Hild József épülete megmentendő érték



Kategória:

Demszky Gábor főpolgármester közleménye

2006. február 13-án az Óvás egyesület és még néhány civilszervezet demonstrációt tartott a Király utca 40-es számú ház megmentése érdekében. Akciójukat magam is indokoltnak tartom. A VI. kerület kérésére a VII. kerület adott ki bontási engedélyt egy olyan házra, amely 1844-ben Budapest emblematikus építésze, Hild József tervei alapján épült. Mindazok, akik fontosnak tartják Budapest építészeti örökségének megőrzését, úgy gondolják, hogy ezt az épületet nem kellene lerombolni. Az érvényes bontási engedély birtokában azonban a VI. kerület és a VII. kerület a pusztítás mellett áll.

Az épület az Andrássy út környezetében, világörökségi védettségű területen áll. Ez azt jelenti, hogy a műemléki hatóságot értesíteni kellett volna a bontásról. Mivel ez nem történt meg, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Varga Kálmán szerint a bontás jogsértő. Magam is egyetértek a KÖH állásfoglalásával. Sajnálatos módon a széttagolt önkormányzati rendszer miatt a Fővárosi Önkormányzatnak nincs jogosítványa arra, hogy megakadályozza a bontást.

Nem a városrész fejlődését kívánjuk hátráltatni, csupán az a cél, hogy a valódi értéket képviselő, védelem alatt álló épületeket megmentsük. Mindannyiunk felelőssége, hogy az UNESCO által védettséget élvező városrészek pusztulása ellen fellépjünk, illetve elősegítsük ezen területek rehabilitációját, a hagyományos városszerkezet megóvását. Éppen ezért a főváros saját kapacitását és városrehabilitációs rendeletét oly módon módosította, hogy az évek óta sikeresen működő programjában kiemelt szerepet kaphasson a régi pesti zsidónegyed megóvása, revitalizációja. A VII. kerület e lehetőséggel azonban mind a mai napig nem élt, mivel a fővárosi támogatás feltétele egy komplex városrehabilitációs program elkészítése és addig is a változtatási tilalom kimondása.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tavaly májusban műemléki jelentőségű területté nyilvánította az egykori zsidónegyedet. A KÖH állásfoglalása rögzíti, hogy a magyar világörökségi területek mag és védőterületeit egységesen kell kezelni, ami azt jelenti, hogy az adott zónában lévő épületek műemléki védelem alatt állnak. Ennek megfelelően a Belső-Erzsébetvárosra vonatkozó helyi építési szabályzat és a településrendezési tervek elkészítésekor a fővárosnak egyetértési joga van. Ezt a kerület figyelmen kívül hagyja.

Törvényi változástatásra van szükség, annak érdekében, hogy a pillanatnyi – vélt vagy valós – kerületi és üzleti érdekek miatt a főváros épített értékei ne pusztulhassanak el. A jelenlegi önkormányzati rendszerben a Fővárosi Önkormányzatnak nincsen érdemi beleszólása a régi pesti zsidónegyedben zajló folyamatokba. Ezért csak kérni tudom a kerület vezetését, hogy módosítson szándékán és tegye lehetővé, hogy a Hild József tervezte lakóház és a többi még megmenthető épület megmeneküljön a pusztulástól.

 
Kapcsolódó oldal:
Tüntetés a Király utca 40-ért

 

