Mint minden budapesti Critical Mass (kritikus tömeg) rendezvénynek, az ideinek is voltak jócskán előzményei és specifikumai. Az előzmények közül azonban toronymagasan kiemelkedik egyetlen hír. Eddig is tudhattunk, hogy Justicia vak, de hogy nem bekötve van a szeme, hanem kiszúrták neki, arról csak egy bizonyos brüsszeli döntés után bizonyosodhattunk meg.

Mobilitás és morbiditás

A vicces (már ha valakinek van kedve az abszurdon kacagni) előzmény ugyanis az volt, hogy idén februárban a horvátországi Zágráb és a portugáliai Almada előtt fővárosunk nyerte az európai mobilitási héthez kapcsolódó díjat, mégpedig „a kerékpáros közlekedés hatékony népszerűsítése” miatt.

Az Európai Bizottság nagyobb baklövést már nem is tudott volna összehozni. Ami a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését illeti, arról tudni való, hogy a válság első szelére ez a büdzsé volt országosan az első, amit megnyirbáltak, városi viszonylatban pedig ez a költségvetés olyan csekély, hogy megnyirbálni sem érdemes. (Párizs csak reklámkampányok terén többet költ ugyanis évente a városi kerékpározás népszerűsítésére, mint amennyit ma Budapest fizikális beruházásaiban erre szán.) A korábban a kerékpáros szervezetekkel egyeztetett kiskörúti, nagykörúti kerékpársávok még mindig a holdban vannak. A Magyar Kerékpárosklub (MK) 2007 óta folyamatosan egyeztet például azért is, hogy a Margit híd rekonstrukciójánál a jelenleginél kerékpár-barátabb, de a gyalogosoktól elválasztott és azokat hátrányosan nem érintő megoldás szülessen. A huzavona máig nem fejeződött be, néha a kialkudott kompromisszumos megoldást is felülíró, újabbnál újabb tervek látnak napvilágot és nem tudni: valóban lesz-e valamilyen áttörés kerékpáros vonalon a Margit híd ügyében.

A fővárosban korábban (2008) a Hagyó-kabinet Kerékpáros Budapest Programot készíttetett az MK és a BME Út és Vasút Tanszékének közreműködésével. A programban megjelentek az infrastrukturális fejlesztéseken kívüli azon fő elemek (PR kampány, szabályozási javaslatok, tempo 30-as zónák bővítése, népszerűsítő programok) amelyeket európai minták áttanulmányozását követően összegeztek és fordítottak a budapesti viszonyokra a szakértők. Fővárosi ígéretek a megvalósításra vannak, eredmények még nem látszanak, költségvetés és határidők sem. Kommunikáció van. Ettől azonban a gyakorlatilag az egyik legerősebb és leghitelesebb budapesti (valóban) civil mozgalommá váló CM és annak szervezői egyre idegesebbek, és egyre keményebb hangon kritizálják a városvezetést.

Rétegüzenetek

A Critical Mass azonban budapesti viszonylatban nemcsak azért számít unikálisnak, mert megőrizte pártsemlegességét, és erőszakmentességét, hanem azért is, mert a fő üzenetein kívül mindig tartogat rétegüzeneteket is a tarsolyában. A munkás hétköznapon is aktív közösséget formázó kritikus tömeg néhány képviselője például nemrégiben Down szindrómában szenvedő polgártársainknak ajánlott fel házilag összeszerelt kerékpárokat. A társadalmi szolidaritás keretében az idei CM-en éppen ezért a Down Alapítvány pártfogoltjai is felvonultak, akiket külön rendező csapat segített végig az útvonalon.

Ahogyan tiszteletüket tették az idén a babakocsisok is, akik az Andrássy úton vonultak végig kritikusan és tömegesen. Ennek a rétegnek – állítják sokan közülük – sorozatosan sérülnek állampolgári jogai. Példaként említik, hogy nem férnek el a járdán a parkoló autók miatt, vagy hogy a közintézmények akadálymentesítése kapcsán csak nagyon limitált lépések történtek a program régi keletűsége ellenére. Óriási problémát jelent az is, hogy szinte lehetetlen az aluljárókon babakocsival átkelni, alternatív útvonalak pedig nincsenek, mert ez a város előbbre tartja az autós forgalom kiszolgálását az akadálymentes gyalogos átkelőknél.

