A sebészorvos múzeuma

Szombathely barokk főterén volt már minden. Püspöki palota, bazársor, nyomda, pártház, gimnázium. Emberöltők teltek, rezsimek cserélődtek, apró vagy nagyszabású életek szorultak a tér falai közé. A jelen is hozzáteszi a magáét, a Smidt Múzeum újabb egységét, mely a híres sebészprofesszor kollekcióját rejti, Bakucz András tervezte. Előzmény nélküli épülete jól illeszkedik az élő térszövetbe. Bán Dávid írása.

Szombathely barokk főterének egysége az évszázadok összes rárakódott rétegével ép tudott maradni. Ebbe került az akár merésznek is mondható, egyszerű kubus tömegű múzeumbővítés, mely a híres kórházigazgató sebészprofesszor kollekcióját rejti. 

Egy korabeli kialakítású városi közteret felfoghatunk panoptikumként, amelyen nem merünk semmit változtatni, mindent az „eredeti” szerint kívánnánk megtartani, rekonstruálni; vagy a tér lehet élő, változó, jelenlegi arcát kölcsönhatások eredményeként elnyerő. Ma Magyarországon mindkettőre találunk jobban, vagy kevésbé szerencsésen sikerült példákat, körülöttük sokszor forrnak viták, miként újuljanak meg jelentős köztereink: nosztalgiázzunk, vagy bízzuk a jelenre. Szombathely barokk terének nevezett második főtere, a Berzsenyi Dániel tér kétségtelenül súlyként hordoz magán egy több évszázados örökséget, de azt sem szabad elfelejteni, hogy minderre az idők folyamán számos újabb elem rakódott rá. A copf stílusú Püspöki Palota mellé idővel földszintes bazársor épült; az 1779-ben átadott Megyeházát folyamatosan bővítették, majd egy évszázaddal később Hauszmann Alajos tervei alapján kapta meg mai arcát; mellette pedig – a Hauszmann-féle megsemmisült színházépülete helyén – a II. világháború utáni építészetet képviselő pártház, amely nem épp a legszerencsésebb metamorfózison esett át az elmúlt évtizedekben.


 

A tér tehát élő és folyamatosan változik, így elég nehéz egyfajta eredeti állapothoz visszanyúlni, egyáltalán azt meghatározni, mi is az eredeti. Éppen ezért a viták is állandóak és elengedhetetlenek, amikor a térség meg- vagy újraformázásáról esik szó. Ennek a folyamatnak a része a tér sarkán álló Smidt Múzeum felújítása és bővítése.

Maga a múzeum épülete is magában hordozza a folyamatos átalakulások történetét. A régészeti leletek és falkutatás alapján egyértelműen meghatározható, hogy az eredetileg gimnáziumnak épült mai múzeumépület a város egyik legrégebbi építményein, római, valamint középkori eredetű falakon nyugszik. Az 1773-ban átadott épület alapjaihoz felhasználták a korabeli várfalakat, a pincét a régi várárokban alakították ki, az északi főfal pedig a várfalra épült rá. A 18-19. században többször bővült, kisebb-nagyobb átalakításon átesett gimnáziumépület idővel azonban már nem tudta megfelelően ellátni eredeti funkcióját, így e falak között az oktatás 1894-ben megszűnt, majd az épületben, némi újabb átalakítás után az Egyházmegyei Nyomda működött tovább.


 

Az 1930-as években ismét jelentősen hozzányúltak az épülethez, ami azután a II. világháborúban károkat szenvedett. A háború és a helyreállítás után megint oktatási intézményként működött tovább. Eleinte cserkészotthon, majd egyházi egyletek, végül gyógypedagógiai iskola működött a falak között, majd az utolsó átalakítás után 1971-ben itt nyílt meg a városi polgárok egyik legkedvesebb intézménye, a közismert kórházigazgató-sebészorvos, lelkes műgyűjtő, dr. Smidt Lajos kollekcióját bemutató múzeum. 


