A Média Építészeti Díja 2006
Kategória:
2006. 10. 19.: Nyílvános zsűrizés és Díjátadó a Műcsarnokban
2006. 10. 09.: Elindult a Média Építészeti Díja közönségszavazásának második köre.
2006. 10. 01.: A szavazás első köre lezárult.
Bevezető
Ma Magyarországon az építészeti minőség elismerésére csak állami díjak léteznek, s bár a Figyelő Építészeti Díj, mint a privát szféra egyetlen díja néhány évig nagyon is sikeres volt, ma már az sincs. Ezért kitaláltuk, hogy legyen egy építészeti médiadíj, amelynek az a célja, hogy mind a szakma, mind pedig a szélesebb közönség figyelmét felhívjuk arra, hogy épített környezetünk formálása a szakma és az értő nyilvánosság közös ügye. Meghívtunk hét vezető magyarországi médiumot, hogy alapítsunk közösen egy építészeti médiadíjat, és rendezzünk nyilvános zsűrizést, ahol eldől, melyik épület tetszik a legjobban. Mivel általában a jog csak akkor enged (minimális és jórészt csak látszat) beleszólást a folyamatokba, amikor azok még terv stádiumban vannak, szeretnénk, ha a zsűri a tervek közül is választana egy "legjobbat". A zsűrizést műfajilag a Heti Hetes és a Megasztár között helyezném el, s arról szól, hogy teljesen informális körülmények között, a sajtó munkatársai közösen kiválasztják a legjobb megépült épületet és tervet, ami nekik a legjobban tetszik. S hogy miből választhatnak? Az epiteszforum.hu-n publikált épületekből és tervekből.
Van még egy közönségdíj is, amelyet egy terv és egy épület tervezői kapnak két lépcsős online szavazás eredményeképpen. Az első körben (mint egy előzsűrizés) az epiteszforum.hu oldalain lehet szavazni, a második körben a legtöbb szavazatot elért 12 épületre és tervre már az index.hu közönsége szavaz egy héten keresztül.
Az építészettel általában (hála istennek ez mostanában már egyre kevésbé igaz) az újságírók nem szívesen foglalkoznak, mert úgy érzik, nem értenek hozzá. Mi (volt építészek) azt gondoljuk, hogy ez nem igaz, az építészet közügy és mindenki ért annyira hozzá, hogy felvállalható véleménye legyen, ami a szakma számára fontos visszacsatolást jelent. Szeretnénk, ha nem szaporodnának az olyan építészek körülöttünk, akik növesztik a laikus közönségben a hozzá-nem-értés komplexusát és többen lennének azok a nem-építészek, akik értik és figyelik a kortárs építészetet.
Pásztor Erika Katalina
A Média Építészeti Díja 2006
Nyilvános zsűrizés
Időpont: 2006. október 19. csütörtök 18-23 óráig
Helyszín: Műcsarnok előadóterem
Partnerek
-
ÉS (Élet és Irodalom)
-
Heti Válasz
-
HVG
-
index.hu
-
Kultúrház (m2)
-
Magyar Hírlap
-
Népszabadság
Zsűritagok
-
Megyesi Gusztáv (Élet és Irodalom)
-
Sümegi Noémi és Devich Márton (Heti Válasz)
-
Jakus Ibolya (HVG)
-
Földes András (index.hu)
-
Rózsa Péter (Kultúrház /mtv/)
-
Mézes Gergely (Magyar Hírlap)
-
Szalai Anna (Népszabadság)
Időpontok, Menetrend
2006. szeptember 1. - október 1.:
A közönségszavazás első köre az epiteszforum.hu oldalain a 2005. szeptember 1. és 2006 szeptember 1. között publikált tervekre és megépült projektekre.
2006. október 9-18.:
A közönségszavazás második köre az első szavazás legjobb 12 tervére, az epiteszforum.hu-n.
