Átadták a 2009-es Média Építészeti Díját



Kategória:

„Nagyon erős idén a felhozatal” - így kommentálta a Média Építészeti Díja döntőseinek munkáját Rózsa Péter, a zsűri elnöke. Igazát bizonyította az a hét-hét épület és terv, amelyek idén a döntőbe jutottak a díj első körös szavazásán. A különböző médiumok által delegált zsűrit ugyan megosztotta néhány pályamű, a nyertesek azonban egyöntetűen magas pontszámokat kaptak mindenkitől.

 

Az est díszvendége, Mőcsényi Mihály
Rózsa Péter zsűrielnök
Martinkó József és Wesselényi-Garay Andor, a két szakmai ítész
 

 

Idén ötödik alkalommal adták át a Média Építészeti Díját, ami minden szempontból látványosabbnak és sikeresebbnek bizonyult az eddigi évekhez képest. A nyertesek között idén először nem találunk családi házat, a döntősök között is inkább az irodaházak domináltak. A nyertes pályamű végül egy oktatási célú épület, a Bodrossy Attila és Czigány Tamás által tervezett győri Építész Műteremház, vagy ahogy gyakran emlegetik, a Black Box lett.

A győri egyetemi szintű építészképzést szolgáló ház egyszerre előadóterem, kiállító- és közösségi tér, intenzív szakmai műhelymunka színhelye. A tervezők megtartották a rendelkezésre álló ipari betonkocka nehéz, zárt épülettömegét, sőt a súlyosságát még fokozták is a homlokzat sötétszürke festésével. Ezzel szemben a bővítést annyira könnyeddé akarták tenni, amennyire csak lehetséges: az üvegtégla-dobozra hasonlító új épületszárnyon sejtelmesen átszüremlik a ház izgalmas belvilága. Az egykori és jelenlegi építészeti kari tanszékvezetők által tervezett épületben a nap 24 órájában dolgozhatnak a hallgatók, akik látván mestereik munkáját, talán néhány év múlva pont ők állnak majd a zsűri elé diplomamunkájukkal vagy megépült házaikkal.

 

A zsűri szavaz
Zelki János elemez
Földes András magyaráz
 

 

 
Büszkék lehetnek a győriek tervezőikre-tanáraikra, hiszen a tervek kategória eredményhirdetésén Németh Dávid diplomamunkáját szavazták meg az idei legjobb tervnek. A tervező a mosonmagyaróvári mosoni városrészében álló Futura Magtár átépítését álmodta meg olyan módon, hogy az épületet egyik oldalról teljes magasságban megtoldotta egy új épületrésszel. Az épület a tervezett funkció szerint a budapesti Csodák Palotájának kihelyezett részlege lenne. 
(Egy érdekesség kiválóan szemlélteti a Média Építészeti Díjának menetét: Németh Dávid tervét a tanárai azután javasolták publikációra az oldalon, miután Lenzsér Péter építész beküldte az átépítésről szóló tervét. Ezek után Dávid pályázott a díjra, amit a kétfordulós szavazáson keresztül meg is nyert.)

 

Dubai Magas Jel - makett
Futura Magtár - makett
 

 

A helyszínen megszavazott terveken és épületeken túl egy-egy közönségdíj is átadásra került az este folyamán. Az epiteszforum.hu olvasói egy Dubaiba tervezett ikonszerű épület (Dubai Magas Jel) tervezői csapatát szavazták meg győztesnek, melynek tagjai: Barcza Gergely, Korintus Gábor, Kukucska Gergely és Weiser Balázs voltak. A zsűrit megosztó terv – bevallottan funkciótlan, ám kísérletező és merész formálású sivatagi kilátótorony – sosem fog megépülni, de számos asszociációt hívott elő mind a nézőkben, mind a szakmai bírálókban. A tervezői a helyszínre – Németh Dávidhoz hasonlóan – a terv makettjével érkeztek, a zsűri pozitívabb értékelésében reménykedve.

Az index.hu-n lezajlott szavazás végeredménye pedig a budapesti egykori Párisi Nagy Áruház, majd Divatcsarnok néven elhíresült épület teljes felújítását megálmodó tervezőjének, Tiba Jánosnak kedvezett. A zsűri is értékelte a stíluskorszakok finom egymásra rétegződését, de az Andrássy úti épület a helyszíni bírálóktól csak közepes pontszámot kapott.

