A lehetőség

Az alábbi szöveg 2006 elején készült Bozóki András kulturális miniszter és vezető minisztériumi tisztségviselők számára, egy nagyobb szövegegyüttes előszavaként. Az első alkalomra, amikor a Kulturális Főváros-pályázaton győztes város képviselői kifejthették, hogyan képzelik el kormányzat és város együttműködését, Takáts József „A lehetőség” című kis szövegben azt igyekezett összefoglalni, hogy a magyar kulturális politika egésze szempontjából mi a Pécs 2010-program tétje.

„Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010
A lehetőség
A Pécs 2010-program a magyar kulturális politika legnagyobb szabású nemzetközi dimenziójú vállalkozása az elkövetkező évtizedben.
2010 lehetőség a magyar kultúra képének, részben jellegének módosítására: közvetítő jellegűvé tételére. A Pécs 2010-program döntően a közvetítő szerep köré épül: Nyugat- és Kelet-, Nyugat- és Délkelet-Európa közötti közvetítő helyként kívánja magát Pécs megmutatni.
2010 lehetőség a magyar kulturális térszerkezet decentralizálására: egy kulturális versenyképességi pólus megerősítésére.
2010 lehetőség arra, hogy egy magyarországi középváros egy nemzetközi kisrégió egyik kulturális központjává váljon – nyitottabbá téve ezzel a magyarországi kulturális teret.
2010 lehetőség a régiófejlesztésre: az ország egyik leginkább elmaradott régiója, a dél-dunántúli régió fejlesztésére.
2010 lehetőség arra, hogy elterjedjen Magyarországon a kulturális alapú városfejlesztés korszerű modellje.”

---

 

ÉF: Lemondásod óta közel másfél esztendő telt el, azóta talán ha egyszer találkoztunk személyesen, bár én többször is jártam Pécsett, mert az építészeti tervpályázatok – a Konferencia- és koncertközpont, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, „A pécsi belváros észak-déli tengelye” és a Nagy Kiállítótér – eredményhirdetése zajlott tavasszal-nyár elején. Közben azt látom, hogy egyik győztes sem kötött még szerződést a folytatásra. Szóval ami lemondásodhoz vezetett – hogy nehezen alakul a Pécs EKF 2010 program – valahogy azóta sem nagyon változott. Egykori pályázatírói munkádat felelevenítve, van-e magyarázat arra, hogy mintha valami nem akarna sikerülni Pécsett?

Takáts József: 2006. júniusában léptem ki a Pécs 2010-program vezetéséből; azóta nyilvánosan – egyetlen kis cikket kivéve – nem beszéltem a program állásáról. Beleírtam az önéletrajzomba, hogy 2004 és 2006 között kulturális várostervezéssel foglalkoztam (ami az angol „cultural planning of the city” vagy „urban cultural planning” fordítása), s igyekeztem visszatérni a befejezetlen könyveimhez. Persze, azt hiszem, Magyarországon nem sokat mond az a kifejezés, hogy kulturális várostervezés, úgyhogy talán legjobb lesz már az interjú elején részletezni.
Amikor 1990 táján Nyugat-Európában és városirányítók és városkutatók számára világossá vált, hogy vége a városfejlődés ipari szakaszának, s ez a fejlődési szakasz sok helyen kiüresedő ipartelepeket, csökkenő népességű várost, emiatt csökkenő bevételekkel rendelkező önkormányzatot, emiatt romló közszolgáltatásokat, lepusztuló lakótelepeket, a fiatal és képzett generációk elköltözését hagyta maga után, akkor némelyekben felmerült, hogy talán a kultúra fejlesztése lehet a kivezető út a városuk válságából.

