Átadták a Reitter Ferenc-díjakat

A Belvárosi Önkormányzat Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága idén Koszorú Lajos, Michaletzky Gábor és Wild László építészmérnököknek adományozott Reitter Ferenc-díjat. A díjátadóval egy időben megnyílt a Főutca kiállítás.

A Reitter Ferenc-díjat az V. kerületi Önkormányzat Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága a kerület építészeti arculatának kialakításában, az épített környezet védelmében kiemelkedő tevékenységet folytató személyek és közösségek elismeréseként adja.

Idén a díjátadó ünnepséghez kapcsolódva Rogán Antal, V. kerületi polgármester megnyitotta a Főutca kiállítást az Aranytíz Kultúrházban. „A két esemény összekapcsolását az is indokolja, hogy az egyik díjazott közreműködött a Főutca tervezésében” - mondta a Belváros polgármestere. A polgármester elmondta: a belváros új Főutcájával a természeti és kulturális adottságok megőrzésére és gazdagítására törekedtek, a közösségi terek megerősítésére és az autós forgalom csillapítására.

A Belvárosi Lipót Napok alkalmából megnyílt kiállítást követően Karsai Károly alpolgármester átadta a Reitter Ferenc-díjakat.

 

 

 

2009-ben Reitter Ferenc-díjban részesült Koszorú Lajos okleveles építészmérnök, aki „több évtizedes településrendezési és területrendezési munkássága kiemelkedő színvonalú, több megyei területrendezési terv elkészítésében vállalt kiemelkedő szerepet”- hangzott a méltatásban. Koszorú Lajos 2009-ben Pro Regio-díjat is kapott.

Az V. kerületi Önkormányzat Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága Reitter Ferenc díjat adományozott továbbá Michaletzky Gábor építészmérnöknek, a Reáltanoda u. 7. szám alatti Eötvös József Gimnázium átalakításának és bővítésének tervezéséért. „A két ütemben készült terv alapján kivitelezett építészeti megoldások minden tekintetben magas szakmai és városképi minőséget tükröznek mind a mai napig. A belső átrendezés és a városképi megjelenés jól harmonizál az oktatási és az építészeti igényekkel. Az épület szellemi mondanivalója nagyszerűen simul közvetlen és tágabb környezetébe”- indokolta a döntést Karsai Károly alpolgármester.

Az idei harmadik díjazott Wild László építészmérnök lett, akinek nevéhez fűződik a Duna-part, a Váci utca és a Kristóf tér, illetve a Vörösmarty tér megújítása, annak mindenre kiterjedő városképi elemeivel együtt. „Wild László nagymértékben járult hozzá Budapest mai Belvárosában a sétálóutcák és a Duna-korzó környezetének kialakításához, amely környezetben érdemes kirándulni és felfedezni a parkok, szobrok, kutak szépségét, harmóniáját” - adta át a díjat a kerület alpolgármestere.

A Reitter Ferenc díjat 2001 óta több mint húszan kapták meg, tavaly Egyed László, Rőczei György és Szczuka Attila vehette át az elismerést.


Reitter Ferenc Temesváron született 1813-ban. A Mérnöki Intézetben végezte tanulmányait 1833-ban. Részt vett a Tisza és Maros térképezési és vízműtani munkálataiban. 1850-ben a helytartósági osztály építészeti igazgatóságához került, ahol középítési munkákkal bízták meg. Legjelentősebb munkája a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben kidolgozta a főváros építési ügyrendjét és szabályait, a budai vár és a város rendezésének és szépítésének tervét.
Tanulmányozta London, Párizs, Berlin, München modern városépítészetét. Szerzett tapasztalatainak hasznosításával itthoni működésének eredménye az Andrássy út és a Nagykörút terve; kidolgozta az országos építési rendszabályt, Budapest csatornázási programját. Munkássága hozzájárult Budapest nagyvárosi jellegének kialakításához