 

A győri nyertesek
Tiba János az elismerő oklevéllel
 

 

„Soha nem láttam még ehhez hasonlót sem” – jegyezte meg Roland Caumont, a rendezvény főtámogatója, az EdiCAD ügyvezető igazgatója. Európában is egyedülálló módon a díj zsűrije a magyar sajtó és az elektronikus média képviselőiből áll. Ezen az estén nem csak a tervezők, de a zsűritagok is olyan szerepet vállalnak magukra, amit nem sokan tennének ma az építészeti közéletben: nyíltan és határozottan vállalják véleményüket egy-egy épülettel, tervvel szemben. 

Az est díszvendége Mőcsényi Mihály tájépítész, egyetemi tanár volt, aki november 9-én ünnepelte 90. születésnapját.

Gratulálunk a nyerteseknek!

A zsűri tagjai voltak: 
Széky János (Élet és Irodalom), Eörsi Sarolta (Éva Magazin), Rózsa Péter, a zsűri elnöke, (Extra – Kultúrháttér, MTV), Devich Márton és Sümegi Noémi (Heti Válasz), Csontos János (Kő kövön, HírTV), Földes András (index.hu), Zelki János (litera.hu), Kiss András (Metropol), Tüske Ferenc (radiocafé 98.6), Szalai Anna (Népszabadság)

Szakmai bírálók:
Martinkó József, főszerkesztő, octogon.hu
Wesselényi-Garay Andor, főiskolai docens, Debreceni Egyetem

Az est házigazdái Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu lapigazgatója és Vargha Mihály főszerkesztő voltak.

fotó: Váradi Viktor

 

A rendezvény fő támogatója az: 

 

 

 

További támogatók:

 

Médiapartnerek:

 

 

 

 

 

További cikkeink a témában

Már két hete lehet regisztrálni a Média Építészeti Díjára
Te regisztráltál már?
A Média Építészeti Díja — beérkeztek az első pályázatok
A Média Építészeti Díja—hogyan, kiknek és mivel
Média Építészeti Díja 2010
A Médiadíj kapcsán a kispadról
Szavazás az index.hu-n / A Média Építészeti Díja
Tervrajznyomtatási és –másolási KUPON a Média Építészeti Díja érdeklődői számára
Média Építészeti Díja 2009 — az Esemény
További találatok >>
Média Építészeti Díja 2009: az első kör eredménye
Média Építészeti Díja 2009 — október 25-én zárul az első forduló!
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2009
Szeptember a regisztráció hónapja — Média Építészeti Díja 2009
Egy hete indult a regisztráció! — Média Építészeti Díja 2009
Indul a regisztráció! – Média Építészeti Díja 2009
Média Építészeti Díja 2009
VIDEÓ: a Média Építészeti Díja 2008. évi estje
Pécs, Budafok, Keszthely, Visegrád — még mindig a Médiadíj '08-ról
Média Építészeti Díja 2008: a nyertesek
Szavazzon a legjobb épületekre az index.hu-n
Média Építészeti Díja 2008 - nyilvános zsűrizés és díjátadó
Média Építészeti Díja 2008: az első kör eredménye
Média Építészeti Díja 2008: október 12-én lezárul a szavazás első köre
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2008
Megvolt a harmadik – Média Építészeti Díja 2007 nyilvános zsűrizés
Média Építészeti Díja 2007 - A díjazottak
Média Építészeti Díja 2007 - TERVEK - A közönségszavazás eredménye
Média Építészeti Díja 2007 -Közönségszavazás a legjobb épületre
Média Építészeti Díja 2007 - Nyilvános zsűrizés
A Média Építészeti Díja 2007: a szavazás első köre lezárult
A Média Építészeti Díja 2007
Média Építészeti Díja 2007 nyeremények
Média Építészeti Díja 2006: Átadtuk az idei díjakat
Utolsó kör a legjobbért!
Média Építészeti Díja 2006 - Nyilvános zsűrizés
Médiadíj buli október 19-én a Műcsarnokban
Második felvonás: október 9-18.
Média Építészeti Díja 2006 - Lezárult a szavazás első köre
A Média Építészeti Díja 2006
A Média Építészeti Díja 2006 - előzetes
A Média Építészeti Díja és az epiteszforum.hu 5. születésnapja



Tartalom átvétel