Ha azt akarjuk, hogy egy hanyatló városba tőke települjön, képzett munkaerő vándoroljon, s ne költözzenek el a fiatalok, akkor érdekesebbé, élettel telibbé, egyedibbé kell változtatnunk a városunkat, hogy ne azt sugározza magáról, hogy hanyatló és tanácstalan, hanem hogy izgalmas és kísérletező. S ezt a városátváltoztatást elsősorban a kultúra révén tudjuk elérni, a szó tág értelmében értve ezt a fogalmat. Az egykori ipari épületeknek kulturális funkciót lehet adni; egy új múzeumépítéssel fel lehet éleszteni lepusztulóban lévő városi környezetét; ha kicseréljük egy városi tér fantáziátlan utcabútorait egyediekre és újszerűekre, többen fognak arra sétálni és hamarosan kávéház és magángaléria nyílik a most üresen álló üzlethelységekben – s mindezek több turistát vonzanak a városba, s hamarosan több diák jelentkezik a városunk egyetemére, mint korábban. A kulturális várostervezés ezzel foglalkozik: a kulturális fejlesztésen keresztüli városmegújítással.

A pályázati könyvbe, A határtalan városba beleírtam az indoklását, miért kulturális várostervezésnek nevezem „városi kulturális tervezés” helyett: „A kultúra tervezése a város tervezését jelenti, és viszont.” Persze, már túl voltunk a hazai Kulturális Főváros-pályázat első fordulóján, amikor lassan rájöttem, hogy mit is csinálok valójában, s hogy angol egyetemeken diplomát lehet szerezni olyan szakokon, ahol oktatják, amit én itt a munkatársaimmal kitalálni próbálok. Úgyhogy autodidakta módon, este tanulmányokat olvasva, napközben fejlesztési projekteken vitatkozva tanultam meg, mi a kulturális várostervezés. Egy Hans Mommaas-dolgozatból lestem el a kulturális negyed-fejlesztés elveit, építész munkatársamtól, Patartics Zorántól a katalizátor-jellegű köztérfejlesztését, és így tovább.

ÉF: 2005. októberében, egy héttel Pécs győzelmének a bejelentése után – a pályázatokat értékelő szakmai zsűri tagjaként – cikket írtam az Élet és Irodalomba, amelynek az volt az alcíme, hogy „Urbanista alkotómunka város-sámánokkal”. E cím rátok, a pályázat íróira utalt. Neked, aki elsősorban irodalmár vagy, lennie kell személyes vonzódásodnak ahhoz, hogy fel tudtad vállalni ezt a szerepet, ami egy térség fokozott megértését és féltő gondozását, elevenítő megfogalmazását jelenti. Tájékozódást a teljesség felé.

Takáts József: A „város-sámán”, gondolom, az angol „urban guru” fordítása, Charles Landryt vagy Richard Floridát nevezik így a nyugati világban. Ezek a guruk tényleg hatottak rám; nem is szövegszerűen, inkább a kisugárzásuk által. Emlékszem, amikor először rákattintottam a Florida honlapjára: a képernyő felét a fotója foglalta el, a fotó felét pedig a cipőtalpai, asztalra feltett lábbal ült és nevetett bele a kamerába – ez a vidám egyéniség-hangsúlyozás tanulságosabb volt szinte, mint a kreatív osztályról írt passzusai. De inkább elmesélek egy történetet a saját város-sámáni múltamból.
Van egy bilbaói képeslapom, amelyen a Guggenheim Múzeum látható, előtte Puppyval, Jeff Koons hatalmas növénykutyájával. Egy alkalommal, amikor önkormányzati politikusoknak és hivatalnokoknak tartottam tájékoztatót a munkánkról (persze, a meghívottak tizede sem jött el rá), elvittem magammal a képeslapot, hogy a segítségével magyarázzam el, mire jó a művészeti beruházás a városfejlesztésben. Hogy nem költséges dísz, hanem a fejlesztés motorja; hogy ha Puppy Pécsett állna a jövendő Zenei és Konferenciaközpont előtt, csak e szobor miatt százezerrel nőne Pécs turizmusa egy év alatt.

„Mindegy, hogy tetszik-e nekünk Puppy vagy sem, mondtam; ha a kutya itt állna, többszörösére nőne a város tőkevonzó képessége, ez a kutya közvetve több munkahelyet hozna létre a városban, mint tíz bevásárlóközpont idetelepítése.” Egy másik alkalommal azt mondtam nekik, hogy nincs sok értelme, hogy az önkormányzat hivatalában elkülönítve működik a kulturális és a városfejlesztési osztály: ezt a két területet valójában egységesen kellene irányítani. Gondolom, azt hitték, hogy viccelek.

ÉF: A város-sámán akkor ugyan rögtönzött szókapcsolat volt, de természetesen lehet, hogy volt előzménye olvasmányaimból – gondolok itt például Meggyesi Tamás vagy Vidor Ferenc urbanisztikai publikációira. S persze az ő írásaikban is előfordulhatott hivatkozás olyan erős személyiségekre, akik megtestesítik a guruságot. Nálad van-e valaki, akit a Pécsi pályázattal kapcsolatban ki tudsz emelni?

Takáts József: Bert van Meggelent, aki Rotterdam Kulturális Főváros-programjának az intendánsa volt 2001-ben. Egy budapesti konferencián hallottam előadni, s néhány mondata után már tudtam, hogy ő a mi emberünk: az európai és az arab tér közötti szerkezeti és használati különbségről beszélt, a városi nyilvános terek európai hagyományáról és visszaszerzésük lehetőségéről. Az előadása utáni szünetben odamentünk hozzá, felkértük tanácsadónak, ő pedig szúrós szemmel nézte a három, visszautasítástól szorongó fiatalembert, aki próbálja neki elmagyarázni, hogy hol van a térképen Pécs, miért érdekes város, és miért őt kérjük föl tanácsadónak.

Aztán amikor ott tartott Tarrósy István barátom, hogy hány bauhäusler származott Pécsről, közbevágott, hogy a Bauhaus története milyen fontos számára és hogy szívesen lesz a tanácsadónk. Akkorra már eléggé kialakult bennünk a jövendő koncepció, tudtuk, hogy mit akarunk, de Bert kellett ahhoz, hogy magabiztosak legyünk. A holland kapcsolat később kiszélesedett, aztán megszakadt: még én kezdeményeztem, Tarrósy István vitte végig „A kulturális negyed mint városfejlesztési modell” című pécsi holland-magyar építészszimpóziumot, amelynek azóta kis könyvben meg is jelentek az előadásai és ajánlásai. Az volt a tervünk, hogy minden pécsi fejlesztési projekt előkészítéseként szervezünk ilyen nemzetközi szimpóziumokat: múzeumépítészetről, köztérfejlesztésről, hangversenyterem-építésről stb. – hogy elméleti műhelymunkával vesszük körül a konkrét tervezést. De a folytatásra már nem volt időnk.

ÉF: A felkészülési idő felénél tart a város. Pánik-hangulat nincs – még nincs? –, bár ha az általános hazai helyzetet vesszük figyelembe, és abba „ágyazva” gondolunk a pécsi kétezertízre, akkor igen borús a kép. Hogyan látod most, lehetett volna mégis valahogy másképpen kezelni a dolgot, és nem hagyni, hogy így legyen?

Takáts József: A mi kísérletünk, azt hiszem, nem nagyon érhetett más véget, mint amit ért. Két héttel Pécs pályázati sikerének bejelentése után az egyik helyi szocialista politikus feljegyzést írt a polgármester számára az EKF-programról: „még egyszer nem engedhetjük meg, hogy a civilek [ezek voltunk mi, a pályázat kis »agytrösztje«] kivegyék a kezünkből a kezdeményezést”. És nem is engedték meg.