2006. október 16.:
A közönségszavazás második köre az első szavazás legjobb 13 megépült projektjére, az index.hu-n
2006. október 19.:
Nyilvános zsűrizés és díjátadó a Műcsarnok előadótermében.
További cikkeink a témában
A Média Építészeti Díja - a nyertesekMA Média Építészeti Díja 2011
Ki kapja a közönségdíjat? - elindult a szavazás második köre
A Média Építészeti Díja - az október 24-i hétfő esti program részletesen
A Média Építészeti Díja közönségdíjáért versengő legjobb 10 - az első körös szavazás eredménye
A mai napon zárul a szavazás első köre
Hajrá! 2011. október 10-én zárul a Média Építészeti Díj közönségdíjára a szavazás első köre
Média Építészeti Díja - már lehet szavazni
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2011
Média Építészeti Díja 2011 - az előzsűri által kiválasztott épületek és tervek
További találatok >>
Közeledik a határidő
Nevezés a Média Építészeti Díjára
Bán Ferenc köszöntése
Média Építészeti Díja 2010 - a nyertesek
Szavazz épületekre az indexen
A Média Építészeti Díja 2010 - a 2. fordulóba jutott épületek és tervek
Már csak egy hét van a szavazás lezárásáig
Lezárult a regisztráció
Meghosszabbítottuk a regisztrációt!
Már csak egy hét!
Már két hete lehet regisztrálni a Média Építészeti Díjára
Te regisztráltál már?
A Média Építészeti Díja — beérkeztek az első pályázatok
A Média Építészeti Díja—hogyan, kiknek és mivel
Média Építészeti Díja 2010
A Médiadíj kapcsán a kispadról
Átadták a 2009-es Média Építészeti Díját
Szavazás az index.hu-n / A Média Építészeti Díja
Tervrajznyomtatási és –másolási KUPON a Média Építészeti Díja érdeklődői számára
Média Építészeti Díja 2009 — az Esemény
Média Építészeti Díja 2009: az első kör eredménye
Média Építészeti Díja 2009 — október 25-én zárul az első forduló!
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2009
Szeptember a regisztráció hónapja — Média Építészeti Díja 2009
Egy hete indult a regisztráció! — Média Építészeti Díja 2009
Indul a regisztráció! – Média Építészeti Díja 2009
Média Építészeti Díja 2009
VIDEÓ: a Média Építészeti Díja 2008. évi estje
Pécs, Budafok, Keszthely, Visegrád — még mindig a Médiadíj '08-ról
Média Építészeti Díja 2008: a nyertesek
Szavazzon a legjobb épületekre az index.hu-n
Média Építészeti Díja 2008 - nyilvános zsűrizés és díjátadó
Média Építészeti Díja 2008: az első kör eredménye
Média Építészeti Díja 2008: október 12-én lezárul a szavazás első köre
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2008
Megvolt a harmadik – Média Építészeti Díja 2007 nyilvános zsűrizés
Média Építészeti Díja 2007 - A díjazottak
Média Építészeti Díja 2007 - TERVEK - A közönségszavazás eredménye
Média Építészeti Díja 2007 -Közönségszavazás a legjobb épületre
Média Építészeti Díja 2007 - Nyilvános zsűrizés
A Média Építészeti Díja 2007: a szavazás első köre lezárult
A Média Építészeti Díja 2007
Média Építészeti Díja 2007 nyeremények
Média Építészeti Díja 2006: Átadtuk az idei díjakat
Utolsó kör a legjobbért!
Média Építészeti Díja 2006 - Nyilvános zsűrizés
Médiadíj buli október 19-én a Műcsarnokban
Második felvonás: október 9-18.
Média Építészeti Díja 2006 - Lezárult a szavazás első köre
A Média Építészeti Díja 2006 - előzetes
A Média Építészeti Díja és az epiteszforum.hu 5. születésnapja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 6044 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat
