Pécs egyik legjelentősebb városi léptékű terve a Zsolnay gyár revitalizációja és kulturális hasznosítása. Az épületegyüttes jelen pillanatban még az ÁPV Rt. tulajdonában van, és a Zsolnay Örökség Kht. kezeli, de folynak tárgyalások a városi tulajdonba kerüléséről. Az átalakítás tanulmánytervét a Kht. és Rádóczy (f) László (Pécsépterv) készítette. A Kht. igazgatóját a gyár helyzetéről és az új elképzelésekről kérdeztük.

Éf: Hogyan képes a Zsolnay gyár lépést tartani a megváltozott vásárlói igényekkel? Mennyire alakult át, épült le a termelés az elmúlt tizenöt évben?

KI: A porcelánipar világméretű válsága nem kerülte el a Zsolnay gyárat sem. A Zsolnay Porcelángyár a hetvenes években még a város egyik legnagyobb munkáltatója volt. Kétezer ember dolgozott itt, míg manapság kevesebb, mint négyszáz, és ezzel arányosan lecsökkent a termelés is. Fontos tudni a gyárról, hogy a termelésnek négy fontos termékcsoportja van-volt: a porcelán edény és díszmű, a pirogránit, az eozin és a porcelán szigetelő. A közelmúlt egyik szomorú fejleménye, hogy a negyedik termékcsoport gyártása megszűnt, és a termelés csak a márkanevet leginkább hordozó három termékkörre szűkült.
 

Éf: Mire vezethető vissza a válság?

KI: Véleményem szerint ennek három oka van. Egyrészt megjelentek alternatív technológiák. Ha az ember bemegy egy szupermarketbe, már nemcsak porcelánból vehet tányért, hanem pl. préselt üvegből is, ami a porcelán talán legnagyobb konkurenciája. A másik nagy probléma, hogy az a világ, amit a porcelán megtestesített, egy kicsit kiment a divatból. A vizuális kultúra túllépett rajta, és a porcelánkultúra ezt az ízlésváltozást nem tudta követni. Arról nem is beszélve, hogy a porcelán korábban "kincs" volt, egyértelműen az értékes műtárgyak közé lehetett sorolni.

Éf: Mi a harmadik tényező? Szertefoszlott a varázs?

KI: A porcelángyártás mindig különleges ipar volt, nagyon speciális termelési feltételeket és ismereteket igényelt. Ez egy titkos dolog volt, tele legendákkal és misztikummal. Aztán eloszlott a lila köd, rengeteg gyártó jelent meg a piacon, főként Délkelet-Ázsiában, ahol nagyon korszerű technológiával, olcsó munkaerővel dömpingmennyiségben gyártanak porcelántárgyakat. Tehát a harmadik ok a kiéleződött konkurenciaharc. A válság természetes következménye, hogy a gyártás térben is összezsugorodott, az épületek, amiket a termelés korábban belakott, kiürültek. És ezzel elérkeztünk a Zsolnay Örökség Kezelő Kht. feladatához, ami általában véve egy szimpla ingatlankezelési tevékenység: a kiürült épületek állagmegóvása, újrahasznosítása. Azonban itt nem egyszerű házakról van szó. Ezek a házak egyfajta referenciaként is szolgáltak az itt készülő termékeknek, tehát az itteni épületdíszeket rendre beépítették az épületekbe. Nagyon igényes, elegáns, szép házak születtek, a hazai ipartörténet kimagasló értékei, amelyek műemlékek is.

Éf: Mióta létezik a Zsolnay Örökség Kht., mióta védik az épületegyüttest?

