Bauhaus-keret a szemre!

Az új, limitált szériás kollekció az idén százéves mozgalom előtt tiszteleg a Tipton és az Octogon összefogásában. A Hukaya Simon tervezte kollekciót, amelyben konzulensként Ferkai András is közreműködött, október 10-én mutatják be. 

„Az elme olyan, mint egy esernyő. Akkor működik jól, ha kinyitják” – mondta Walter Gropius, az 1919-ben alapított Bauhaus művészeti mozgalom atyja. Az Octogon építészeti magazin és a Tipton Eyeworks ezért úgy döntött: a 2019-ben százesztendős Bauhaus előtt új, limitált szériás szemüvegkeret-kollekcióval fogunk tisztelegni. A mindössze száz darabból álló Bauhaus100xOCTOGON by Tipton nevű kollekció megtervezése mögött ezúttal is a Tipton designere, Hukaya Simon áll.

„A Bauhaus-keret megtervezése érdekes feladat volt – fejti ki a tervező. – Nehéz volt megtalálni a kiindulópontot, mivel magát az irányzatot egyáltalán nem könnyű definiálni. A Bauhausnál például egy tervező sem csinált soha szemüvegkeretet, így nem volt előttünk egy példa, amiből kiindulhattunk volna. Van egy széles körben elterjedt, de kicsit felületes nézőpont a mozgalommal kapcsolatban. Az alapformái közé a kör, a négyzet és a háromszög tartozik, az alapszínek pedig a piros a sárga és a kék. Ebből indultam ki, ugyanakkor az építészet is fontos szerepet játszott. Épületeket is tanulmányoztam, ahol a félkörök, kör négyzet tömegek, és ezekkel kezdtem játszani. Fontos szempont volt közben a hordhatóság is, így állt össze a design lényege. Ha alaposan megvizsgáljuk a körszemüveget, észrevehetjük, hogy a keretén lévő vonalak között van egy rend, egy összefüggés.”




Bár a Bauhaus 1933-ban, tizennégy évnyi működés után hivatalosan is megszűnt, hatása napjainkig is érezhető. Az ún. „Bauhaus-stílus” a későbbiekben a modernista építészet, design, tárgykultúra, lakberendezés, tipográfia egyik legmeghatározóbb befolyásoló tényezőjévé vált. Bauhaus-stílusban megtervezett épületek ezrei bukkantak fel Nyugat-Európában, az Amerikai Egyesült Álamokban, Kanadában és Izraelben, illetve Magyarországon is. Utóbbiban az is szerepet játszhatott, hogy a mozgalomban a kezdetektől sok magyar is részt vett, kezdve Molnár Farkastól, Weininger Andoron, Stefán Henriken, Johan Hugón át az olyan világszerte ismert ikonokig, mint Breuer Marcell vagy Moholy-Nagy László.

A kollekció ötletgazdája a Tipton brandet jól ismerő Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője volt, majd ő hozott össze egy konzultációt Hukaya Simon, Zack Tipton és az Ybl Miklós-díjas építészettörténész, Ferkai András közt. Az utóbbi a Bauhaus sokrétűségéről szolgált érdekes gondolatokkal.

„A tervezésben én természetesen nem vettem részt, de volt egy mély beszélgetésem az alkotókkal” – emlékszik vissza Ferkai András. – Van egy kissé felületes képünk a Bauhausról, van pár fogalom és név, amik mindig rendre előbukkannak – absztrakció, Moholy-Nagy László, kör, négyzet, háromszög, modern dizájn, híres magyarok – sok ilyen hívószó van, pedig egy nagyon komplex művészeti irányzatról van szó. Mi inkább arról beszéltünk, hogy milyen nehéz a Bauhaus sokrétűségét felfogni. A Bauhaus nem egy homogén jelenség. Három különböző korszakról és három különböző igazgatóról beszélünk. A Gropius-időszak alatt külön volt két korszak. Aztán jött Dessau, majd a berlini korszak. És közben rengeteg kísérlet zajlott és az, amit ma Bauhaus néven emlegetünk, az egy rettenetesen szűk szelete főképp a dessaui korszaknak, amikor a művészet és az ipar összhangját próbálták megvalósítani. A legtöbb designtermék ehhez a korszakhoz kapcsolódik. De volt egy expresszív, kicsit misztikus korszaka is, aztán a következő igazgató, Hannes Meyer egy teljesen praktikus, hétköznapi feladatok megoldását célzó irányba vitte az irányzatot, és végül Mies van der Rohe megint egy új irányt jelentett. Textil, kerámia, fémművesség, minden volt ott, és természetesen formatervezés is, de tudtommal szemüveget senki sem készített a Bauhausban. Ez a kollekció egy nagyon szimpatikus vállalás, és Simon eddigi munkássága abszolút alátámasztja, hogy bevállalt egy ilyen feladatot.”

„Ez a napszemüveg eltér a jelenlegi profilunktól, de ez nem baj, sőt!” – mondja Zack Tipton, a brand alapítója és tulajdonosa. – „Nagyon izgalmas kihívás volt, és a végeredmény véleményem szerint minden tekintetben megállja a helyét. Örültünk ennek a projektnek, mert az építészet egy izgalmas, inspiráló dolog, és egy egészen más közönséget ismerhetünk meg általa.”

A Bauhaus napszemüvegek már megtekinthetők a Tipton Eyeworks budapesti showroomjában és a brand honlapján is.

A kollekció bemutatója 2019. október 10-én, csütörtökön 18 órától lesz.
Regisztrálni itt lehetséges.