Balázs Mihály levele az AMI ügyhöz

U. Nagy Gábor, a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének menesztett igazgatója mellett nemcsak kollégái álltak ki, de a hallgatók petíciót is indítottak támogatására, a Független Diákarlament közleményt adott ki az ügyhöz kapcsolódóan, és még a MÉSZ is publikálta saját nyilatkozatát. Az Építészfórum oldala továbbra is nyított arra, hogy az AMI körül alakuló események  nyilvánosságot kapjanak: ezúttal Balázs Mihály DLA építész, egyetemi tanár nyílt levelét olvashatjuk.

Az Építészfórum oldalán megjelent egy cikk "Folytatódik az abszurd a Soproni Egyetemen" címmel, amelyben nyilvánosságot kap egy hetek óta zajló eseménysor a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének jövőjéről és egy újonnan indított Építész MSc képzés körülményeiről. Örülök ennek a nyilvánosságnak mert azt gondolom, hogy a legalább két szálon futó történet messze túlmutat önmagán és ily-módon közüggyé vált. Sajnálom ugyanakkor, hogy jóllehet ez a két szál egymással összefügg, az Építészfórum oldalain kissé indokolatlanul összemosódik és a személyes vonatkozás háttérbe szorítja az általánosat.

Az egyik kérdés az AMI sorsa, mely szorosan kötődik U. Nagy Gábor személyéhez, bár a történet valójában nem róla szól. Magam is azok közé tartozom, akik elsőként nyilvánosan kiálltak az elbocsájtott intézet igazgató mellett, mert durvának és elfogadhatatlannak tartották az egyetem reakcióját. Azóta napvilágot látott a Független Diákparlament követelése is, amely kéri a Soproni Egyetemet, hogy U. Nagy Gábort "feltétel nélkül helyezzék vissza oktatói állásába, minthogy ez nem csupán a diákság, hanem a tanárok és a szakma egyöntetű követelése is!" Ezzel maradéktalanul egyetértek!


 

A következő kérdés a cikk második részében érintett Építész MSc képzés, amely részben megvilágítja a minőségi oktatásra koncentráló AMI egyetemen belüli konfliktusainak forrását. Az egyetem honlapján elérhető "Építész MSc szak mintaterv" dokumentum számos kétséget ébreszt bennem, ezek közül kettő különösen elgondolkodtat.


Bármely diploma kiadásához szükséges tudástartalmakat egy, az Nftv. és az annak felhatalmazása alapján eljáró 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet szabályozza. Nem feladatom eldönteni, hogy a képzés ennek megfelel-e, ezt bizonyára megtette maga az egyetem, vagy annak hivatalos ellenőrző szervezete. A tárgyak listáját nézve azonban feltűnő, hogy azok között építészeti témájút alig találok, hacsak nem a "komplex tervezés" és a "diplomamunka" az. Az ezekhez rendelt tárgyfelelősök között azonban az ODT adatbázis szerint az anyagtudományok és technológiák szakértőjének, építőmérnöki tudományok illetve várostervezés - városgazdálkodás szakterületen oktató-kutatók nevét olvasom.

A tárgyak listáját és az oktatók szakképzettségét (hangsúlyozom: nem kvalitását, hanem szakterületét) nézve tehát azt tapasztalom, hogy miként nincs építészeti témájú tárgy, az oktatók között sincs ismert és elismert építész. Márpedig ez elvárás kellene legyen egyetemi szinten. Kérdés ezek után, hogy ez az Építész MSc diploma milyen tevékenységre jogosít majd, hogy melyik kamara fogadja-e el azt mint tervezési jogosultságot megalapozó dokumentumot?


Meglepő a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettesének azon nyilatkozata is, amelyben az egyetemi munkatársak oktatói és hallgatói minőségben való egyidejű részvételének problémamentességét magyarázza. Ezzel kapcsolatban nem a jogszerűséget, hanem a morális hátteret hiányolom, a képzés hitelességét keresem!

És hogy mindezt miért is teszem szóvá? Azért szólaltam meg mert úgy érzem a SE "Építész MSc" képzésben működő gyakorlata okot adhat az általánosításra, rossz fényt vetve az egész hazai építészképzésre. Ettől a gyakorlattól szeretnék a lehető legegyértelműbben elhatárolódni! Meggyőződésem, hogy a cikkben leírt és az egyetem honlapján dokumentált modell nem általános érvényű és rajtam kívül is sokak számára elfogadhatatlan! A tét tehát nem kisebb, mint a magyarországi építészképzés hitelessége!

 

Balázs Mihály
építész, egyetemi tanár