Igenis, Pécs! De... Kultúra, város, fejlesztés
Kategória:
Holtponton a győztes város?
A város, amely elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa 2010 (EKF) magyarországi megrendezésének jogát – a dolog lényegéből adódóan kizárólag európai színvonalon, alaposan előkészített munkálatokkal, átlátható döntésekkel indulhat tovább a megvalósítás felé. Így foglalhatók össze röviden annak a konferenciának a tanulságai, melyet a Dél-dunántúli Építész Kamara rendezett január 27-28-án Pécsett. Helyszíne a szokásos, az úgynevezett Európa Ház volt. 2004-ben ugyanitt – mint a mostani konferencián többen is emlegették – hasonló tanácskozáson erősödött meg pécsi értelmiségiekben az elképzelés: Pécs és térsége alkalmas rá, hogy Európa Kulturális Fővárosa legyen. Akkor az előkészítés „vezére” Takáts József irodalmár lett, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, aki civil értelmiségiként győzelemre tudta vinni a város pályázatát. S aki több hozzászólásával, aktív részvételével ezúttal is hasznos szereplője volt az összejövetelnek, mert most szintén a továbblépési lehetőségeket kereste. Az irányításban új szemléletre van szükség, ugyanakkor a konkrét ügyeket több esetben mihamarabb felül kell vizsgálni.
A mindennapi városvezetési politikától határozottan elkülönülő, elkülöníthető, ELKÜLÖNÍTENDŐ ügyről van szó – ha nem akarunk belecsúszni a provincializmus csapdájába. Országunk európai csatlakozása tanulási folyamat elsősorban, amibe például szorosan beletartozik a régiós gondolkodásra való áttérés. Minél előbb le kell vetkőzni az eddig megszokott, szinte „egymásbahegesztődött“ városi-megyei struktúrát. Erre szolgálnak az európai strukturális alapok (ún. kohéziós támogatások) – az EKF-re szánható pénzeknél nagyságrendileg nagyobb pénzforrások. Felhasználásukra most készül az ún. Pólus-program. A II. Nemzeti Fejlesztési Terv, újabb nevén Nemzeti Stratégiai Referenciakeret (NSRK) az, ami Pécs térségének is kiemelt szerepet szán. Szólt erről bevezetőjében Tóth Zoltán területi főépítész, majd részletesebben a két első előadó, Csabina Zoltán (főosztályvezető, Nemzeti Fejlesztési Hivatal, Budapest) és dr. László Gyula (Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar).
Bármilyen nagyságrendű ügyről van szó, a feladat nem egyszerű, alapos előkészítést, teoretikus hátteret igényel. Pálné dr. Kovács Ilona (intézetigazgató, egyetemi tanár, MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs) beszélt erről, aki hangsúlyozta a transzparencia, az átláthatóság fontosságát, továbbá ezzel összefüggésben azt is, hogy a politika önmagában kevés. Igenis szükség van a civilekre ahhoz, hogy irányítható legyen egy város. Fokozottan érvényes mindez az EKF programra – teszem én hozzá annak alapján, amit a pályázatok elbírálása során a tanácsadó testület külföldi tagjaitól hallottam-tapasztaltam. Pécs a cím elnyerésére indított versengés során jó startot vett. Pécs, a határtalan város, szól a végleges jelmondat, de Gonda Tibor polgármesterhelyettes előadásában megemlített egy korábbi változatot is: Pécs a ritmusváltó város. Igen, ez sem rossz: a ritmusváltásra feltétlenül szükség van, például éppen most is.
Gonda Tiborral egyet lehet érteni abban, hogy az öt kulcsprojekt közül nem hagyható ki a Zenei és Konferenciaközpont és a Nagy Kiállítótér. A konferencián elhangzottakból ugyanakkor az is kiderült, hogy e kettőnek a helyszíne körül komoly viták vannak. Bókay Endre, a pécsi közgyűlés MSZP frakciójának vezetője a felvetett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Zenei központ helyszínéről a város gyors döntést volt kénytelen hozni 2005-ben, amikor be kellett adnia egy pályázatot. Így esett a választás a Balokányra, de éppen az ide kiírandó tervpályázat halogatása azt jelzi, hogy a város vezetése sem biztos benne, ez a jó helyszín. A konferencián többen is említették, hogy a Balokány helyett az ún. 10-es tömb, közelebb a belvároshoz, sokkal alkalmasabb lenne egy ilyen fontos létesítményre. Ezt a nézetet képviseli Patartics Zorán építész is, aki az egész ügy sikerében szakmailag mélységesen elkötelezett. Előadásában egy olyan elvi szempontrendszert ismertetett, melyet előre kidolgoztak a pályázat előkészítése során(!), és ami nem csak az egyes kulcsprojektek megvalósításához, hanem az egész rendezvénysorozat sikeréhez nélkülözhetetlen.
