Miként lesz egy hátsóudvarból városközpont Visegrádon?

A középkori uralkodói székhelyből a történelem viharai közepette nem lett igazi város, de a település részéről az ezredfordulón volt ilyen szándék. Hogy mi lett az akkori elképzelésekből és mi valósult meg? Erről beszélgettünk az A+ Építész Stúdió tervezőivel, Kovács-Andor Krisztiánnal és Tamás Anna Máriával.

Visegrád a magyar történelmi emlékezet része. Már általános iskolában megismerkedik mindenki országszerte a település nevével, amikor Mátyás király uralkodásáról tanulnak. A fellegvárba évente gyermekek ezrei látogatnak el, de ma már hasonlóan népszerű a 2000-es évek elején műemléki helyreállításon átment királyi palota is. Maga Visegrád települése viszont mindezek mellett árnyékban van. Természetesen haszonélvezője a turizmusnak, de mivel mindkét látványosság igazából kiesik a központból, valójában egy furcsa kettősség alakult ki. Miközben a várost 2012-ben több mint 180 ezren keresték fel (ezzel a 17. legnépszerűbb célpont volt akkor az országban), lélekszáma nem haladja meg az 1800 főt sem.

Visegrádon az ezredforduló környékén volt egy olyan törekvés, hogy ebből a kvázi falusi állapotból kimozduljanak. Ennek nulladik lépése volt a jogi státusz megváltoztatása, 2000 óta visel városi címet a település. „Ezzel párhuzamosan jött 2000-ben a szándék, hogy olyan városi funkciók jelenjenek meg, amelyekre a két utcakereszteződésből létrejött faluközpont nem elegendő.” - meséli Tamás Anna Mária - „arra alapoztak, hogy a feltételezett egykori középkori főtér szinte beépítetlen, és a jelenlegi központtól mindössze 100 méterre található.” A szándék nyomán 2004 őszén kiírtak egy ötletpályázatot, amelynek folyományaként a Teampannon Kft. Koszorú Lajos vezetésével elkészítette a terület szabályozási tervét. Ezt követte 2007-ben egy tervpályázati Visegrád városközpontjának létrehozására. A kiírásban meghatározott cél szerint a város „történelmi rangjához méltó” központjának tervezőit keresték, „mely egyszerre szolgálná az itt lakók és a turisták igényeit”. Ezen a pályázaton kaptak megosztott I. díjat az A+ Építész Stúdió munkatársai, akiket aztán 2009 őszén kért fel az önkormányzat az I. ütem engedélyezési terveinek elkészítésére.

Az építési program szerint az itt kialakítandó új főtér köré került volna több közintézmény – az új városháza, az új egészségház – kereskedelmi egységek és lakások. Természetesen ez nem csak a város, de a magánszektor közreműködését is igényelte volna. „A gazdasági válság miatt a befektetők visszaléptek, de a város szándéka megmaradt.” - mesélik a tervezők, bár szerényebb keretek közé szorítva - „a megóvás, a megőrzés, a kis léptékű fejlesztés irányába kellett újragondolni a terveket.” 2012 júniusában időközi polgármester választást tartottak Visegrádon. Az új polgármester az építész végzettségű Félegyházi András lett. Az ő közreműködésével fogalmazták újra az építési programot.

Visegrád központjának a kikötőhöz vivő kelet-nyugati irányú Rév utca és az erre merőleges Fő utca kereszteződésének térsége tekinthető. Itt áll a római katolikus plébániatemplom – pontosan a kereszteződésben – és a városháza is. Tér, teresedés azonban nem alakult ki, ami nem is csoda, hiszen a zömében földszintes, zárt sorú beépítés is minden irányban legfeljebb 50-100 méter után felbomlik.

A Rév utcai házaktól északra található az a beépítetlen füves térség, ahol a középkori városközpontot feltételezik. Erre mostanáig kizárólag az épületek hátsó kertjei és homlokzatai néztek, valamint egy, a '80-as évekbeli településközponti fejlesztés első és egyetlen megépült elemeként árvlákodó, az általános iskolához tartozó Makovecz-féle sportcsarnok. A beépítés épphogy kiér a Duna partjával párhuzamosan futó főútig és az azon túli révig, így a megérkezőket ez a rendezetlen látvány fogadja. A korábbi, nagyobb ívű elképzelések nagysángrendje talán jobban meg is érthető így, hiszen ennek céljai közé még a folyó felé mutatott arculat meghatározása is volt.

Más eszközökhöz kellett azonban nyúlni: „kis dolgokról beszélünk, de annyira sűrű Visegrád, hogy minden beavatkozás nagyon erős” - állítják az építészek. Az új program egyetlen teljesen új elemévé az úgynevezett rendezvényépület vált, amelyet az eredetileg tervezett városháza helyére, a feltételezett középkori főtér keleti oldalára helyeztek. „A rendezvényépületünket másodlagos térfalként próbáltuk megfogalmazni, a Fő utca felől egy kisebb, a Duna felől egy nagyobb tér lezárásaként jelenik meg.” - mondják a tervezők. E két teret azonban nem csak lehatárolja, hanem egyúttal össze is köti az épület. Hogy mennyire nem üres lózungról van szó, azt az épület kialakítása mutatja a legjobban: „pengefalakká nyitható, eltűnő kapuival” egyszerre képes lezárni és megnyitni e tereket, egyfajta hártyaként tud működni. A provizorikusságot az épület anyaghasználata is jelzi, a fa egyszerre szerkezeti és burkolóelemként is megjelenik itt. Az épület egy nagyméretű rendezvényteret foglal magában, amely a ház zárt vagy nyitott állapotában sokféle tevékenységnek tud otthont adni. Ezen kívül a végeken egy nyilvános vizesblokk, valamint a rendezvények kiszolgálására hivatott ötlözők találhatóak meg.

A projekt részeként a Fő utcából nyíló és véghomlokzatával a tömbbelsőben a kisebb rendezvénytérre néző Egészségház véghomlokzatának rendezése is megtörtént. A településen sok helyen megjelenő díszes fa-oromzatok mai átirataként fogalmazták meg ezt a tervezők. Azonban nem csak szépségtapaszról van szó, funkciója is van, egy padlásfeljáró lépcsőt rejt magában, azon túl, hogy arcot adott az épületnek a kisebbik rendezvénytér felé.

Megvalósult ezek mellett a kapcsolódó területek rendezése. Az egészségház udvarán és a kisebbik rendezvényudvarban részben burkolt köztér jött létre, a Duna felé forduló nagyobb térség, a „közrét” viszont nevéhez híven füves maradt és a palotajátékok alkalmával telik meg igazán élettel. A közterületek tervezésében az s73 is közreműködött, Balogh Péter István vezetésével.

„Egyszerre próbáltunk releváns választ adni a település életére, másrészt ezt a téri szituációt lezárni és egyúttal meg is nyitni .” A városias központból ugyan nem is lett semmi, viszont Visegrád egy a valós igényekből kiinduló beavatkozással gazdagodott. Egy olyan épülettel és térséggel, ami nem csak a pályázati kiírások és választási ígéretek szintjén szolgálja „egyszerre az itt lakók és a turisták igényeit.”

Az építészekkel történt beszélgetés nyomán a cikket írta: Kelecsényi Kristóf