KI: 1999 augusztusa óta létezik a Kht., én októberben kerültem ide, az épületek 2000 áprilisa óta számítanak műemléknek. Azért született meg a Kht., mert a tulajdonosok számára is világossá vált, hogy az akkori cég vagyonát már nemcsak a termelési kapacitások jelentik, hanem az ingatlan is. A meghatározó épületek nagyjából az 1860-as és az 1930-as évek között épültek. Az üres vagy kevésbé hasznosított épületek tetemes részét képviselik a cég vagyonának, tehát az ezekkel való foglalatoskodás egyre inkább közel olyan súlyú tevékenység, mint maga a termelés. Az ingatlangazdálkodásban ma már az a gyakorlat, hogy a termelőtevékenységet folytató cég és az ingatlant tulajdonló cég két külön jogi személy. Ha ez a két dolog egy kézben van, akkor a műszaki és a gazdasági menedzsment uralja a döntéseket, és az ingatlanok ügyét alárendelik a termelés és a profitszerzés rövidtávú érdekeinek. Holott a tulajdonosnak hosszútávon elemi érdekei fűződnek ahhoz, hogy azt a teret, amiben egy konkrét termelőtevékenység zajlik, használható állapotban megőrizze. A termelőtevékenység konkrét és konjunktúrafüggő, az ingatlan univerzális és kevésbé kitett a napi konjunktúrának. Erre remélhetőleg kitűnő példa lesz egyszer majd az is, amit a Zsolnayban szeretnénk: a gyár épületeit megőrizzük, és a kivonuló termelés helyett új tevékenységeket honosítunk meg. Egyfajta látványos ipartörténeti park kialakítására gondolunk. Ez számtalan esetben megvalósult már szerte Európában.

Éf: Bár Magyarországon még nagyban folyik a küzdelem a rozsdazónák problémájának megoldására, és kevés a megvalósult példa - azok is elsősorban Budapesten lelhetők fel.

KI: Persze, mert az ipari műemlékekkel nagyon sok probléma van. Egy templom vagy egy középület fekvése többnyire városközponti a szó átvitt értelmében is. Egy öreg gyár esetében nem olyan egyértelmű, hogy meg kell óvni. Pedig, ha az ember körülnéz, ezeknek a régi épületeknek a homlokzatai és a szerkezetük is nagyon igényes, ezek ugyanúgy az örökkévalóságnak épültek, mint a templomok. Szembe kell nézni azzal, hogy vége az ipar klasszikus korának, és valamit kezdeni kell az örökséggel.

Éf: A Zsolnay-gyár szerencsés helyzetben van a fekvése miatt, a belváros határán. Milyen koncepciót dolgoztak ki a rehabilitációra? 

KI: A Zsolnay-ingatlan a belváros északkeleti kapuja. A terület a város legfontosabb tengelye, a 6-os út és a város történeti tengelye, a Felsővámház utca által bezárt ékben fekszik. Ez gyakorlatilag a város sétáló utcájának, a Király utcának a folytatása. Ahogy a város terjeszkedett, úgy került a gyár belvárosi pozícióba, így mindig szem előtt van, és ezért az újrahasznosításnál tipikusan belvárosi funkciókban is lehet gondolkodni. A gyár másik szerencséje az, hogy Pécsett kultikus tartalmak kapcsolódnak hozzá. Pécs a modern korban a Zsolnay-termékek révén szerzett világhírnevet, így a felújításhoz, újrahasznosításhoz markáns közérdekek is tapadnak.

Éf: Milyen konkrét rehabilitációs elképzelések születtek, és milyen új funkciók kerülnének ide?

KI: Mielőtt a konkrétumokra térnénk, hadd időzzek még el az általánosságoknál. A Zsolnay Örökség Kht. is a Zsolnay Cégcsoport tagja. Ennek következtében az újrahasznosítás tekintetében csak olyan funkciók, építészeti megoldások jöhetnek szóba, amelyek nem sértik a márka legfontosabb hordozójának, a termelésnek az érdekeit. Természetesen a válságjelek ellenére csakis olyan folyamatok megindításán munkálkodunk, amelyek egy egységes Zsolnay jövőkép megvalósulását szolgálják. A másik alapelv, hogy a revitalizációt a Zsolnay Cégcsoport saját forrásaiból nem tudja finanszírozni, ezért van szükség külső források bevonására. Végül az is egy fontos elvi tétel, hogy a revitalizáció akcióterülete nem korlátozódik a gyár területére. Természetes módon tartozik az újrahasznosítandó épületek közé a városi tulajdonú "Zöld Ház", amit a pécsiek csak DoZsó néven ismernek, és a Zsolnay család mauzóleuma is.

