Mint két testvér: kívül ragyognak, belül szuszognak – a korszerű ablakszerkezet szerencsésen kizárja az Árpád-hídra vezető sztráda dübörgését. Kinézvén belőlük, a panoráma remek – főképp a Duna felé, minél magasabbról, annál inkább. Mintha kilátó-teraszok is lennének a tetőkön? Miközben nem is olyan magas e két testvér, csupán kétszerese a legyűrni óhajtott szomszédos lakótömböknek északon, avagy a panel-blokkoknak délen. De mit szólnak egymáshoz?

Szó ami szó, „látványos”, ám a városhoz és a környező építészethez sok köze egyiknek sincs. Egymással kokettálnak – „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással”, mondhatjuk Karinthyval. Egy építészmérnök, Fazakas György jegyzi a két könnyednek szánt, mégis inkább monstrum-szerű ipari tömb-masszát (tornyot mégsem írhatok). Mégis rabul ejtheti az átlag polgárt, aki csak legfeljebb a tévében meg fotón látott amerikai felhőkarcolót –, feltéve, hogy nem kell ezt néznie nap mint nap. Mert akkor hamar ráunhat. Bárki.

Ez tehát az Europe Tower, mely a 2005. novemberi sajtójelentések szerint már üzleti siker: „az Erste Nyíltvégű Ingatlan Alap megvásárolta az Árpád híd pesti hídfőjénél épülő irodaházat. A 17 szintes épület 2006. májusától várhatóan az Erste Bank Hungary Rt. és leányvállalatainak székháza lesz. A bérbeadási és adásvételi tranzakció a CPB Hungária Kft. közvetítésével jött létre. A vételárat a felek üzleti titokként kezelik.” Mindamellett a fentebb idézett lap címoldalán hozza, hogy irodák kiadók benne. Ezek szerint mégsem csak az Erste és köre lakja majd a teljes épületet, bizonyára a cég maga adja bérbe a maradékot.

Duna Tower testvér a forgalmas út túloldalán meglehetősen rideg, mereven szögletes és sötét tónusú, s persze csupán angol nevében torony. Széthúzva áll a két zömök derékszögű hasáb, amihez délről – pont középen – egy jóval alacsonyabb, szintén derkszögű nyúlvány kapcsolódik. A két hasáb közé szuszakolták a bejárati csarnok és központi lobbi üvegkockáját, ami fölött egyetlen üveghíd is összeköti az északi és déli hasábot. A fényvédő, sötét tónusú ablakraszteren a tömör panelek is sötétek, ettől bántóan hűvös az egész – a tömör felülettel csomagolt lépcsőtornyok világosabb szerelt burkolata legfeljebb a déli látványon enyhít kicsit. Ott viszont a másik tengelyre is kirótt szimmetria teszi merevvé a kompozíciót. Az ingatlanos-internetes ajánlat egyébként nem csak a két magasabb hasábot nevezi toronynak (Árpád és Margit), hanem a déli tömb alsó szintjeihez T alakban kapcsolódó harmadikat is (Mátyás). Pedig ez kimondottan fekvő téglány formájú, összesen 7 emelet. De legalább e nyúlvány véghomlokzatának ablakaiból rá lehet látni egy igazi építészeti műre, Janáky István Elektromos sportcsarnokára (már amennyire az elé hányt óriásplakátok engedik). Az 1980-as évek végéről való téglaépület kapcsán kimondható: jó lett volna, ha az irodamonstrumok tervezője próbált volna több szellemet belevinni munkájába. Persze más „műfaj”, más idők, más elvárások, hangozhat az ellenvetés – de az architektúra soha nem lehet ennyire szolgai perctéma.

Budapest városának szépsége a Duna két partjának éles kontrasztjából fakad, a hegyes budai táj a folyó pesti oldalán hirtelen lesz lapos alföld, ami egyébként a folyótól távolodva meglehetősen egyenletesen kiemelkedik, és ezzel természetes határt szab ezen az oldalon is. E kivételes természeti környezetben az utóbbi százötven évben viharos gyorsasággal alakult ki a város útrendszere, a legtöbb híd és Budapest sajátos építészeti karaktere. Mindez remekül megfigyelhető a budai magaslati pontokról, a János-hegytől kezdve a Citadelláig – vagy akár a Hármashatár-hegyről.

Jelenleg ebbe a sziluettbe a régebbi építésű templomokon túl csak néhány olyan magasház metsz bele, melyek a hetvenes-nyolcvanas években készültek. Helyszínünkhöz egész közel például a Tásadalombiztosítási Igazgatóság igazi, karcsú tornya a Róbert Károly körút - Váci út kereszteződésében, vagy mellette a rendőrségi központ, amely főleg antennájával emelkedik ki, viszont meglehetősen nagy alaprajzi kiterjedésű, magamutogató tömb. Ezek is szolgálhattak volna mintául a tervezők számára e két „magas-műszaki”produkciónak (angol szakkifejezéssel high-tech-nek) mutatkozó, de valójában azt is csak szolgai szinten tudó irodaépülethez. A városrendezési indok szerint a Pestet és Budát összekötő hídhoz ezek új kaput rajzolnak, ami autós szemmel még csak-csak stimmel, de gyalogosan alig. Forduljunk inkább vissza, vígasznak még mindig ott a Margitsziget, s kicsit odébb, talán-talán a Hajógyári-sziget is megmarad a természet hírnökének. E két új ház pedig marad az, ami: zöldmezős beruházás, látványos környezetroncsolás a XXI. század hajnalán.

szerző: Vargha Mihály (szöveg + fotó) 

Nyomtatásban megjelent a Budapest 2006/4. számában, Sebestyén László fotóival