péter
Elnök – ÓVÁS! Egyesület
További cikkeink a témában
Negyed6 - Negyed7 FesztiválMegnyílt a Zara Continental Hotel
Bontás helyett Óvás a hetedik kerületben!
Betelik a betonpohár
Zsebparkok a zsidónegyedben
Védtelen örökség
Megújuló Kazinczy utca
Az új Balettintézet
Hotel Carat a Király utca elején
A Rumbach utcai zsinagóga története és felújítása
További találatok >>
Rehabirritáció — 7ker
Döntéshozók a zsidónegyedről?
Alternatív gondolatok a zsidónegyedről
Préselés
Térnyerés
Újabb bontás a zsidónegyedben
Hol az értékvizsgálat?
Könyv(kötő)ház terve a zsidónegyedben
Zsidónegyed: a törvénysértés folytatódik
A pesti zsidónegyed építészeti örökségének sorsa
Önmaga kulisszája / Central passage
Elvarázstalanítás
Régi pesti zsidónegyed — egykor és ma
A Gozsdu Udvar átépítése 2002–2008
Elvették az örökséget a Világörökség Napján
„A helyzet elég nehéz”
Törvényességi vizsgálatot kérnek a civilek a változtatási tilalom erzsébetvárosi értelmezése miatt
Perczel Anna: VÉDTELEN ÖRÖKSÉG / könyvbemutató az Írók Boltjában
A MAZSIHISZ ÁLLÁST FOGLAL!
Lássunk tisztán! - a régi pesti zsidónegyedről
Projekt K40 kiállítás a Felvonó Galériában
Perczel Anna: Védtelen örökség — Lakóházak a zsidó negyedben
"Ha sikerülne a múltat beépíteni a jelenbe"
Lúzernegyed, vagy világörökség? - Újabb bontásokat és túlépítéseket terveznek!
Misszió és jelentés – marad a világörökségi cím, de...
Pótolhatatlan európai érték sorsa forog kockán
„Megőrizve megújítani” - Luxus lakóingatlan-beruházás a zsinagóga szomszédságában
Párizsi magyarok a régi pesti zsidónegyedért
Jövőre változtatási tilalom lép életbe a zsidó negyedben
Elszalasztott lehetőség?
Moratóriumot követelnek – civilek találkozója a francia szakértővel
Pest régi zsidónegyede - helyzetjelentés
Részleges bontás a Síp utcában
Európai Kulturális Örökség Napjai, Budapest: újabb lerombolt házak
Árkádia díj az ÓVÁS!-nak
Király? – megint a K40-esről
Szépkorúak Háza nyolc emeleten — a lebontott Király utca 40. helyén?
Király utca 40. - Az ÓVÁS! egyesület tájékoztatója
Zsidó Néprajzi Múzeum a zsinagógában
Rendhagyó séta Pest régi zsidó negyedébe
A Dob utcai világörökség újabb részét újítják fel
"Valóságos segélykiáltásnak hangzott a pályázati felhívás"
Mi lesz a régi pesti zsidónegyeddel?
Konferencia a régi pesti zsidónegyed jövőjéről
Király utca 50. a Király utca 40-ért!
Az Europan8 magyarországi helyszíne a REevolutio-n
És Ön mit gondol a zsidónegyed jövőjéről?
Civilizáció
Király utca 40. – ötletpályázat
Újabb tiltakozás a városrombolás ellen
Irodalomból és zenéből emelnek barikádokat
Tavaszi séta Pest történelmi zsidónegyedében
Újabb klasszicista épület veszélyben!
A terror palotája avagy plágium Pesten
Háztól házig harc
Leállt a bontás a Király u. 40-ben
A KÖH közleménye a Király utca 40-ről
Tiltakozó és akadályozó demonstráció a Király utca 40. előtt
Europan 8 - a nyertes pályamű a magyar helyszínre
Túlbontják a Király utca 40-et
Azonnali ideiglenes védelem hét erzsébetvárosi ingatlannak
A Király utca 40-es számú ház megmentése érdekében
Mentőöv a Hild-háznak
Lánc, lánc, élőlánc
Építészettörténeti séta a Terézvárosban
Bontás alatt a Király utca 40.
Hild József épülete megmentendő érték
Tüntetés a Király utca 40-ért
Pesti zsidónegyed: nyert az Óvás
Tervtanács előtt a VII. kerület négy tömbjére vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv
Somlyódy Nóra: Épül a régi pesti zsidónegyed
A Gozsdu udvar átalakítási terve
Elképesztő! Válasz a zsidónegyed sorsáról írt cikkre
Eltűnőben a pesti zsidónegyed
Perczel Anna: Pest régi zsidónegyede - A budapesti világörökségi terület védőzónájának sorsáról
Martinkó József: Ki állítja meg Arturo Uit?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 5122 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat
