Látványtervek a KÖKI Terminálról


Kategória:

Az új, 2011-ben nyíló KÖKI Terminál kivitelezési szerződését a napokban írták alá. A beruházásnak köszönhetően kétszintes bevásárló- és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlethelyiség kerül kialakításra. Megépül továbbá egy új barkácsáruház, és a beruházás keretein belül irodahelyiségek, ügyfélszolgálatok, éttermek, kávézók és egyéb szórakoztató egységek is kialakításra kerülnek.

 

A képek a cikkből eltávolításra kerültek!

Az Építészfórum arra kényszerült, hogy eltávolítsa a honlapról a KÖKI Terminál látványterveit. A képeket kifejezetten publikálás céljára küldte be a látványtervet készítő cég, megjelenésüket hosszas egyeztetés előzte meg, most hivatalosan ugyanez a cég kérte eltávolításukat. A felkerült anyagot több más médium is átvette, ők a napokban szintén arra kényszerültek - peres fenyegetés hatására - hogy a terveket eltüntessék.

Arra kérjük a nálunk publikáló tervezőket, hogy folytassák le megbízóikkal és egyéb érintett üzleti partnereikkel az előzetes egyeztetéseket a munkájuk publikálásáról. Az Építészfórum a továbbiakban nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, hogy jóhiszeműen, alkotói kérésre közzétesz terveket, azokat olvasók ezrei megnézik, kommentálják, majd egyszercsak kiderül, hogy a tervek közlése nem volt megfelelően előkészítve. A szerkesztőség nem azért jött létre, hogy számunkra ismeretlen cégekkel pereskedjen, hanem hogy naprakész módon kövesse a kortárs magyar építészet legjelentősebb eseményeit.

Amikor a házak megépülnek, a vélemények közlésének már úgysem lehet gátat vetni...

A látványtervek a beruházó honlapján megtekinthetők.

 

A beruházás előreláthatóan 2010-ben éri el a szerkezetkész állapotot, a teljes komplexum átadására várhatóan 2011 első félévében kerül sor. A fejlesztési tervben szerepel többek között fedett buszpályaudvar, kibővített metróperon, kerékpárút, akadálymentesített terület, új gyalogoshíd, valamint 4000 m2 zöldterület és közösségi terek kialakítása is.

A terminál látványterveinek elkészítésénél a megrendelő elsődleges szempontja az épület és környezetének élettel teli megjelenítése volt. Eddigi projektjeink során – társasházak, üzletközpontok és középületek – megismertük a nagy épülettömegek kezelésének problematikáját, de minden eddiginél keményebb fába vágtuk virtuális fejszénket, amikor felkértek a külső látványtervek elkészítésére.

 

A képek a cikkből eltávolításra kerültek!

 

Az épület egészét bemutató látványterveken külön kihívást jelentett a nagyméretű, összetett épületmodell. A több mint negyedmillió négyzetméternyi „anyagot”, miután az építészek, statikusok, épületgépészek és megannyi szakember összegyúrta, nekünk újra szétbontva kellett feldolgozni, majd a végleges látványterveken egyben-egészben életre keltve tálalni. Az eredetileg 6 megapixeles külső látványterveken bemutatkozik a megannyi szolgáltatást tartalmazó komplexum.

látványtervek: D3SIGN Látványtervező Stúdió
tervező: MÜÉP Építőmérnöki Kft.
beruházó: R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt.


Polgár Miklós

Kár, hogy egy ilyen alacsony épitészeti minőségű tömb kerül budapest eyik leegforgalmasabb közlekedési csomópontjába. 

„alacsony épitészeti minőségű"

Így is lehet fogalmazni…

csatlakozom a Katakombához...

Hála istennek, végre egy bevásárlóközpont!

"több mint 200 üzlethelyiség kerül kialakításra... és egyéb szórakoztató egységek is kialakításra kerülnek" - emmá döfi.

Tessék kapaszkodni, most egy emberi nyelvű változat kerül megfogalmazásra:) "amelyben több mint 200 üzlethelyiség LESZ... és egyéb szórakoztató egységeket is létesítenek / nyitnak" stb.

