A Média Építészeti Díja és az epiteszforum.hu 5. születésnapja

A díj
Öt éves lett az építészfórumponthu családja, Isten éltessen minket. A Király utcai Kuplungban nagyszabású születésnapi mulatságot celebráltunk, magára vessen, aki nem jött el stb. Elképesztően óriási érdeklődés közepette került kiosztásra az "Első Magyar Építészeti Médiadíj, Amihez az Építészfórum Kezdeményezésére Csatlakozott az Élet és Irodalom, Heti Válasz, Index.hu, M2 Televízió, Magyar Hírlap, Magyar Narancs, Magyar Nemzet" (röviden I. E.M.É.M.A.É.K.C.É.I.H.V.I.M.T.M.H.M.N.M.N.). Milyen jó is ezt kimondani.

Nagyon örültünk, hogy a meghívott zsűritagok részt vettek a játékban - derekasan helytálltak, még ha nem is sikerült maradéktalanul levetkőzniük az építészetről való gondolkodással kapcsolatos gátlásaikat. A tegnapi este mindenképpen bíztató lépés abba az irányba, hogy a laikusok is akarjanak, merjenek, tudjanak koherens, releváns módon gondolkozni építészetről illetve tárgyi és vizuális környezetről. Mert az nagyon jó lenne. Külön köszönet illeti harcostársunkat, az Index.hu Környezetesztétikai Népnevelő Tagozatát, a magyar építészeti közfelfogás szelíd szavú Teréz anyáját, amiért mellénk állt, oldalain mulatságosan és informatívan nevelve a népet, miközben szavazatokat tarhált.

A Kuplungban röpködtek a díjak: az indexes közönségszavazás győztese a Kalmár László és Zsuffa Zsolt tervezte családi ház, az Építészfórum olvasói a versenyző tervek közül Balázs Mihály és a minusplus_architects Reitter Ferenc utcai műteremházát hozták ki győztesnek. A helyszíni zsűrizésen a sporaarchitects törökbálinti óvodaterve illetve Földes László lakóháza győzött.

A közönség nullától tízig terjedő skálán osztályozhatta a műveket, jómagam a legjobbaknak 8-as osztályzatot adtam. Tízest eleve csak élőben szerzett élmény alapján lehet kiosztani, és akkor is csak remekművekre, amik életre szóló katarzisélmény forrásaiként módosult tudatállapotba hozzák az embert (pl. a Rudas fürdő kupolatere, a komáromi Monostori Erőd, Segesvár "hegyi temploma" stb., az újabb kori anyagból ilyen talán a linzi OK-Centrum für Gegenwartskunst stb., bár ezt egyszeri benyomás alapján állítom). A díjazottak mezőnye mindenesetre valóban nívós munkákból tevődik össze.

A győzteseknek gratulálunk, és még egyszer köszönjük mindenkinek. Jövőre lesz meleg kaja, jobb hangosítás és rengeteg építészethez értő laikus. Ma Helén napja van.



A Média Építészeti Díja alapítói és a zsűri tagjai:

  • ÉS (Élet és Irodalom): Megyesi Gusztáv, munkatárs
  • Heti Válasz: Devich Márton, Kultúra rovatvezető-lapszerkesztő és Sümegi Noémi
  • index.hu: Földes András, munkatárs
  • Kultúrház (m2): Rózsa Péter, műsorvezető - a zsűri elnöke
  • Magyar Hírlap: Mézes Gergely, munkatárs
  • Magyar Nemzet: Dippold Pál, a Kultúra rovat vezetője
  • Magyar Narancs: Bán Zoltán András, a Kultúra rovat vezetője

Moderátor, az est házigazdája: Pásztor Erika Katalina

A rendezvény kiemelt támogatója az OCÉ-Hungária Kft.
További támogatóink: HAP Galéria, N&n Galéria

Szöveg+kép: Török Tamás

További cikkeink a témában

A Média Építészeti Díja - a nyertesek
MA Média Építészeti Díja 2011
Ki kapja a közönségdíjat? - elindult a szavazás második köre
A Média Építészeti Díja - az október 24-i hétfő esti program részletesen
A Média Építészeti Díja közönségdíjáért versengő legjobb 10 - az első körös szavazás eredménye
A mai napon zárul a szavazás első köre
Hajrá! 2011. október 10-én zárul a Média Építészeti Díj közönségdíjára a szavazás első köre
Média Építészeti Díja - már lehet szavazni
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2011
Média Építészeti Díja 2011 - az előzsűri által kiválasztott épületek és tervek
További találatok >>
Média Építészeti Díja 2011 - bemutatjuk az előzsűri tagjait
Közeledik a határidő
Nevezés a Média Építészeti Díjára
Bán Ferenc köszöntése
Média Építészeti Díja 2010 - a nyertesek
Szavazz épületekre az indexen
A Média Építészeti Díja 2010 - a 2. fordulóba jutott épületek és tervek
Már csak egy hét van a szavazás lezárásáig
Lezárult a regisztráció
Meghosszabbítottuk a regisztrációt!
Már csak egy hét!
Már két hete lehet regisztrálni a Média Építészeti Díjára
Te regisztráltál már?
A Média Építészeti Díja — beérkeztek az első pályázatok
A Média Építészeti Díja—hogyan, kiknek és mivel
Média Építészeti Díja 2010
A Médiadíj kapcsán a kispadról
Átadták a 2009-es Média Építészeti Díját
Szavazás az index.hu-n / A Média Építészeti Díja
Tervrajznyomtatási és –másolási KUPON a Média Építészeti Díja érdeklődői számára
Média Építészeti Díja 2009 — az Esemény
Média Építészeti Díja 2009: az első kör eredménye
Média Építészeti Díja 2009 — október 25-én zárul az első forduló!
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2009
Szeptember a regisztráció hónapja — Média Építészeti Díja 2009
Egy hete indult a regisztráció! — Média Építészeti Díja 2009
Indul a regisztráció! – Média Építészeti Díja 2009
Média Építészeti Díja 2009
VIDEÓ: a Média Építészeti Díja 2008. évi estje
Pécs, Budafok, Keszthely, Visegrád — még mindig a Médiadíj '08-ról
Média Építészeti Díja 2008: a nyertesek
Szavazzon a legjobb épületekre az index.hu-n
Média Építészeti Díja 2008 - nyilvános zsűrizés és díjátadó
Média Építészeti Díja 2008: az első kör eredménye
Média Építészeti Díja 2008: október 12-én lezárul a szavazás első köre
Indul a szavazás első köre — a Média Építészeti Díja 2008
Megvolt a harmadik – Média Építészeti Díja 2007 nyilvános zsűrizés
Média Építészeti Díja 2007 - A díjazottak
Média Építészeti Díja 2007 - TERVEK - A közönségszavazás eredménye
Média Építészeti Díja 2007 -Közönségszavazás a legjobb épületre
Média Építészeti Díja 2007 - Nyilvános zsűrizés
A Média Építészeti Díja 2007: a szavazás első köre lezárult
A Média Építészeti Díja 2007
Média Építészeti Díja 2007 nyeremények
Média Építészeti Díja 2006: Átadtuk az idei díjakat
Utolsó kör a legjobbért!
Média Építészeti Díja 2006 - Nyilvános zsűrizés
Médiadíj buli október 19-én a Műcsarnokban
Második felvonás: október 9-18.
Média Építészeti Díja 2006 - Lezárult a szavazás első köre
A Média Építészeti Díja 2006
A Média Építészeti Díja 2006 - előzetes



Tartalom átvétel