És most a konkrétumok: abban mindenki egyetért, hogy a védett épületeket, parkokat, kerti építményeket lehetőleg eredeti formájukban kell helyreállítani. E tekintetben már több szép eredményünk is van. A célhoz vezető úton megtett apró lépésekként már sikerült néhány épületrészt helyreállítanunk. A funkciók területén már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Jelenleg az látszik biztosnak, hogy a telken a múzeumi, művészeti felsőoktatási, vendéglátó funkciók telepedhetnek meg, és közvetlenül bérbeadással hasznosítható területek is kialakulnak.

Éf: Az alapelvek között említette a városi ingatlanok bevonását, és korábban is beszélt a városi beágyazottságról. Milyen a Város és a Kht. kapcsolata, mit gondolnak a Városházán ezekről az elképzelésekről?

KI: Amikor hivatalba kerültem, és az utca-házszámon túl már mást is tudtam a munkahelyemről, az egyik első feladatomnak tekintettem a kapcsolatkeresést a városvezetéssel. A kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy városi részvétel és támogatás nélkül nincs esély a program megvalósítására. Teljesen nyilvánvaló találkozási pont a Zsolnay-örökségbe tartozó, de városi tulajdonú két épület. Nagy örömmel fogadták a kezdeményezésünket, amely az épületek egységes koncepció szerinti felújítására és hasznosítására irányult. Egyébként sok pécsinek sincs fogalma arról, hogy milyen belső világot rejtenek a gyár falai. A legutóbbi időszak eredményei, hogy a keleti városrész rehabilitációjának nagy városi projektjében a Zsolnay revitalizáció kiemelt helyet kapott, és valóságos népmesei fordulat, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért benyújtott pécsi pályázat a fejlesztési elképzelések egyik központi témájaként épp a Zsolnay revitalizációt jelölte meg. Különös pikantériája még a Város-Zsolnay kapcsolatnak az a közismert városi ambíció, ami a cégcsoport megszerzésére irányul.

Éf: A kulturális célú beruházások fenntartása ma rendkívül nehéz kérdés. Mi van a fenntarthatósággal, a megtérüléssel?

KI: Erre vonatkozóan sok számítást végeztünk. A park működésének egyik forrása a 150.000 látogató által fizetett belépődíj. De emellett, ahogy arról már korábban is beszéltem, számítunk a bérbeadható épületrészekből, a vendéglátóhelyekből származó bevételekre is. E két forrás számításaink szerint elég a park fenntartására. Az itt megrendezhető akciók, programok tekintetében pedig a nonprofit finanszírozási technikákat alkalmazhatjuk: pályázatok, szponzorok. Szerintem még a nyereséges működés sem elképzelhetetlen.

Éf: Mekkora a projekt büdzséje?

KI: Az eddigiek azt mutatják, hogy ez összességében egy tízmilliárd forint nagyságrendű beruházás. Az északi terület (DoZsó, ipartörténeti múzeum, Sikorski-ház és a mauzóleum) revitalizálása kb. 4 milliárd forint, de akkor még nem számoltunk a déli területtel és a termelő ingatlanokkal kapcsolatos beruházásokkal, esetleg új épület(ek) költségeivel.

Éf: Milyen forrásokból várható, hogy ez a pénz befolyik?

KI: Természetesen az EU-tól. Épp a Város együttműködése teszi lehetővé, hogy az új NFT forrásaira számíthassunk. Addig elég dolgunk lesz az előkészítéssel.

szerző: Somlyódy Nóra (interjú + képek)