Az akkori polgármester első dolga volt, hogy a fejlesztési projekteket kivette a kezemből – utána fél évig senki sem foglalkozott velük. Ő maga az első oldalnál nemigen jutott tovább városa pályázati könyvében, s ezzel így lehet a helyi politikusok többsége is. Amikor lemondtam a Pécs 2010-programban viselt tisztségeimről, egy televíziós interjúban megkérdezték a város akkori alpolgármesterét, hogy vajon miért mondtam le, mire azt válaszolta, azért alakult ki köztünk vita, mert én mindenféle nyugati modelleket akartam itt bevezetni – de hát ez Kelet-Európa, itt azok nem működőképesek. Ugyan a maga egyszerű módján, végül is telibe találta a lemondásom okát.

ÉF: Azt persze már nem tőled kéne megkérdeznem, hogy mégis mi várható? Stratégiai főtanácsadói tisztedről lemondtál ugyan, és visszatértél egyetemi oktatói munkádhoz, de gondolom, valamennyire mégiscsak tájékozódsz a fejleményekről.

Takáts József: Bizonyára lesznek 2010-ben mindenféle kulturális programok a városban, talán megépülnek a tervezett épületek, bár inkább 2011-re vagy 2012-re, mint a kulturális főváros-évre, de a gondolati keret, a szemlélet, amely egykor összefogta őket, már eltűnt. A program mai irányítói, azt hiszem, nemigen értenék, hogyan függ össze a kulturális decentralizáció elve a „nagy kiállítótér” megépítésével; hogy a köztérfejlesztésben érvényesülő szemlélet hogyan folytatódhat a programok ösztönzésekor; hogy a Pécs 2010-program nemzetközi óriásplakátjai vizuális nyelvének hogyan kellene átértelmeznie a város kulturális örökségének szerkezetét.

Mindezek – az elvek, a beruházások tervei, a programtervek, a kommunikációs tervek – valaha összefüggtek, mára elkülönültek és feledésbe merült hajdani kapcsolódásaik értelme. Azok a nagy témák – a kulturális decentralizáció, a városreneszánsz, a „déli kulturális övezet” városhálózata –, amelyek az egykori pályázat középpontját alkották, elfelejtődtek, mint ahogy azok a viselkedési modellek is, amelyeket a munkatársaimmal meghonosítani próbáltunk.

2007. november

---

Takáts József (1962) egyetemi oktató (PTE BTK), irodalom- és politikai eszmetörténész. 2004-ben az Európa Kulturális Fővárosa-pályázatra beadott pécsi előpályázati koncepció írója, 2005-ben a pályázat elkészítését irányító Pécs 2010 Pályázati kabinet vezetője, A határtalan város* című pályázati könyv szerzője. 2006-ban, júniusi lemondásáig, a Pécs 2010-program stratégiai főtanácsadója.

---

függelék

* A határtalan város / Borderless City. Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010. Szöveg: Takáts József. Angol fordítás: Bocz András. Grafikai terv: Czakó Zsolt. Pécs, Európa Centrum Kht., 2005.

Takáts József a Kulturális Főváros-programról:
Európa magyar kulturális fővárosa. Budapest vagy Pécs? Élet és Irodalom, XLVIII. Évf. (2004) 14. sz.
A pályázatíró monológja. Lettre Internationale, 57 (2005. nyár), 41-42.
A határtalan város. Gálosi Adrienn beszélgetése Takáts Józseffel. Jelenkor, 2005/9, 855-865.
A próbakő. A Kulturális Főváros-pályázat viszontagságai. Élet és Irodalom, 2005. 09. 10.
Új kulturális térszerkezetet! Nagy Gergely beszélgetése Takáts Józseffel. Műértő, 2005/12
A pécsi kísérlet. Korunk, 2007/1, 83-89.
Kulturális várostervezés és képzőművészeti projektek (Előadás a Műcsarnokban az Ikon születésnapján): http://www.ikon.hu/download/ikOn-nap-2007-08-takats-jozsef.mp3

Vargha Mihály a Kulturális Főváros-programról:
Pécsi térségi start 2010-re. Urbanista alkotómunka város-sámánokkal. Élet és Irodalom. 2005. október 17.
Budapest a tiéd is (truly yours). Budapest pályázata az "Európa kulturális fővárosa 2010" címért. BUKSZ 2005. TÉL