A harmadik nagy rétegüzenet az energiatudatosságról szólt egy szenzációs poén, a bringaerőmű formájában. Szó szerint szólt, vagy inkább bömbölt a célvonalnál az „izomerőt zenévé konvertáló” zenemobil, ami fosszilis tüzelőanyag helyett zsírosdeszkával működik és hónapokig tartó fejlesztések után debütált a fesztiváli forgatagban.

„Ez város és nem holmi rasztakupi”

A városi kerékpározás ellenzői szerint ez a város nem alkalmas kerékpározásra, és ez ellen semmit nem lehet tenni. Az pedig mégsem állapot, hogy néhány „befüvezett hőzöngő” miatt álljon dugóban az egész város. Az persze a fenti kritikát megfogalmazóknak már kevésbé tűnik fel, hogy aki miatt ez a város dugóban áll, az jobbára az előszobai tükörrel szemközt keresendő. A most is zajló, immár harmadik éve megrendezésre kerülő Bringázz a munkába kampány pedig arról tanúskodik, hogy nemcsak a „raszták”, de például a bankárok, melósok és a művészek körében is egyre trendibbé válik a kerékpár, és a drótszamár nyújtotta szabadságérzés megtapasztalása a városon belül. A város kezdi levetkőzni évtizedes sztereotípiáit.

Bár semmilyen hivatalos mérés nincs minderről (Budapest a mobilitás díja ellenére sem tud prezentálni egy tisztességes mérési adatot és egy majdnem 10 éves mérési eredményre támaszkodva becsli az azóta kerékpáros robbanáson átment fővárosi igényeket). Úgy sejteni a kerékpárutakon szembejövő arcokat és viseleteket böngészve, hogy a kerékpározás főként a fiatal generáció körében igencsak szexi lett. Egészen más azonban a megítélése a rendezvénynek a konformista középréteg szemszögéből, amely a pesti vicc szerint válság óta csak azért jár érezhetően kevesebbet autóval, hogy a fizetésének nagyobbik hányadát a megemelkedett autórészletekre költse. „Miért kell lebénítani a forgalmat még vasárnap is?” – hangzik e csoporttól az egyik legjellemzőbb kérdés. Pedig a válasz egyszerű: mert vasárnap van és a kerékpározás, mint élmény, vasárnappá változtatja a szürke hétköznapokat is. Mindenféle városi stressz nélkül. Meg némiképp európaibbá, ha ez a szó még jelent valamit magasztosat, és ha valahogy a toleranciával is össze lehet kapcsolni.

A CM szervezői például e tolerancia jegyében mondtak le egy éve arról, hogy a Föld Napján, április 22-én ültessék nyeregbe a várost, ha az éppen hétköznapra esik – gesztusokat téve ezzel az autósok felé és családibbá varázsolva a felvonulást. Ugyanakkor a másik dátum alkalmával szeptemberben megtartották a radikálisabb hagyományokat: lévén az Autómentes Napon legyen egy napra tényleg autómentesebb a város.

Az áprilisi felvonulás margójára

Kissé keserű szájízzel és egyre kiábrándultabban, de humorral és töretlenül teszi a dolgát a kritikus tömeget szervező kemény mag, akiket magamban az elnyert mobilitás díj igazi címzetteinek tekintek (másra nem tudok gondolni, minthogy a brüsszeli levél címzése sérült és a tanácstalan postások ezért vitték azt a városházára). A szervezők az alábbi szöveggel köszönték meg a vasárnapi felvonulást saját honlapjukon:

„Egy ideig azt hittük, hogy a kulcs politikusoknál van, de rájöttünk hogy lenyelték, majd ráültek, az ajtó mögött viszont elég klassz dolgok vannak. Muszáj kinyitni valahogy. Így aztán nekirohantunk néhányszor több tízezren, sikerrel. Idén sem lesz kétszer annyi biciklisáv, ahogy tavaly sem lett, viszont idén is kétszer annyian ülnek bringára, ahogy tavaly is. Lassan már tömegesen közlekednek biciklivel az emberek. Kőművesek, egyetemisták, színészek és cégvezetők. Ez pedig minden beruházásnál hatékonyabban változtatja meg Budapestet.”

Bardóczi Sándor