További cikkeink a témában

Negyed6 - Negyed7 Fesztivál
Megnyílt a Zara Continental Hotel
Bontás helyett Óvás a hetedik kerületben!
Betelik a betonpohár
Zsebparkok a zsidónegyedben
Védtelen örökség
Megújuló Kazinczy utca
Az új Balettintézet
Hotel Carat a Király utca elején
A Rumbach utcai zsinagóga története és felújítása
További találatok >>
Mi lesz a kóser hentes házával?
Rehabirritáció — 7ker
Döntéshozók a zsidónegyedről?
Alternatív gondolatok a zsidónegyedről
Préselés
Térnyerés
Újabb bontás a zsidónegyedben
Hol az értékvizsgálat?
Könyv(kötő)ház terve a zsidónegyedben
Zsidónegyed: a törvénysértés folytatódik
A pesti zsidónegyed építészeti örökségének sorsa
Önmaga kulisszája / Central passage
Elvarázstalanítás
Régi pesti zsidónegyed — egykor és ma
A Gozsdu Udvar átépítése 2002–2008
Elvették az örökséget a Világörökség Napján
„A helyzet elég nehéz”
Törvényességi vizsgálatot kérnek a civilek a változtatási tilalom erzsébetvárosi értelmezése miatt
Perczel Anna: VÉDTELEN ÖRÖKSÉG / könyvbemutató az Írók Boltjában
A MAZSIHISZ ÁLLÁST FOGLAL!
Lássunk tisztán! - a régi pesti zsidónegyedről
Projekt K40 kiállítás a Felvonó Galériában
Perczel Anna: Védtelen örökség — Lakóházak a zsidó negyedben
"Ha sikerülne a múltat beépíteni a jelenbe"
Lúzernegyed, vagy világörökség? - Újabb bontásokat és túlépítéseket terveznek!
Misszió és jelentés – marad a világörökségi cím, de...
Pótolhatatlan európai érték sorsa forog kockán
„Megőrizve megújítani” - Luxus lakóingatlan-beruházás a zsinagóga szomszédságában
Párizsi magyarok a régi pesti zsidónegyedért
Jövőre változtatási tilalom lép életbe a zsidó negyedben
Elszalasztott lehetőség?
Moratóriumot követelnek – civilek találkozója a francia szakértővel
Pest régi zsidónegyede - helyzetjelentés
Részleges bontás a Síp utcában
Európai Kulturális Örökség Napjai, Budapest: újabb lerombolt házak
Árkádia díj az ÓVÁS!-nak
Király? – megint a K40-esről
Szépkorúak Háza nyolc emeleten — a lebontott Király utca 40. helyén?
Király utca 40. - Az ÓVÁS! egyesület tájékoztatója
Zsidó Néprajzi Múzeum a zsinagógában
Rendhagyó séta Pest régi zsidó negyedébe
A Dob utcai világörökség újabb részét újítják fel
"Valóságos segélykiáltásnak hangzott a pályázati felhívás"
Mi lesz a régi pesti zsidónegyeddel?
Konferencia a régi pesti zsidónegyed jövőjéről
Király utca 50. a Király utca 40-ért!
Az Europan8 magyarországi helyszíne a REevolutio-n
És Ön mit gondol a zsidónegyed jövőjéről?
Civilizáció
Király utca 40. – ötletpályázat
Újabb tiltakozás a városrombolás ellen
Irodalomból és zenéből emelnek barikádokat
Tavaszi séta Pest történelmi zsidónegyedében
Újabb klasszicista épület veszélyben!
A terror palotája avagy plágium Pesten
Háztól házig harc
Leállt a bontás a Király u. 40-ben
A KÖH közleménye a Király utca 40-ről
Az ÓVÁS! Egyesület Nyílt levele a KÖH elnökének
Tiltakozó és akadályozó demonstráció a Király utca 40. előtt
Europan 8 - a nyertes pályamű a magyar helyszínre
Túlbontják a Király utca 40-et
Azonnali ideiglenes védelem hét erzsébetvárosi ingatlannak
A Király utca 40-es számú ház megmentése érdekében
Mentőöv a Hild-háznak
Lánc, lánc, élőlánc
Építészettörténeti séta a Terézvárosban
Bontás alatt a Király utca 40.
Tüntetés a Király utca 40-ért
Pesti zsidónegyed: nyert az Óvás
Tervtanács előtt a VII. kerület négy tömbjére vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv
Somlyódy Nóra: Épül a régi pesti zsidónegyed
A Gozsdu udvar átalakítási terve
Elképesztő! Válasz a zsidónegyed sorsáról írt cikkre
Eltűnőben a pesti zsidónegyed
Perczel Anna: Pest régi zsidónegyede - A budapesti világörökségi terület védőzónájának sorsáról
Martinkó József: Ki állítja meg Arturo Uit?



Tartalom átvétel