Az előkészítési fázis a kulcs, derült ki egy másik város új létesítménye kapcsán. Pont egy évvel ezelőtt készült el az új szegedi egyetemi könyvtár – mely egyben konferencia központ is. A tervezésére kiírt pályázatot dr. Máder Béla könyvtárigazgató és Borvendég Béla építész hosszas együttműködése előzte meg a program összeállítására. Szántó Tibor és Mikó László, a házat megtervező építészek előadásukban jól érzékeltették, hogy a kiválóan sikerült épület létrehozásában mennyire hasznukra volt két elhivatott, tapasztalt szakember gondolati alapvetése. Csak ezt követően vetítették le a képeket a szegedi egyetemi közönség által birtokba vett könyvtár impozáns épületéről. Őket követően Bencsik Barnabás művészettörténész új vagy más épületből újonnan átalakított múzeumi, kiállítási terekből nyújtott ízelítőt. A hangveresenytermekről viszont sajnos nem volt külön előadás, de tudjuk, hogy a külföldi példák erre is számosak, Berlintől Birminghamen és Luzernen át Rómáig.
Tudás is, példák is rendelkezésre állnak, de mindezekből körültekintően, felelősséggel kell válogatni, minél jobban átlátható folyamatok során. Kíváncsian várom, hogy az elkövetkezendő hetekben a város és megye önkormányzatának illetékesei elfogadják-e a konferencia üzenetét, és megtalálják-e a helyes döntéseket az EKF sikerét megalapozó kérdésekben?
szerző: Vargha Mihály (szöveg + kép)
Kultúra, város, fejlesztés
További cikkeink a témában
Via DolorosaRendhagyó kritikai pályázat: a határidő után, eredményhirdetés előtt
Építő vélemény - rendhagyó kritikai pályázat a pécsi EKF beruházásairól
Építészet XXI
Hogyan óvjuk meg az új köztereinket a vandáloktól?
Teret adó miliő? - A tehetségek megtartásának esélyei
PÉCS 2010 kirándulás
Új alapítású városok Olaszországban - kiállítás Pécsett
A kulturális város után
Civil módra - EKF fal feketén-fehéren
További találatok >>
„Bauhaus-lakógyűlés” és városnéző séta
Megnyílt "A Zsolnay aranykora" című kiállítás Pécsett
ELhívó — EL | AWAY programok
A Bauhaus nyomai Pécsett
Álmoktól a megvalósulásig (II.) - Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
Kreativitás vs. betonozás
Pécs építészete az ezredforduló évtizedeiben
Tálaló - Pécs 2010
Álmoktól a megvalósulásig (I.) - Közterek és parkok rehabilitációja
Breuer Pécsett | Oda - Vissza
Európa - közös örökség
Magyarország kulturális öröksége Georg Gerster légi felvételein
Pécs — Tettye városrész közterület megújítása I. ütem
Folyamatosság a modernitásban | "Continuity of the modernity"
Felhívás — „Padok és városok sétánya” Pécsett
Pécs 2010 — Széchenyi tér
EKF Pécs 2010 | FUGA
Pécs 2010 — Rókus sétány
Pécs 2010 — Megyer városrész
A soknemzetiségű Dél-Dunántúl népi építészete
Pécs 2010 — Köztársaság tér
Pécs 2010 — Kórház tér és környéke / világörökségi pufferzóna
Pécs 2010 — a keleti városrész
Konferencia Molnár Farkasról | Pécs2010
Pécs2010 — a Diana tér megújítása
Pécs2010 — Uránváros főterének rendezése
Zárójelentés Patartics Zorán "Támogatói pályázat"-áról
Az én (fordított) pályázatom — fordítva ülök, vagy a ló megy hátrafelé? | Pécs EKF-2010 sorozat / 2
Mi lesz a középkori egyetemmel?
Még 100 nap maradt a Széchenyi térre — Pécs EKF-2010 sorozat / 1
Alapkőletétel Pécsett
Indulhat a Zsolnay Negyed építése
A Széchenyi tér múltja és jövője
Építészet — Pécs 2010
A Zsolnay Kulturális Negyed — félidőben
Fiatal Kortárs Állásfoglalások / kiállítás a Zsolnay Gyárban
Roland-ének, avagy az EKF hatalmi struktúrája
Érkeznek a milliárdok Pécsre
Két pályázat kamarai bemutatása: Pécs-EKF városrész közterületei és Pécs-Kelet központi területei
Örvény, egyneműség, kőcsiga
Kiállítás a legutóbbi pécsi pályázatok terveiből
Pécs-Indóház tér és környéke rendezése - a nyertes pályaművek
Pécs-EKF városrész közterületeinek megújítása - a nyertes pályaművek
Pécs-Kelet központi területeinek megújítása — a nyertes pályaművek
PÉCS: Nyílt tervek címmel a CsészényiTér2010 EKF Infopontban kiállítás, témákra lebontva fogadóórák
Pécs-EKF 2010 — három pályázat eredménylistája
Pécs város központjának megújítása — pályaművek bemutatása
Pécs város központjának megújítása — tervpályázati eredmény
Patartics Zorán: Köztércsinálás és belváros-sorvasztás
Pécs - EKF városrész közterületeinek megújítása - pályázati kiírás
Pécs- Indóház tér és környéke rendezése - pályázati felhívás
Pályázati felhívás Pécs – Kelet központi területeinek megújítására
Előrelépés
A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed tervpályázat eredménye
Eredményt hirdettek a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed tervpályázatán
Egy fénylő kulturális évad: Luxembourg 2007 / Interjú Robert Garcia EKF főigazgatóval
2007: A tanítás és tanulás elmulasztott éve — Pécs 2010 felkészülés
„Őrült beszéd, de van benne rendszer”? - Pécs EKF 2010
Pécsi pályázati helyszínbejárás április 4-én
Czakó Zsolt befejezte az együttműködést a Pécs2010 Menedzsment Központtal
"Pécs város központjának megújítása”
"Zsolnay Kulturális Negyed" tervpályázat — kérdésekre adott válaszok
"Pécs-Megyer városrész központi területének és kapcsolódó közterületeinek rendezése" pályázat eredménye
Pécs 2010 - Megalakult a művészeti tanács
Újabb közterület-revitalizációs tervpályázat zárult le Pécsen
„Pécs-Megyer városrész központi területének és kapcsolódó közterületeinek rendezése” pályázati eredmény
Indulatban a tervezés Pécsre, mínusz Nagy Kiállítótér
Zsolnay Workshop & Culturban Design Studio
Pécs 2010: ki folytatja és miből?
A Pécs- Megyer városrészre kiírt tervpályázat eredményhirdetése és a pályaművek nyilvános bemutatása
A „Pécs-Tettye városrész közterület megújítása” tervpályázat eredménye
Zsolnay Kulturális Negyed / tervpályázat helyszínbejárás
Lesz-e művészeti vezetője az EKF-nek februárra?
"Zsolnay Kulturális Negyed" - tervpályázati kiírás
Jövőre Liverpool és Stavanger Európa két kulturális fővárosa
A „Pécs-Uránváros főterének és kapcsolódó közterületeinek tervezése”- pályázat eredménye
Bencze Zoltán: Új érdekek, régi értékek
"A politika pórázon tartja a kultúrát Magyarországon" – mondja Jan Kennis holland kulturális attasé
Városi kulturális tervezés? Mintha Pécsett nem akarna sikerülni...
