Nyílt nap a BME Mesterkurzusán
Május 18-án a BME Mesterkurzusának zárófélévén nyílt nap lesz, amely betekintést ad a képzés hétköznapjaiba. A téma a félév elején kiadott tanrend szerint a kortárs külföldi építészet válogatott példáival való ismerkedés és a megindított tervezési folyamatról való közös gondolkodás. A mesterek által ajánlott nemzetközi példák egyben reakciók, példák és gondolatébresztő képek is hallgatók által felvetett konkrét tervezési kérdésekre.
Témafelelős: Sulyok Miklós művészettörténész
A téma kapcsán megszólalnak a Mesterkurzus mesterei:
Balázs Mihály, Golda János, Karácsony Tamás, U.Nagy Gábor, Zsuffa Zsolt
A rövid ismertetők egy-egy kortárs építész részletképzéssel, anyagválasztással összefüggő elveit, gyakorlatát taglalják, megvalósult épületeiket vizsgálva, elemezve.
Szó esik majd a részletek fontosságáról, egyediségükről, az alkotókhoz kötődő személyiségjegyekről, a csomópont kormeghatározó szerepéről, a stílusokkal változó, azokkal szoros kapcsolatot tartó formálásról.
A témát a nap második részében aktualizáljuk: a készülő diplomatervek közös konzultációja a csomópontképzés, a részletképzés, az anyaghasználat kérdéskörét célozza. A mesterkurzus hallgatói ebből a nézőpontból közelítve mutatják be koncepcióikat.
A diplomaterv témája közös: egy helyi szervezet felvetésére Budakeszi középkori templomának romjaira terveznek a mának és a holnapnak új közösségi teret.
A születő elképzelések központi gondolatköre a tizenöt éve napvilágra került régmúlt – a románkori, majd gótikus templom - mint közösségi tér értelmezése, és annak újrafogalmazása, megformálása a mai igényekre szabottan, mai eszközrendszerrel, átmentve a múltat a jövőnek.
A félév valamennyi előadása, foglalkozása és tervezési feladata, az idő és az építészet viszonyát, a különböző korok építészetét, a korszerű integrált műemlékvédelem és az építészeti rehabilitáció problémáit tárgyalja, ebben a témakörben vet fel általános, és a féléves feladat kapcsán egyedi kérdéseket, és keresi azokra az aktuális válaszokat. A félév mottója az idő..
Minden érdeklődőt várunk nyílt napunkon, amelynek célja kettős: egyrészt betekintést enged egy intenzív műhelymunka mindennapjaiba, láttatva, érzékeltetve a közösséget mozgásban tartó témákat.
Másrészt a tervezett negyedik ciklus tagtoborzója...
Találkozás a BME Központi épületében, a K210-es teremben (K épület, II. emelet Szkéné mellett)
Kezdés: 13:00 órakor
Szünetek: 13:50-14:00, 14:50-15:00. 15:50-16:10
Érdeklődni és előzetes részvételt jelezni lehet a vannay.m[kukac]kozep.bme.hu. email címen.
A Nyílt nap bejelentés nélkül is látogatható, csatlakozni a szünetekben is lehet.
További részletek >>
Karácsony Tamás / Vannay Miklós
vélemény írásához jelentkezzen be »