Budapest Szíve a Gödörben
Kategória:
Március 27-én az Erzsébet téri Gödör klubban a pályaművekből rendezett kiállítás megnyitásával egyidőben hirdették ki a "Budapest Szíve" építészeti és városépítészeti ötletpályázat eredményét.
Demszky Gábor főpolgármester üdvözlő szavait követően Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke, a pályázat szakmai titkára dicskedett el azzal, hogy a Kamara által követett - meghirdetett, zsűri-részvétellel támogatott - pályázatok száma eléri a 100-at, és ezek között a legrangosabb a "Budapest Szíve" ötletpályázat. A pályázatra beérkezett tervekről általános ismertetést tartott Dr. Schneller István, Budapest főépítésze, a Bíráló Bizottság elnöke, majd Eltér István ismertette a pályázat eredményét és Demszky Gábor átadta a díjakat.
A pályázatra 42 pályamű érkezett. A zsűri 41-ről adott ki részletes bírálatot.
A pályázat tárgya
Budapest belvárosának a térképmellékleten lehatárolt részére vonatkozó városépítészeti, valamint a Városháza ingatlanán megvalósítandó fejlesztésekre vonatkozó építészeti és városépítészeti javaslat kidolgozása
A pályázat célja
A pályázat átfogó célja Budapest belvárosi magjának revitalizációja elsősorban a Belváros közterületi rendszerének megújításával, az újra definiált "jó helyek" hálózatának segítségével. E városi szövethez kell illeszkedjen a Városháza óriástömbje, főként közösségi és kulturális funkciójú térrendszere. Fenti feladatba ágyazottan kell javaslatot tenni a Városháza mindmáig befejezetlen épületegyüttesének kiépítésére.
Bíráló Bizottság
Elnök Dr. Schneller István Budapest Főváros Önkormányzat
Társelnök Schwarczuk Ágnes Budapesti Építész Kamara
Szakmai titkár Eltér István Budapest Főváros Önkormányzat Városképvédelmi Bizottság
Tagok
Puhl Antal Magyar Építész Kamara
Reimholz Péter Magyar Építőművészek Szövetsége
Ghyczy Emil Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat D. Mezey Alice Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Somlyódy Csaba Budapest Főváros Önkormányzat Kiemelt Fejlesztések Bizottság
Zoboki Gábor Budapest Főváros Önkormányzata felkérésére
Günther Domenig Budapest Főváros Önkormányzata felkérésére
További cikkeink a témában
Lánc-Lánc-TérláncA Városháza 65 méteres tornyának látványterve
Bábszínház
Egeraat–torony a Belvárosban
Bypass műtét
Budapest Szíve: reprezentatív kaputérség
Megkötötték a szerződést Egeraattal
Átok ül a telken
Nincs Lehetetlen — Városháza Fórum - Budapest szíve — NL Fesztivál
Kínos kérdések órája
További találatok >>
Az Egeraat-jelentés
Kamarai vizsgálat a Városháza-projekt ügyében
Mégis Egeraat tervei alapján építik a városházát
Budapest Szíve másképp/5 — Városfórum - Fórumháza
Budapest Szíve másképp/4 — Kell egy jó pályázat
Budapest Szíve másképp/3 — Mit üzen a tér?
Budapest Szíve másképp/2 — Innovációt a városfejlesztésbe...
Budapest Szíve másképp/1 — London az én Bakonyom
Az Erick van Egeraat építésziroda mégsem mutatja be nyertes pályázati anyagát
„Budapest Szíve – Városháza Fórum” tervpályázat 2008 — bemutatjuk a pályaműveket
"Budapest Szíve" szakmai vita — másképp a KÉK-ben
Az aránytalan büntetés kategóriája
„A vaddisznó puskája...”
A 22-es csapdája
„Budapest Szíve – Városháza Fórum” — kamarai vita a pályázatról
Erick van Egeraat építészirodája a "Városháza Fórum" pályázat győztese
„Budapest Szíve – Városháza Fórum” — az első forduló eredménye
„Budapest Szíve – Városháza Fórum” — pályázati hirdetmény
Közösségi élet a Nagysziklán
"Városháza Fórum" a Budapest Szíve ötletpályázat eredménye alapján
Szívügyeink
A város akupunktúrapontjai
Kerekasztal beszélgetés a Budapest Szíve fejlesztési programról
Budapest szív(koszorú) műtét előtt
Belvárosi beszélgetések - A Szervita tér reneszánsza
A Földalatti beszélgetések április 6-ai témájához
Egy idős eb morgása a döglött kutya emlékére
Budapest Szíve ötletpályázat — a pályázat eredménye
„Ernyedt szonatina egy döglött kutya emlékére” *
Budapest Szíve ötletpályázat - zsűriszövegek
"Budapest szíve" ötletpályázat eredményhirdetése
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 12283 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat













