ODOOPROJECT Utótanulmány - 1.rész

Auth Adrián és Szelecsényi Balázs, az ODOOPROJECT építészeti tervezői két év távlatából összefoglalták gondolataikat és megfogalmazták kritikáikat. A tanulmányt két részletben közöljük, az első részben egy következő Solar Decathlon részvételben rejlő lehetőségeket tárják fel, oktatási és szervezési szempontból. 

Egy következő Solar Decathlon részvételben rejlő lehetőségek oktatási és szervezési szempontból / Auth Adrián

Az eltelt évek lehetőséget adnak arra, hogy kellő távolságból, higgadtan értékeljük az Odooproject eredményeit. Lehetőségünk van a projekt egészére reflektálni, hiszen a történet korántsem Madridban ért véget. Az Odooproject utóélete ugyanannyira érdekes, problémás és releváns kérdés a tervezési döntések tükrében, tudományos-kutatási szempontból, és főleg a projektmenedzsment, szervezés, üzemeltetés kérdéseit vizsgálva.

Jelen tanulmány célja kettős. Egyfelől projektként tekintve az Odoora, röviden bemutatjuk annak eredményeit, megvizsgáljuk egy következő Solar Decathlon részvételben, egy Odooproject 2-ben rejlő potenciált, oktatási-tudományos és szervezési szempontokat is figyelembe véve.

Másfelől, megvizsgáljuk az Odooproject során meghozott tervezési döntéseket, az építészeti koncepciót a verseny próbáin elért eredmények és az utóhasznosítás tükrében, valamint felvázoljuk a jelen koncepció továbbfejlesztésének lehetőségeit egy következő Solar Decathlon versenyen.


ODOO közvetlen eredményei

A projekt eredményességét legközvetlenebb módon a versenyen való sikeres szereplés jelenti. Nagyon komoly sikernek értékeljük az (20 induló csapat között megszerzett) összesített hatodik helyezést, ahogyan a három próbán megszerzett díjakat (Engineering & Constructions II. hely, Comfort Conditions III. hely, Energy Efficiency III hely). Az ezt kiegészítő, nem pontozott versenyszámokban megszerzett oklevelekkel együtt (Honorable Mention in Lighting Design, Honorable Mention in Interior Design) igazán szép eredményeket értünk el.

Fontos visszaigazolást jelentettek a versenytől függetlenül, Magyarországon megszerzett szakmai elismerések is. Ezek közül kiemelkedik a két kategóriában is (Építészet és Fenntarthatóság) elnyert Prima Junior díj, valamint a Média Építészeti Díja versenyen megszerzett második helyezés.

Tekintve, hogy a projektnek legalább annyira célja volt a fenntartható technológia népszerűsítése, az energiahatékony megoldások bemutatása és megismertetése a szélesebb közönséggel, az Odooprojectet kísérő figyelem a médiában is rendkívül fontos volt számunkra. Ezen a téren is elvárásainkon felül sikerült teljesíteni: több száz cikk, több tucat rádióinterjú és tévészereplés keretében tudtuk bemutatni a projektet.

ODOO közvetett eredményei

Alapvető kérdés egy projekt sikerének megítélésekor, hogy pontosan mit tekintünk prioritásnak, a projekt céljának? Természetesen egy több mint száz hallgatót és egyetemi tanárt, több tucat szponzorcéget, a médiát és civileket megmozgató projekt esetében sokan sokféleképpen mérik a sikert. Van, akinek a versenyen való minél sikeresebb szereplés a mérvadó, másoknak a projekthez kötődő tudományos munka, innovatív megoldások létrejötte kritikus. Megint mások a konkrét piaci hasznot, a ház egészének vagy részeinek sorozatgyártását kérik számon, vagy szponzorként a projekt reklámértékét tekintik meghatározónak, mint befektetett pénzük megtérülésének forrását.

Mindezek a szempontok nagyon is racionális, jogos elvárások egy projekttel szemben, utólagosan nem lehet egyiket a másik fölé emelni. Világos, hogy bizonyos területeken jobban teljesített a projekt mások kárára – részben a Solar Decathlon verseny jellege, részben a projekt során meghozott döntések vagy az Egyetem működésének sajátosságai miatt. A legfontosabb tanulság, hogy a projekt kezdetén le kell fektetni és egyértelműen kommunikálni a prioritásokat és lehetőségeket, hogy a résztvevők között ne alakuljanak ki komolyabb feszültségek, csalódások az irreális, vagy ellentétes elvárások következtében.






Tudományos, mérhető eredmények

A projekt hasznosságának megítéléséhez fontos figyelembe venni azokat a mérhető tudományos eredményeket, kutatásokat, tanulmányokat, amiket a projekt létrejötte generált, de túlmutatnak rajta, függetlenek tőle. Jelen tanulmány terjedelmét meghaladná ezen eredmények részletes, tételes bemutatása, ezért példákkal szeretnénk érzékeltetni ezeket.

Számos sikeres tudományos diákköri konferencia szereplés (több első helyezéssel, OTDK részvétellel) és diplomamunka született a projekt keretében megkezdett munka folytatásaként. Fontos eredmény, hogy nem csak korábbi csapattagoknak, hanem az egyetem más hallgatóinak is hasznára válik a ház. Villamosmérnökök és gépészek használják napi szintű mérésekre és kísérletekre a házban elérhető technológiát.

A projekt tudományos sikerét, értékét jelzik a csapattagok által, részben vagy egészben a projekt során végzett munkájuk eredményeként elnyert ösztöndíjak, tanulmányutak, szakmai gyakorlatok. A Campus Hungary, HAESF, Erasmus és IAESTE programok számos támogatást ítéltek meg – komoly, a szakmai fejlődésünket segítő lehetőségekhez jutva például az USA, Kína, Hollandia, Spanyolország, Csehország, Olaszország, Vietnám, India, Libanon és más országok területén.





Odoo mint oktatási projekt

Mi úgy gondoljuk, hogy a legreálisabb képet akkor kapjuk az Odooprojektről, ha oktatási projektként tekintünk rá. Egy egyetem legfőbb célja a kor kihívásainak megfelelni tudó, naprakész tudással és képességekkel rendelkező szakemberek képzése. A Solar Decathlon, minden egyéb tulajdonsága mellett döntően egyetemek, egyetemi projektek közötti verseny. Mint ilyennek, legfontosabb céljának azt látjuk, hogy a projektekben résztvevő számos hallgató olyan képességeket sajátítson el, amelyek a mai világban elengedhetetlenül fontosak - ellenben a normál tanterven belül nincs rá lehetőség. Ilyen képességek a multidiszciplináris csapatmunka, a hatékony együttműködés szakmák és szakágak között; kommunikációs, szervezési és vezetői készségek.

A fenntarthatóság kérdéseire, mely korunk egyik meghatározó problémája és folyamatosan formálódó, új tudományterülete – csak ilyen, a korábbi szakmák és képzettségek határain átívelő együttműködés keretein belül találhatunk valódi válaszokat.

Ha eltekintünk a projekt fenntartható-szoláris aspektusától, akkor is komoly értéket képvisel. A legtöbb diák életében ez volt az első valódi, megvalósuló projekt. A résztvevők megtapasztalhatták a tervezői, mérnöki munka komplexitását, a döntéseik következményeit, összefüggéseit más szakágakkal, és ami ennél is fontosabb, a megvalósulás során közvetlen visszajelzést kaptak döntéseikről, gyakorlati tapasztalatra tettek szert. Végre nem csak terveken, rajzokon, számításokon dolgozhattunk, hanem meg is valósíthattuk saját megoldásainkat. Az építésben való részvétel hasznosságát nem kell magyarázni, a legszebb építőtábori hagyományokat éleszti fel – azzal a különbséggel, hogy a hagyományos technikák helyett ebben az esetben a legkorszerűbb technológiával kerültünk közvetlen kapcsolatba. Nem elhanyagolható szempont az egyetem és az ipar együttműködési lehetősége sem. Felkészült szakemberekkel együtt dolgozni, rutint szerezni szakmai egyeztetéseken és tárgyalási helyzetben - minden fiatal mérnök számára komoly lehetőség.







Szakmai közösségteremtés

Az egyéni képességek fejlesztése mellett hasonlóan fontos siker, hogy megteremtettünk egy erős, a verseny után is összetartó szakmai közösséget. Rendszeresen találkozunk mind az Odoohoz kötődő szakmai eseményeken, baráti összejöveteleken, vagy saját magunk számára szervezett előadásokon, ahol mindenki megosztja egymással a verseny óta megszerzett tapasztalatait, élményeit. Az ilyen önmagát szervező, aktív szakmai közösséghez tartozás hasonlóan fontos eredmény, a sikeres szakmai pályafutás egyik feltétele – egymás segítése, inspirálása, információk áramlása révén – mint a kiemelkedő egyéni képességek elsajátítása.

A szakmai közösségekhez tartozás, önképzés, kapcsolati hálók kialakítása az egyetemi évek rendkívül fontos feladata. Angolszász oktatási rendszerekben az ilyen közösségekhez való tartozás egészen alapvető, míg nálunk – legalábbis személyes tapasztalataink szerint – kevésbé megszokott. Működik ugyan Építész szakkollégium vagy Építéstudományi egyesület, de ezek szakmán belüli, karokat nem átívelő kis taglétszámú, elszigetelt szerveződések. Egyetemünkön a hangsúly a képzés gerincét adó tantárgyak minél jobb teljesítésén van.

Nagyon komoly potenciált, az egyetemi hallgatóság számára nagy lehetőséget látnánk abban, ha az Odooproject nem egyszeri esemény lenne az egyetem életében, hanem a Solar Decathlon versenyeken újbóli szerepléssel, esetleg más projektekben való részvétellel hagyományt teremtve, egy folyamatos, állandóan működő szakmai szervezet lehetne.

 

Odoo mint bemutató épület – látogatások

A madridi verseny után az Odoo 2012 őszén ideiglenesen a BME campusára került a főépület mellé; ideális, reprezentatív helyre. A helyszín tökéletes a bemutatás szempontjából mind a diákság, mind csoportok és civilek részére. A ház a kert része lett, a teraszon hallgatók pihennek, beszélgetnek szabadidejükben. Minden diák megismerte a projektet, tanulhatnak belőle és inspirálhatja őket. Nap mint nap azzal a tudattal mehetnek be az egyetemre, hogy itt bizony az Odoohoz hasonló projekteket is véghez lehet vinni.

Mondhatjuk, hogy az Odoo az egyetem egyik büszkesége lett: heti szinten fogadunk szakmai és nemzetközi delegációkat, akik a BME meglátogatásakor a házat is rendszeresen meglátogatják. A csoportok jelentős része kifejezetten az Odoo meglátogatására érkezik az egyetemre.

Külön izgalmas, hogy nagyon sok civil – magyarok, külföldiek, fiatalok, idősek egyaránt – keresik a házat, kíváncsiak rá. Előfordult, hogy egy teljes turistacsoport érkezett fülhallgatókkal felszerelkezve, mert már az általuk hallgatott szövegnek is része volt az "ökoház" az egyetem kertjében.


Problémák a ház budapesti utóélete során

Kétségtelenül vannak olyan területek, ahol a projekt nem teljesített az elvárásoknak megfelelően. Egyértelműen látszik, hogy nem maradt kellő erő és figyelem, hogy hosszú távú és fenntartható megoldás szülessen a ház utóhasznosításáról.

Probléma, hogy a ház ideiglenesen kerülhetett csak jelenlegi helyére, valódi terv nélkül arra nézve, hogy mi lesz a sorsa a határidő leteltével. Az eredeti határidő ugyan többször ki lett tolva, de a ház hosszú távú jövője továbbra is ködös.

Mindenközben az üzemeltetés és fenntartás sem zajlik zökkenőmentesen. Nincs igazán hatékonyan kihasználva a ház; a lehetségesnél kevesebb a program és hiányzik egy jól követhető, nyilvános eseménynaptár, nyitvatartási idő is.

Valójában az üzemeltetés szervezésére nincs elég kapacitás. A házat kívülről-belülről ismerő tervező- és építőcsapat vagy a tanulmányai befejezésére koncentrál, vagy már a munkaerőpiacon próbál helyt állni, így nincsen kapacitása az üzemeltetés komplex feladatait megfelelően ellátni; csak szabadideje egy részét tudja erre szánni. Hasonló módon az Odoo üzemeltetésével megbízott Építéskivitelezési Tanszék túlterhelt dolgozói is csak egyéb, fő elfoglaltságai mellett próbálnak megfelelni a feladatnak. Egy fix munkaidős, arányosan kompenzált felelős nélkül nem lehet megoldani a megfelelő üzemeltetést. Ez a hiányosság a ház karbantartási munkálatainak, rendszeres takarításának hiányában is megmutatkozik.

