Révbe érhet az Adria

A századforduló egyik legnagyobb főműve a Szabadság téri Adria Tengerhajózási Rt. palotája. A BDPST fogja felújítani, visszaépítéik az elbontott tetőidomot is.

Az „Adria” Magyar Tengerhajózási Rt. 1899-ben vásárolta meg a Szabadság tér, a Zoltán utca és a Vécsey utca által határolt telket, és Meinig Arthur építészt bízták meg a tervezéssel 1900 és 1902 között. Az építtető részvénytársaság irodáin kívül bérlakások helyezkedtek el az épületben, a földszinten üzletek, a félemeleten az Adria Magyar Tengerhajózási Rt. irodái voltak. 





A  BDPST Group vásárolta fel az épület jelentős részét és a felújítás során üzleteket, lakásokat és irodákat hoznának létre benne.


 

A cég közleménye szerint a műemléki értékek restaurálását is magában foglaló építkezésről lesz szó, ugyanakkor a kor követelményeinek megfelelően újul meg. Kíváncsian várjuk mi lesz a házzal, hiszen ott van például az első emelet reprezentatív, eredetileg talán könyvtári funkciójú kerek szobája az egyik toronyban. A faburkolatos, kandallós  neorokokó belső végre méltó funkcióra lelhetne. Reméljük így lesz.


 

Az egykori magyar tengerészet több mint egy évszázados történelmi épülete az első világháborúig volt a tengerhajózási vállalat székháza.

Funkciója ezek után megváltozott, banki irodákat és banki alkalmazottak lakásait hozták létre benne. A II. világháború után egyre rosszabbra fordult az Adria-palota sorsa, hiszen, feldarabolták a nagyobb lakásokat is.

A kommunizmus évei alatt is jelentős átalakítások történtek az épületben, aminek további műemléki belsőépítészeti elemek – például a korábbi liftek kovácsoltvas szerkezete – látták a kárát. Az épület állapota a rendszerváltás óta is folyamatosan romlott. Hollywoodi produkciók is forogtak az épületben.

A beruházás után üzlethelyiségeket, illetve lakásokat alakítanak ki a palotában. „Célunk, hogy fejlesztéseink révén megóvjunk és új funkcióval ruházzunk fel jellemzően műemlékvédelmi státusszal bíró épületeket, így ez a beruházás tökéletesen illeszkedik a BDPST Group profiljába” - írja közleményében a BDPST.