 

A kiemelt helyen levő épületben a sokszínű gyűjtemény minőségi bemutatása azonban régóta problémát okozott, nem voltak meg a megfelelő közönségterek, az időszaki kiállításoknak helyet biztosító kiállítótér eléréséhez a szomszéd ház felső emeletére kellett egy átjárón átmenni. A helyzet rendbetétele már egy bő évtizede napirenden volt, s több ötlet is született az épület bővíthetőségére. Egyértelmű volt, hogy sem az épület állaga, sem funkcionális elrendezése nem alkalmas mai múzeumi környezet kialakításához, s ennek megoldására több tucat építészeti vázlatterv, majd 2009-ben engedélyezési tervek is születtek. 2015-ben készült el a meglévő épület felújítása, majd ekkor, a Berzsenyi tér rekonstrukcióval egy időben merült fel a bővítés tényleges elkészítése.


 

Bakucz András a kezdetektől részt vett a múzeum újjáépítési folyamatában, az első engedélyezési terv is már részben az ő nevéhez fűződött, a mostani bővítést pedig teljes egészében ő jegyzi. Első menetben, 2015-ben a meglévő épület felújítása, héjazatcsere zajlott, a bővítés sorsa ekkor azonban még bizonytalan volt. A bővítés célja egyértelműen a közönségfunkciók és a korábban más épületben elhelyezett 100 négyzetméteres kiállítóterem befogadása volt, így a régi termet is visszakaphatta eredeti, az egyházhoz tartozó épülete. Ezzel az elrendezéssel a múzeum funkcionálisan letisztult: a régi, felújított szárny tisztán megmaradt az állandó gyűjteménynek, a most elkészült kétszintes bővítménybe került a bejárati tér és a kiszolgáló helyiségek, valamint az időszaki tárlatoknak helyszínt nyújtó kiállító terem. A bővítés még terv állapotában sok vitát váltott ki a városban, megépültével azonban úgy tűnik, annak ellenzőinek nagy része is elfogadta azt az alapvetést, hogy egy történelmi előzmény nélküli épület ne historizáljon, ne kívánjon úgy tenni, mintha már több évszázada itt állna.

Bakucz András ugyanis egyértelműen egy nagyon mai, karakteres, de mégis kellőképpen visszafogott választ adott a bővítmény kérdésére. Felvállalta azt, hogy a téren számos kor meghagyta lenyomatát, így az ő épülete is az adott kor megoldását kínálja úgy, hogy a tér összképet mindez nem zavarja meg. Az telek belső részére elhelyezett épület teljesen visszahúzódik az utcafronti kerítéstől, jóformán kilép az utca forgatagából, távolról nézve úgy tűnhet, mintha a meglévő ház folytatása lenne. A kontraszt csak közelebb lépve mutatkozik meg erőstejesebben. Bakucz voltaképpen hasonló módon járt el, mint annak idején a Püspöki Palotához épített bazársor tervezője, aki határozottan leválasztotta bővítményét az anyaépítménytől, mégis szoros kapcsolatot is teremtett azzal. A múzeumbővítés nagyban játszik ezzel a kapcsolatrendszerrel, mintegy hiányzó láncszemként lép be a Püspöki Palotához kapcsolódó bazársor és a múzeum eredeti épülete közé, de egyben fel is lazítja ezt a sort.


 

Lényegében ugyanis egy nagyméretű kubusról van szó, amely az előkerten keresztül a térség felé nyitott, a kert fáin átkacsintva néz farkasszemet a volt pártház átalakított tömbjével. A szálcement homlokzati burkolat a püspöki udvarról egy élesen kicsiszolt kocka hatását kelti, az ütközések pedig a belső térben is folytatódnak. Itt a letisztult fogadótérbe érkezik a látogató: pénztár, információs pult, vizesblokk, feljárat és lift az emeletre. Mindkét szint kellemes benapozást kap a kert felé nyitott nagyvonalú üvegfalakon keresztül. Az épület előterébe, az újrarendezett kertbe került az 1974-ben leállított szombathelyi villamosközlekedésből megmentett utolsó mementó, az egyes számú villamoskocsi. Köré azonban olyan, alacsony, de széles elfalazás került, amire rá lehet ülni, használatba véve élettel tölti meg a kertecskét.

A bővítéssel – Bakucz András szavaival élve – egy függőleges időmetszet teljesedett be, amely kezdődik a felszín alatti római, majd középkori alapokkal, folytatódik a főépület több évszázados rárakódásaival, s ezen keresztül jutunk el a mai lezárásig. Az új épületnek meg kellett küzdenie a barokk tér és a szomszédos palota történelmi súlyával, de jól felvállalva korát és formavilágát, az épületek közé zárt kiskertben megfelelően pozícionálva, szerves részévé vált a város kiemelt terének.

Bán Dávid