Pécsi EKF2010 pályázatok eredménye
Pécs-Megyer városrész központi területének rendezése - pályázati felhívás
Várkonyi György: A pécsi EKF metamorfózisa
"Pécs szíve új ritmusban" - a The LivCom Awards 2007 pályázat összefoglalása
Bemutatták Pécs befektetési portfolióját
A kulturális negyed mint városfejlesztési stratégia
„Pécs-Uránváros főterének és kapcsolódó közterületeinek tervezése”- pályázati felhívás
"A kulturális negyed mint városfejlesztési stratégia" - könyvbemutató
„Pécs-Tettye városrész közterület megújítása”
Pécs 2010 EKF: Testület áll az építész igazgató helyére
A pécsi Nagy Kiállítótér pályázat eredménye
N. Nagy Tamás és Somosi János vezeti a Nagy Kiállítótér pályázat győztes csapatát
Rozmann Viktor: Lehetett volna
2010-re befejeződhetnek a pécsi EKF nagyberuházásai, nyilatkozott Szili Katalin
Nagy Kiállítótér - Ünnepélyes tervpályázati eredményhirdetés
Pécs a legnagyobb esélyt puskázza el éppen
"A kultúra Európája - az urbanitás kultúrája" - Miskolcra érkeztek a Kulturális Fővárosok
Pécs EKF - felmentették az építész igazgatót, Freivogel Gábort
Válasz a „holland” EKF Pécs2010 kritikára
A magyarok önmaguk útjában állnak
Tervpályázati bemutató és konferencia Pécsett
Távozik az EKF2010 főépítésze is?
Sok bába közt…
A császár új ruhája
„A pécsi belváros észak-déli tengelye” nyílt építészeti ötletpályázat
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont pályázatának eredménye
Sebnyalogatás
Két friss pályázati eredmény — Pécs EKF 2010
Pécsi konferencia- és koncertközpont / pályázati zárójelentés
Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010/ Két tervpályázat eredményhirdetése
A Pécsi konferencia- és koncertközpont nyílt építészeti tervpályázat eredménye
PKK pályázat eredményhirdetés, Pécs - EKF 2010
Nagy Kiállítótér tervpályázat - Pécs EKF 2010
Bencze Zoltán: Pécs és peremterületei
Új elkerülő utat építenének Pécsett
Levél EKF ügyben szerkesztőségünknek
Újabb kellemetlen epizód
A pályázókkal feltörlik a padlót
Pécsi konferencia- és koncertközpont nyílt építészeti tervpályázat
EKF: Tarrósy is távozik
Kisajátítás, de nem a legmegfelelőbb helyen?
„A belváros észak-déli tengelye” / PÉCS EKF
Terepet a gondolkodásra
Méhes Márton lett az EKF művészeti igazgatója
Dilettantizmus a minőség évszázadában
Freivogel Gábor az EKF főépítésze
Pécs ugyanolyan sikeres lesz, mint a MoMA
PÉCS/EKF Köztérfejlesztési Szimpozion
Az EKF építészeti igazgató pályázati felhíváshoz
Regionális közelítések
Veszélybe kerültek a pécsi beruházások
PÉCS (89’) CURRICULUM URBIAE
A kulturális negyed mint városfejlesztési stratégia
EKF2010 - hét pécsi értelmiségi nyilatkozata
Pécs2010 EKF – megvan az igazgatójelölt
A Kultúra2010 Társaság nyilatkozata
Kutya kemény munka következik
Építészeti Igazgatói állás pályázat / Pécs 2010
Nagy ívű pályázat, érdemtelen ellehetetlenülés
A Kultúra2010 Társaság EKF-el kapcsolatos helyzetértékelése
EKF: tart a hosszú menetelés
Lendületet vesz az EKF Pécs2010 előkészítése
Pécs2010 / EKF: A főtanácsadó lemondásának okai
Feltöltés alatt
Város—Tér—Pozíciók, pécsi konferencia a közhelyek tükrében
EKF 2010 Pécs — a Dél-Dunántúli Építész Kamara nyilatkozata az előkészületekről
Pécs2010: késésben a beruházások
Expo Center: az állatorvosi ló
Pécs: 31,14 milliárd öt kulcsprojektre
Pécs, Essen, Isztambul
Vargha Mihály: Építészeti Központot – nem csak Pécsnek!
„Örökség Éve 2006” kezdődik Európa leendő Kulturális Fővárosában, Pécsett
A pécsi Zsolnay gyár rehabilitációja
A pécsi kulturális főváros-pályázat építészeti kulcsprojektjei
Somlyódy Nóra: Le Dél felé (Európa Kulturális Fővárosa pályázat, második forduló)
Interakció 'város' - győri városépítészeti keretterv a hosszútávú fejlődés érdekében
Revitalizáció a márka védelmében - kultúra a Zsolnay-gyárban
Az építészet sajátosan fehérvári pályái
Nagyra törők - Európa Kulturális Fővárosa 2010, előminősítő pályázat
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 6743 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat
