"Már nem kell nulláról kezdeni" - interjú Finta Sándorral

Milyen érzés, mikor elkaszálnak egy projektet, amin az ember egy évig dolgozott? Kárba vész-e a rengeteg munka? Mit kaphatott volna Budapest az olimpiától, és mit kap így, hogy nem valósul meg a rendezvény? Finta Sándorral, az olimpiai pályázat építészeti és várostervezési igazgatójával Pásztor Erika Katalina beszélgetett.

Pásztor Erika Katalina: Érdekes helyzet alakult ki a Momentum kezdeményezésével. Nyilván örülhetünk annak, hogy volt egy kezdeményezés, ami szembement az állami akarattal, melyre válaszként a Kormány visszavonta a Budapest 2024 pályázatot. Lényegében elkaszáltak egy projektet, amin te legalább egy évet dolgoztál. Ha megvalósult volna az olimpia, akkor Budapest mi mindent kaphatott volna?

Finta Sándor: A város mit kapott volna? Rengeteget. Az olimpia nemcsak a sportlétesítmények építéséről, hanem az infrastrukturális projektek kialakításáról, a helyszínek helyes, átgondolt megválasztásáról is szól. Amikor Fürjes Balázs felkért, hogy legyek a pályázat Építészeti és Városfejlesztési igazgatója már zajlott egy erős előkészítő munka, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjával (KKBK) és a Fővárossal. Azért vállaltam el a megbízást örömmel, mert a politikai döntéshozatal a kezdetektől partner volt abban, hogy megnézzük hol helyezkedne el jól a városszerkezetben egy ilyen sportesemény, figyelembe véve a város fejlődését. Senki nem akart a városra erőltetni egy olimpiát.




PEK: Ezt a korábban elképzelt stratégiai tervhez hozzá akartátok illeszteni.

FS: Így van. Az olimpiai és paralimpiai terv nem robbantotta szét a városszerkezetet, mert korábban az én szakmai irányításom mellett elkészült, Budapest2030 elnevezésű, hosszútávú városfejlesztési koncepcióra építettük rá az olimpiát. Az elejétől fogva az volt a hozzáállás, hogy nem a város van az olimpiáért, hanem az olimpia van a városért. Természetesen a világ legnagyobb sporteseményét tudni kell jól lebonyolítani, de a tervezett fejlesztések az olimpia után is segítették volna, hogy Budapest egy még élhetőbb és versenyképesebb város legyen. A terv olyan projektelemekkel volt tele, amikre Budapestnek már legalább húsz éve szüksége van, de valamiért mégsem valósultak meg. A reptéri közúti gyorsforgalmi út, a reptér közvetlen vasúti kapcsolata, több mint 40 km új kerékpárút, a Duna partok rendezése, a közösségi közlekedés további fejlesztése, akadálymentes város – hogy néhányat említsek. Természetesen lehet azt mondani, hogy ezeket olimpia nélkül is meg kellene valósítani, de ez nem ilyen egyszerű. Ha látod a működési folyamatokat, akkor rájössz, hogy a várost sokan sokféleképpen fejlesztik, állami, önkormányzati, civil és piaci szereplők, ezért ha nincs konkrét határidő és egy erős katalizátor akkor lassan, vagy egyáltalán nem állnak össze a fejlesztések. Az olimpia a városfejlesztésnek egy erős motorja, ráadásul olyan, amiben a politikai és a szakmai vezetés is egyetértett. A 2030-as koncepció alapvetése a pesti barnamezős gyűrű, a Duna menti zóna fejlesztése, a műszakilag elhasznált vagy éppen alulhasznosított területek fellendítése volt, amit már 30 éve minden várostervező mond. Jellemzően ebbe az észak-déli pesti gyűrűbe koncentrálódtak a fejlesztések, például Csepel északi részén, az egykori VITUKI és a Nagyvásártelep területén helyeztük el a legtöbb sportlétesítményt és az olimpiai falut, itt lett volna Olimpiai Park. A Parkot a többi helyszínnel a Hungária körút és az 1-es villamos kötötte volna össze, így semmi olyat nem kellett volna fejleszteni, amire a városnak ne lett volna hosszútávon is szüksége. A tervezett Galvani-híd felépítése azért jó gondolat, mert javítja a Dél-Budai és Dél-Pesti közlekedési kapcsolatot, ezáltal tehermentesíti a belvárosi hidakat és összeségében csökkenti a belváros forgalmát. Minden várostervező egyetért abban, hogy erre a gyűrű irányú kapcsolatra szükség van.

PEK: Mi a helyzet a sportlétesítményekkel?

FS: Az olimpia megrendezéséhez szükséges sportlétesítmények közel 50%-a már most rendelkezésünkre áll. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság belátta, hogy az olimpiák túl nagy terhet jelentenek a városoknak – pl. a túl nagy nézőszám –, ez okozza a később nehezen hasznosítható, óriási méretű stadionok létrejöttét. Ennek megakadályozására fogadták el az Agenda2020 reformprogramot, amely lehetővé teszi a kis- és közepes városoknak is a részvételt. Budapest ezért tudott elindulni a rendezésért való versenyben, mert az Agenda2020-ban például nincs kötelezően előírt nézőszám, megengedett a helyszínek decentralizációja, lehetőség van az országban több város között elosztani a helyszíneket és mindennél fontosabb lett a fenntarthatóság. Ezért lehetett az egész országban gondolkodni: így lett a kajak-kenu helyszíne Szeged, a kézilabdáé Veszprém, a vitorlázásé, golfé a Balaton, a kosárlabda- és a labdarúgás selejtezők pedig a már meglévő stadionokban, országszerte kerültek volna megrendezésre.




Megvizsgáltuk, hogy a meglévő vagy kis átalakítással, nézőszám-bővítéssel, ideiglenes lelátókkal fejleszthető országos infrastruktúra hogyan hozható helyzetbe – ez jelölte ki a helyszíneket. A pályázatban résztvevő nemzetközi tanácsadó cégek közreműködésével, minden egyes sportlétesítményhez, készült egy részletes üzleti terv, ami 20-25 éves távlatban összefoglalta a várható bevételeket, kiadásokat és az üzemeltetési költségeket. A sportlétesítmények tervezése és fenntarthatósági modellje is jelentősen eltért volna a mai gyakorlattól – olyan létesítmények jöttek volna létre, amelyek egyaránt helyszínt biztosítottak volna a profi és a szabadidős sportoláshoz. Ahogy az olimpia után Londonban, nálunk is a versenysportok mellett céges, iskolai és egyéb programokra is igénybe lehetett volna venni, a piaci alapon működtetett komplexumokat. Mizsér Attila volt a program sportigazgatója, ő hazai és nemzetközi szövetségekkel folytatott tárgyalássorozatot arról, hogy mit és hol érdemes felépíteni; mi az, ami gazdaságos, és mi az, ami gazdaságtalan. Ennek figyelembe vételével többször kellett a helyszíneken változtatni, például az üzleti terv alapján a bokszmeccsek helyszíneként tervezett létesítmény üzemeltetése a későbbiekben mindenképpen gazdaságtalan lett volna, ezért egy újrahasznosítható, ideiglenes helyszín felépítését terveztük. London volt eddig a legfenntarthatóbb olimpia, de számos létesítmény, mint a kosárlabda csarnok vagy éppen az atlétikai stadion utóhasznosítását nem találták ki előre, jelentős kiadásokat okozva ezzel a későbbiekben. Tehát nem elég kitalálni az olimpiai funkciót, már a legelején részletesen ki kell dolgozni az utóhasznosítást minden egyes létesítményre függetlenül attól, hogy megmaradó vagy ideiglenes épületről van szó.

Ehhez kapcsolódik az olimpiai család szállása: a NOB előírásai szerint közel 42000 főnek kellett volna szálláshelyet biztosítani, amit aláírt szerződésekkel is bizonyítani kell. Így jött létre az országos kollégiumfejlesztési program. Az ország valamennyi kollégiumának műszaki állapotát felmértük, ez csak Budapesten, hétezer új, vagy felújított, szobát jelentett volna. A kollégium egy ideális szálláshely: ma fejleszthető, holnap beköltöznek a hallgatók, nyáron meg kiadható szálláshelyeket jelent. Ez egy jó megoldás az olimpiai szálláshelyek egy részének biztosítására is. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy a Budapest2024 pályázat nélkül is megy tovább a kollégiumfejlesztési program.

PEK: Sok állami beruházásnak száll el a költségvetése, az olimpiai pályázat is beleesett ebbe. Ez mitől lehet?

FS: Jó példa erre a lakásfelújítás, különösen ha régi épületekről van szó: ha már rászánod magad és szétvered az egészet, kibányászod a falakat, felvered a padlót, akkor egyrészt menet közben kiderül, hogy nem az van ott amire számítottál vagy lényegesen rosszabb állapotban van mint az várható volt. Ezért olyan döntést hozol, hogy ezt vagy azt a feladatot még elvégzed, mert költséghatékonyabb most kicserélni, noha az egész beruházásod költsége növekszik. Amikor elkezdesz egy ilyen óriási fejlesztést, ráadásul olyan ipari területeken, ahol a közművek állapota rossz, még a legalaposabb műszaki előkészítés mellett is kialakulhatnak olyan körülmények, amik növelik az adott beruházás költségét. Természetesen az is előfordulhat, hogy egy rosszul elkészített tervezési program, vagy egy nem megalapozott helyszínválasztás miatt szállnak el a költségek, ahogy ez az Athéni olimpia esetében történt. Ezt nehéz utána elmagyarázni az adófizetőknek.

Ilyen szempontból igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy minél összetettebb egy építési beruházás, annál gyakoribb, hogy elszáll a költségvetése. Az olimpia műszaki előkészítésében a nemzetközi jó és rossz pédákat alaposan körbejártuk, hogy ezeket a kockázatokat csökkentsük és minden ami épülni fog, az a városnak az olimpiát követően is jó legyen. Maga a rendezvény, abban a pár hétben a városnak extrém terhet jelent, a környezeti, közlekedési stb. terhelés mérséklése is a feladatunk volt. Közép- és hosszútávon azonban az olimpia következtében megvalósuló infrastruktúra-, sport- és egyéb fejlesztések nagyban növelték volna a városi élet minőségét. Ezzel kapcsolatban sajnos nem indult el az érdemi kommunikáció.




PEK: Lehet, hogy más lett volna az olimpia megítélése, ha különböző szakmai vagy civil fórumokon mindezt elmondjátok.

FS: Lehet, sőt biztos. Nekem is sokat kellett az ismerőseimnek magyaráznom arról, hogy egyáltalán mit keresek én ebben a projektben és miért tartom jónak. A városlakóknak kevés megszerezhető információ állt rendelkezésre erről a rendkívül összetett projektről, hogy ez mit okoz, mivel jár, milyen pozitív vagy éppen negatív hatásai lehetnének. Nem volt kibeszélve. Teljesen logikus, hogy ezt kritikával illetik, ugyanakkor az sem teljesen igaz, hogy nem voltak szakmai rendezvények.

PEK: Volt két konferencia.

FS: Volt a Közgázon, volt egy a Gödörben, volt több vidéki helyszínen, együttműködések egyetemekkel, mi sokat jártunk a kerületekbe is. A kerületek vezetőivel terveztük, hogy mindenhol érdemi szakmai és lakossági fórumot indítunk, néhány meg is valósult, de ezek nem voltak olyan látványosak, mint a plakátok, reklámok.

PEK: Furcsa volt, hogy a kommunikációban az építészet, az hogy a városnak az olimpia miért jó, semmilyen módon nem jelent meg. Az óriásplakátokon csak a sportolókat láttuk, hiányoztak a szakmai érvek. Városlakóként nem tudom elhinni egy sportolónak, hogy az olimpia jó lesz nekünk. Tisztelem őket, büszke vagyok rájuk, de azt látom, hogy a Kormány megint rengeteg pénzt eltapsol. Nem kaptunk tiszta képet.

FS: Nagyon nagy erőfeszítés egy jó pályázatot összerakni, az is lehet, hogy későn állt össze az olimpiai terv, közben mindig volt más olyan téma, ami elvitte a sajtófigyelmet, késleltette a kommunikációt.

PEK: Ez összefügg azzal, ahogy az építészetet kezelik a politikai és a kommunikációs színtéren. Ha az építészet megkapná azt a helyet, ami jár neki, nem lett volna probléma, mert az urbanisztikai érvekkel meg lehetett volna nyerni az embereket. Elmagyarázni nekik, hogy az olimpia egy lehetőség arra, hogy a szolgáltatásokat, fejlesztéseket – amikre eleve szükség van – határidőre elkészítsék.

FS: Lehetséges. De azt tudni kell, hogy az emberek többsége érzelmi alapon áll ki az olimpia mellett vagy ellene. Ha probáljuk ezt nem idealizáltan nézni akkor be kell látni, hogy nehéz az építészeti, urbanisztikai témákról közérthetően tárgyalni az emberekkel, még mindig keveseket érdekel ez a téma, bár én hiszek ebben és határozottan javuló tendenciát látok az utóbbi években.

PEK: Hol lett volna még olimpiai helyszín?

FS: A rendelkezésre álló sportlétesítmények, a gyors közúti és vasúti megközelíthetőség miatt jellemzően a nagyvárosokban: Veszprém, Balatonfüred, Szeged, Miskolc, Debrecen, Győr, Székesfehárvár. Rióban két órát is utazni kellett a városon belül két olimpiai helyszín között, ehhez képest országosan is, de Budapesten belül különösen, az extrém rövid elérési idők versenyképessé tettek volna minket.

Több tervet is készítettünk, ezeknek vannak publikus részei (Bid Book), amikből a nem szakmabeli is látja, hogy milyen komoly kutatás és műszaki előkészítés volt az egész pályázat mögött. Ingatlanfejlesztőkkel dolgoztunk együtt, kitértünk az építőipar kapacitásproblémáira is, hiszen rengeteg projekt épült volna egyszerre a városban, ennek menedzselésére is megoldást kellett adni. Ütemterveket készítettünk minden projekthez, pl.: a vasútvonalat mikor kell áthelyezni, hogy felépülhessen az olimpiai falu. Ezekben a tervekben azt is percre pontosan kiszámítottuk, hogy A-ból B-be a különböző célcsoportok, a sportolók, a média képviselői vagy a nézők, milyen útvonalon, hány perc alatt érnek el. Gyalogos és kerékpáros tömegmozgást is külön modelleztük, hogy a lehető legkevesebb fennakadás legyen a napi normál forgalommal. Többek között ez a komplex előkészítési munka is közrejátszik abban, hogy miért került már maga a pályázat elkészítése is több milliárdba.

PEK: Hányan dolgoztatok benne?

FS: A csapatomban 15-20 jól felkészült hazai szakember volt, de különböző témákban, várostervezés, helyszínek tervezése, közlekedés, szállás, fenntarthatóság stb. további 30-40 emberből álló hazai és nemzetközi tanácsadó csapat irányítása is a felelősségi körömbe tartozott. A korábbi olimpiákat követően, mindig összeáll egy nemzetközi tanácsodói kör akik a kandidáló országokat segítik. Ők abban jók és jellemzően azért felelnek, hogy a város az olimpiai üzemmódban jól teljesítsen, a hazai szakemberek pedig a város jelenét és jövőjét látják jobban. Így formálódik a pályázat, ami nem minden esetben konfliktus mentes, mert lehet, hogy olimpiai szempontból az jobb lett volna, ha mondjuk bizonyos sportágak külön helyszínen vannak, viszont hosszútávon Budapestnek nem, ezért többször is javasoltuk, hogy vonjunk össze helyszíneket, mert az a jövőre nézve a fővárosnak jó. Például az üzleti tervből kijött, hogy a BMX és a vadvízi kajak-kenu külön-külön nem lett volna gazdaságos. Ezért összehoztuk egy helyszínre, ami az olimpia után extrém parkként, családi, vállalati, szabadidős parkként funkcionált volna.

PEK: Te választottad ki, hogy kikkel dolgozol?

FS: A csapatomat én állítottam össze, a külsős tanácsadó cégek, az építészek- és várostervezők, a tanulmányok készítői pedig természetesen közbeszerzésen dőltek el.

PEK: Ez izgalmas szakasza volt az életednek, hogyan tovább? Szíved szerint mit csinálnál ezzel az anyaggal?

FS: Az anyagot precízen archiváljuk, ha ezután bárki leveszi a polcról, már nem kell nulláról kezdeni. A városfejlődés egy meglehetősen lassú folyamat, ha alapos előkészítésre építkezik akkor elindul egy irányba, és nem egyik évről a másikra vesz óriási fordulókat. Most jó irányba haladunk, a pályázatnak sok eredménye van, számos eleme az olimpiától függetlenül is megvalósításra kerülhet. Rendszerezzük a pályázat „örökségét”, amibe számos közlekedés infrastruktúrális projekt, ágazati stratégia, sportfejlesztési program, fenntarthatósági irányelv vagy éppen Budapest Smart City koncepciója is beletartozik. Tárgyalunk a különböző stakeholderekkel, minisztériumokkal, a fővárossal, a kerületi önkormányzatokkal, MOB, NIF, MÁV stb. szervezetekkel, akiknek a megszerzett tudást, az elkészült anyagokat átadhatjuk. Bízunk abban, hogy a tervezett fejlesztések meghatározó része olimpia nélkül is megvalósul.




PEK: Az olimpia projekt után merre visz az utad?

FS: A Budapest2024 pályázathoz kapcsolódó feladatokat kell lezárni, archiválni, utókövetni. Meg kell nézni, hogy az itt megszerzett tudást az olimpiától függetlenül hol és milyen keretek között lehet hasznosítani. Kérdés, hogy mik azok a projektek, amik továbbmennek és melyek azok, amelyek nem, illetve lesz-e olyan aminek a megvalósításában szerepet kell vállaljak. Ezen kívül az építészeti tervezést folytatom, valamint ingatlanfejlesztési tanácsadóként hatékonyan tudom azokat a projekteket segíteni ahol egyszerre fontosak az állami, önkormányzati, piaci és a nonprofit szereplők szempontjai. Legyen szó városok, városrészek innovatív és fenntartható programjainak megalkotásáról, új vagy felújítandó épületek, terek kreatív tervezéséről, gazdasági modellezéséről, a társadalmi fenntarthatóság figyelembe vételével.

PEK: Az olimpiai pályázat esetében sokféle szakma és tudás összeboronálásáról volt szó.

FS: Igen, ez egy nagyon összetett feladat volt: infrastruktúra fejlesztés, társadalmi-, soft elemek, az állami-, önkormányzati-, magán érdekek összehangolása és a szinergiák megtalálása. Kialakult bennem egy átfogó tudás azzal kapcsolatban, hogy mit jelent egy ilyen léptékű városfejlesztési projekt. Nemcsak építész tervezői szinten, hanem várostervezői szinten is. Mi az, amit meg lehet valósítani, mi az, amit nem? A városrendezési tervek hogyan befolyásolnak egy fejlesztést? Milyen pénzügyi és egyéb jogi keretei kell, hogy legyenek? Hogy lehet ezt professzionálisan csinálni? Ez egy rendszerezett tudás, amit akár tanácsadóként, akár építészként, akár városfejlesztési projekt vezetőjeként vagy résztvevőjeként hasznosíthatok.

PEK: A tanácsadói szerep - a különböző dolgok összevarrása, egyben tartása és egy irányba terelése végett - már a politika felé menne. Lehetséges a mai világban, hogy a politika inkább szakmai legyen, mintsem pártpolitika?

FS: A közberuházásoknál a politika, magánfejlesztéseknél az igazgatótanács vagy a tulajdonosi kör felelősége a végső döntés. Sok szempontot kell mérlegelni egy ilyen döntésnél nem biztos, hogy a szakma mindenre képes rálátni. A döntéshozók a szakértőktől és a szakmai csapattól azt várják el, hogy a projektre vonatkozó összes körülményt, műszaki, társadalmi, gazdasági stb. összesítse és ennek figyelembevételével tegyen döntési javaslatot, ilyen módon szoros együttműködést kíván olykor a politikával. Döntéshozója válogatja ki mennyire támaszkodik a tanácsadóira, személyesen nekem ebben inkább több jó tapasztalatom volt mint rossz.

PEK: Mi az, mit az elmúlt tíz évben tanultál a cégből, a KÉK-ből, a főépítészségből és az olimpiából?

FS: Több türelmet. Egy sokszereplős városfejlesztési projekt toleránssá, átgondolttá tesz. Képes leszel több nézőpontból vizsgálni az adott feladatot, így nagyobb az esélye, hogy sikerrel vezeted végig a projektet az ötlet felmerülésétől a megvalósításig. Ha tekintettel vagy arra, ha látod, hogy milyen politikai, szakmai és gazdasági térben jönnek létre ezek a fejlesztések, az a projekt sikerét is jelentheti. Főépítészként és a Budapest2024 pályázat egyik vezetőjeként megtanultam együttműködni az állami és az önkormányzati szférával, a fejlesztőkkel, a tervezőkkel. Mindehhez szükség van arra, hogy egy adott projektnél már az elején, a célok meghatározásánál, tudjuk milyen társadalmi, gazdasági környezetben, kinek, mit és hogyan építünk.

Pásztor Erika Katalina