Tisztelt Petrányi Zsolt úr!

Az elmúlt években megszokottá vált, hogy a Velencei Építészeti Biennále pályázatait hangos botrányok kísérik. Sokan reméltük a Műcsarnok új vezetésétől, hogy a pályázatok lebonyolítása ezentúl tisztább, átláthatóbb lesz.

És itt van máris a legfrissebb botrány: A pályázatot 2005 decemberében írták ki, a beadásra kevesebb mint egy hónap állt rendelkezésre. Talán részben ennek is tudható be az, hogy összesen két pályamű érkezett be a január 20-i határidőre. Még valószínűbb, hogy sokan eleve kevéssé bíznak egy ilyen fontos, hazai pályázat megnyerhetőségében. Szerencsére erre a helyzetre már jó előre felkészültek a kiírásban is:

Amennyiben a szakmai bizottság nem talál megfelelő pályázatot vagy a nyertes pályázat megvalósításnak (sic!) előkészítése - a kurátornak vagy a kiállítóknak felróhatóan - 1 hónap elteltével nem halad előre, és ez veszélyezteti a magyar megjelenést, a nemzeti biztos saját hatáskörben eljárva másik kiállítás megrendezéséről gondoskodik.

A január 30-án keltezett, rendkívül szűkszavú beszámolóban közlik, hogy „A bizottság a beérkezett pályaművek között nem talált megvalósításra javasolható pályázatot. A szakmai zsűri javaslata, hogy a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően a nemzeti biztos saját hatáskörében gondoskodjon a velencei magyar kiállítás koncepciójának kidolgozásáról és megvalósításáról.”

Hogyan hasonlíthatja össze a zsűri (amelynek a nemzeti biztos is tagja) a beérkezett pályázatokat a nemzeti biztos saját hatáskörű, egyelőre nem létező koncepciójával? Hogyan lehet megállapítani előre, hogy nemzeti biztos jobbat fog kitalálni a pályázóknál? Ha a nemzeti biztosnak már volt elképzelése arról, hogy kit látna szívesen az idei Biennálén, akkor hogyan vehetett részt a zsűrizésben? Miért nem adott be a favorizált alkotó is pályázatot? Minek írnak ki pályázatot, ha egyszer a nemzeti biztos élni kíván jogával, saját hatáskörében szeretne dönteni a kiállítás koncepciójáról? Mi szükség van lelkes pályázó balekokra? Kinek jó ez az egész színjáték?

Szeretnék előre is tiltakozni az ellen, hogy Ön egy szabályos pályázat kiírása után, saját hatáskörében gondoskodva, ellenőrizhetetlen szempontok alapján döntsön valamely – pályázaton nem indult – alkotó vagy kurátor mellett. Ha a lezajlott pályázatot eredménytelennek ítélték, az egyetlen legitim megoldás az újabb pályázat kiírása. Amennyiben erre nincs idő, javaslom, hogy a zsűri a két érvényes pályamű közül válassza ki a jobbikat. Ha a beérkezett pályázatok annyira minősíthetetlenek, hogy egyik sem jobb a másiknál, sőt, megvalósításuk még nagyobb szégyen lenne, mint némelyik megvalósult pályázat az utóbbi évekből, akkor kérem, hogy a Magyar Pavilont 2006-ban hagyják üresen. Ez mindennél jobban kifejezné a mai magyar építészet állapotát, egyúttal sok tízmillió forintot is megtakarítanánk. Mivel közpénzről van szó, ennek az összegnek más célra történő felhasználására ebben az esetben is pályázatot íratnék ki, semmiképpen nem bíznám a döntést bármilyen felelős ember saját hatáskörére.

Köszönettel,

Lakos Dániel
építész

Budapest, 2006. február 2.