No, nem ez az egyetlen: "megannyi szakember összegyúrta... bemutatkozik a megannyi szolgáltatást tartalmazó komplexum". Uhhh.

Na, szóval ez a szöveg pont olyan, mint egy nyálkás pöfeteggomba - ha rálépsz, nagy, büdös porfelhő támad, egy darabig nem látni semmit, aztán rájössz, mi volt: nesze semmi, fogd meg jól. Az épület persze nem is érdemel jobbat, de legalább az olvasókra tekintettel lehetne lenni. Ez is komoly kihívás lenne, ahogy elnézem...

Hogyaszongya: "tervező: MÜÉP Építőmérnöki Kft." Hát ez arra emlékeztet, hogy mi lenne, ha én nekiállnék hidat tervezni...

Az valószínűleg egy szép híd lenne, mert az arra hivatott statikusok megoldanák hogy ne dőljön össze.

Biztos nagyon dizájnos lenne. Papíron. De még az alapozás előtt menne a terved a kukába...

LAKSZ 1410.Bp.Pf:188.

"Rácsos KŐKI"

Elszomorító, hogy "környezettudatos" napjainkban, Budapest egyik fontos közlekedési csomópontjában egy ilyen ormótlan monstrum megépülhet. Ez legfeljebb a XX.század közepén épített fonó-szövőgyárakra hajaz, semmint a "lakható város" iránti XXI.századi társadalmi igények szerinti állomás-épületre. Úgy gondoljuk, hogy a (svájci ?) befektetőknek komoly gondjaik lennének, ha ezt Európa nyugati felén (esetleg Svájcban) szeretnék megépíteni. Az az állítólagos 4000 m2 "zöldterület", amivel a beruházó nagyzol, az legfeljebb egy 50 négyzetméteres faluvégi akácosnak felel meg, ha a levegő káros anyagainak lekötésére való alkalmasságát nézzük. Persze "zöldre" lehet festeni a falakat is, de akkor is csak max. annyi oxigént termel a KŐKI zöldterülete, mint az a bizonyos "rácsos kapu", amit a '60-as években olyan sokan énekeltek.

Persze az ügyben elsődlegesen az a hibás, aki Budapest városépítési keretszabályzatát olyannak alkotta, ami az ilyen ormótlan építmény létrejöttét megengedi. Az pedig a jelen korunk satnya sajátossága, hogy akadt építész, aki ennek tervezésére vállalkozott.

U.i.: Nem lennénk meglepve, ha a környék lakossága fizikailag akadályozná meg a "szövőgyár"-megálló építését.

Az elmúlt évtizedek alatt kitermelt bevásárlóközpontok egyre-másra múlják alul önmagukat, exponenciális úton zuhanunk a mélybe. Kérdés: hová tovább? Lassan eljutunk oda, hogy a kritikusok sem tudnak megszólalni, mert elakad bennük a szó. A "szövőgyár" szó nem írja le azt a sivárságot ami itt leledzik, bár találó. Tudom én, hogy nem a legelitebb környék, de hát nem épp az építész feladata (no meg a beruházóké), hogy minőségi változást tudjanak adni egy városrésznek a beleölt szellemi és anyagi tőkével?

Egy városrész problémája ugyanis rányomja bélyegét az egészre is! Nem sokkal vonzóbb kép alakul majd ki a reptérbusszal a "KÖKI"-re érkező szerencsétlen turistára, mint most!

U.i.: A beruházó hozzáállása elég elszomorító a képek eltávolításával kapcsolatban. Ha valami sz.. akkor nem suba alá kell rejteni, mert akkor is csak sz.. marad, legfeljebb a szaga nem jut olyan messze. De hát nem csoda, hogy nem büszkék rá. Majd biztosan az építkezésen kötelezően felállítandó tájékoztató táblát is lepellel takarják le, vagy egy fal felé nézően állítják fel. A világ boldogabbik felében egyébként nem csak publikálják a mikro és makroközösség életét előreláthatóan 20-50 évre meghatározó fejlesztéseket, hanem meghallgatják a véleményeket is.


Tartalom átvétel