 

Újabb Solar Decathlon Europe részvételben rejlő potenciál

Szinte minden egyes alkalommal, amikor látogatóknak, szakmai vagy civil csoportoknak mutatjuk be a házat, esetleg konferencián adunk elő, felvetődik a kérdés: ha ilyen sikeres volt a projekt, tervezzük-e a folytatását? Lesz új versenyző, egy Odoo 2 csapat?

Körbejárjuk, milyen lehetőség rejlene egy következő részvételben, mind a versenyen való szereplés, mind a projekt az előző fejezetben tárgyalt, általánosan értelmezett sikeressége, hasznossága szempontjából. Mivel egyelőre nem látszik határozott szándék újabb projekt kezdeményezésére, a lehetséges okokat is vizsgáljuk.


Sikeresebb szereplés a versenyen

A Solar Decathlon versenyek történetében számos egyetem vett részt többször is, rendszerint egyre fokozódó sikerrel. Ez természetesen nem véletlen – egy többször induló csapat sok szempontból hatalmas előnyben van az először próbálkozókhoz képest.

Magának a versenynek a jobb, részletesebb ismerete, a tudástranszfer, mentorálás a régi-új csapattagok között komoly előnyt jelent. Egy tapasztalt résztvevő ismeri a sok száz oldalas szabályrendszer részleteit, ezért jobban tudja optimalizálni a házat az egyes próbákon való sikeres szereplésre. Mért próbák esetén komoly előnyt jelent a megfelelő tapasztalat a versenyen való üzemeltetés során, profin össze lehet hangolni a ház bemutatását (public tour) az ideális gépészeti működtetéssel, az üzemeltetési feladatok energetikailag optimális időzítésével. Zsűrizett próbák esetén jobban rá lehet érezni az adott versenyen sikerre vihető stratégiára, az ideális kommunikációra, prezentációra.

A már bizonyított csapatok a jelentkezésnél is előnyt élveznek. Ez logikus, hiszen a verseny jellegéből adódóan minden pályázatnak megvan a kockázata, hogy az adott projekt nem valósul meg, például az elégtelen finanszírozás vagy szervezési nehézségek miatt. A versenyzők bizonyos hányadának már bizonyított csapatokkal való feltöltése garanciát jelent a szervezőknek is, hogy sikeres, magas színvonalú versenyt tudjanak rendezni.

Korábbi sikeres szereplés esetén a csapatok általában támaszkodhatnak a meglévő szponzori körre és könnyebbé válik új források, támogatók bevonása is. A rendezett, és már a korai fázisban tervezhető anyagi és technológiai háttér pontos tervezési feltételeket jelent, megadja a lehetőséget egy kiforrott prototípus megépítésére. Persze fordított esetben, egy rosszabbul sikerült együttműködés nem kifejezetten könnyíti meg egy cég újbóli bevonását.

Kialakult a pályázó csapatnál egy sikeres működési modell, beleértve a jogi keretet és felelősségi viszonyokat, a projekt organizációját, helyzetét az egyetemi és kari vezetéshez képest. Tisztázott az egyetemen használható infrastruktúra is (laborok használata, projektiroda biztosítása). Saját tapasztalatunk szerint ezeknek a működési feltételeknek a biztosítása, a rendszer kialakulása hasonlóan nehéz feladat, mint a stabil anyagi háttér megszerzése – így egy kész modell hatalmas könnyebbség egy csapat számára.

Nem elhanyagolható szempont a szervezőkkel korábban kialakított erős kapcsolati tőke sem. A szabályok sokszor a projekt két éves időtartama alatt formálódnak, pontosítják őket. Az érdekeiket jól érvényesítő csapatok számára kedvező módosítások történtek. A jó kapcsolat segít az esetleges változásokra időben felhívni a figyelmet, könnyebbséget jelent a zsűrizett próbák ködösen megfogalmazott szempontrendszerének értelmezésében.







Lehetőségek oktatási szempontból és szakmai közösségteremtésre

Amennyiben úgy tekintünk a Solar Decathlon részvételre, mint oktatási projekt, nagyon indokolt a többszöri szereplés, hiszen az itt elsajátítható tudást, képességeket hallgatók egymást követő generációi tehetik magukévá – azaz folyamatosan aktuális. Nagyon ritka az a lehetőség, amikor diákok már a tanulmányaik során megépíthetnek egy ennyire korszerű házat, tapasztalatot szerezhetnek a tervezés minden fázisában, majd az építés és a verseny alatt direkt visszajelzést kaphatnak a munkájukról. A multidiszciplináris csapatmunka, a szakágakkal való hatékony párbeszéd, valamint a kommunikációs, szervezési és vezetői képességek megszerzése mindig is kiemelkedően fontos lesz egy fiatal mérnök számára, így már önmagában ezért is érdemes lenne újra belevágni.

A többszöri szereplés megoldaná a jelenlegi projekt több nehézségét is. Feladatai közé tartozhatna például az előző ház bemutatása az érdeklődőknek, különböző programok szervezése. Egyértelműen ki lehetne jelölni azt a szervezetet, amely felelős a ház üzemeltetéséért és karbantartásáért – és mindezt lelkesen, hatékonyan és ingyen oldaná meg. A ház a programok mellett nagyon is alkalmas lenne a következő projekt irodájának, a napi munka és alkalmi workshopok, csapattalálkozók helyszínének, és ideális lenne előadásaik, rendezvényeik, fogadásaik lebonyolításához.






Még nagyobbat álmodva a csapat valódi szellemi műhellyé válhatna. Foglalkozhatna az előző épülettel kapcsolatos további kutatások, mérések vezetésével, valamint az eredeti prototípus továbbtervezésével, a piaci viszonyoknak is megfelelő reális alternatíva kifejlesztésével. Hosszú távon akár önálló, a fenntartható építészet területén dolgozó, kutató-fejlesztő szellemi központ magja is lehetne.

A terület, ahol a többszöri, ismétlődő részvétel kiemelkedően nagy hasznot hajtana, új dimenziót nyitna, az egyértelműen a szakmai közösségteremtés. Folyamatos, diákok különböző generációit összekötő, erős szakmai közösség jöhetne létre, melynek mintáit, hasznosságát közelebbről a BME Formula Racing Team projektje is bizonyítja. A csapat minden évben két párhuzamos csapatban dolgozik: a fiatalabbak a következő évi autót tervezik, míg a szeniorok – a tervezőcsapat mentorálása mellett – az előző évi tervek alapján elkészült autót építik meg és készítik fel a versenyekre. A projekt hosszú évek óta fut, hajdani vezetői már régen a piacon dolgoznak, sokan közülük sikeres versenymérnökként komoly, nemzetközi versenysorozatokban.

Bár nem egészen egyértelmű a párhuzam, a szakmai közösségteremtés szempontjából a projekt előképe lehet bármilyen hagyományos, közös érdeklődésen alapuló öntevékeny szakmai diákszerveződés, mint amilyenek pl. a szakkollégiumok is. Egy ilyen szervezet elsősorban a tagok számára felbecsülhetetlen, hallgatók generációin átívelő szakmai kapcsolati hálót biztosíthatna. A tagság, a közös élmény a hallgatók identitásának fontos részévé, közös kiindulópontjává válhatna.

A projekt fiatalabbaknak mentorokat, ötleteket és bejárt utak tapasztalatait, továbbá egyetemi tanulmányok utáni szakmai életet és lehetőségeket biztosítana, erős kapcsolatot olyan emberekkel, akiket személyesen nem ismerhettek. Mindeközben az első generációnak lehetőséget adna, hogy megosszák a tapasztalataikat, segítsenek valami olyat megadni egy közösségnek, amire ők is vágytak, nekik is szükségük lett volna rá. A projekt egy erős kötődést, a valahova tartozás élményét nyújtja számukra.

Úgy gondoljuk, hogy az ilyen szakmai összefonódások, közösségek létrejöttét ugyan a mi nagyon is a konkrét tárgyi tudásra fókuszáló oktatásunk talán nem tűzi ki célul; pedig az ilyen irányú elmozdulás, a hasonló kezdeményezések felkarolása végső soron mindenkinek hasznára válhatna.


Miért nincs új csapat?

Mivel úgy gondoljuk, nagyon sok előnye lenne egy következő részvételnek, viszont nincs tudomásunk konkrét indulási szándékról, adódik a kérdés: vajon miért nincs új BME-s Solar Decatlon csapat?

Egy újabb csapatot alapvetően kétféle módon lehetne felépíteni. Lehetséges egy felülről szerveződő modellben, az előző projekt sikerein felbuzduló egyetem vezetésével. A másik opció az első csapathoz hasonló, egy rendkívül motivált hallgatói csoport vezetésével szerveződő diákprojekt.

A felülről szerveződő modell esetében fontos azt tisztázni, hogy az egyetem, nem egy egységes önálló szándékokkal rendelkező szervezet. Valójában ehhez a modellhez is egy személyesen is motivált egyetemi vezetőre, valamint hasonlóan motivált, a csapat vezetését és rendkívül komoly szervezési feladatokat vállaló főállású oktatókra lenne szükség. Ha jobban megvizsgáljuk az Odooproject működését, nyilvánvalóvá válnak az okok, amiért nem valószínű, hogy megfelelően motivált oktatókat találunk. Az Odooprojekt folyamán a csapatot segítő oktatók nem voltak kellőképpen anyagilag kompenzálva a versenyben végzett temérdek munkáért; egyéb egyetemi feladataik alól is csak kisebb részben voltak tehermentesítve. A projekt végig, tudatosan diákprojektként volt kommunikálva, így egyéb módon sem voltak igazán kompenzálva (ilyen lehetne a média érdeklődése, publikációk, szakmai elismerés vagy díjak, a kapcsolatrendszer bővülése), azaz személyes ambícióikat sem igazán válthatták valóra a projekt folyamán. Ráadásul a projekt egész idő alatt konfliktusoktól, személyes ellentétektől is terhes volt. Tekintve hogy milyen nagyságrendű, mennyi időt és energiát felemésztő feladat egy Solar Decathlon csapat megszervezése és vezetése, az előző projekthez hasonló feltételek mellett reálisan nem várható ez el az egyetem egyetlen főállású oktatójától sem.

Marad tehát a diákprojekt, mint működési modell. Kezdeményező lehetne akár az első projekthez az utolsó hónapokra csatlakozó fiatalabb diák, vagy bárki, akit inspirált az Odooproject. Aki bele akar vágni egy ilyen feladatba, annak elsősorban rendkívül motiváltnak kell lennie abban, hogy létrehozzon és vezessen egy csapatot, és legfőbbképpen megépítse az első saját tervezésű házát. Késznek kell lennie, hogy két évet erre áldozzon az életéből, akár tanulmányainak részleges, vagy teljes szüneteltetése mellett is. Elég magabiztosnak kell lennie, hogy nyilvánvaló felkészületlensége ellenére képes legyen megbirkózni a csapatvezetés és a tervezés, valamint a verseny minden kihívásával. A legfontosabb dolog a motiváció. Túlságosan komoly, hosszú távú munka ez ahhoz, hogy bárki, aki valamilyen egyéb célja eléréséhez – például ösztöndíjak, szakmai gyakorlatok elnyeréséhez – nem pedig a konkrét szakmai munkáért, a tanulásért és az élményért vágjon bele. A mi esetünkben így történt – részt vettem az Universidad de Sevilla Solarkit nevű csapatával a 2010-es versenyen, de szerettem volna egy magyar csapattal újra átélni az élményt, és a tapasztalatokhoz képest sokkal jobban csinálni.






Egyelőre úgy tűnik, hogy nincsenek olyan vállalkozó szellemű, ambiciózus fiatalok, akikre szükség lenne a következő projekt létrejöttéhez. Az előzőleg részletezett potenciális lehetőségek, és a második pályázattal járó könnyebbséget tekintve ez kicsit csalódást keltő fejlemény. Nem hinném, hogy jelen tanulmány szerzőinek szerepe ennek okait megtalálni, sokkal inkább szeretnénk kifejezni reményünket, hogy lesz, aki mégis továbbviszi a Műszaki Egyetemen a Solar Decathlon versenyek hagyományát, és hallgatók egy következő generációjának is megadatik az a hatalmas élmény, amiben nekünk részünk volt.


Auth Adrián