Scholae Piae - Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont terve

A jelenkor pedagógiai innovációját támogató szemlélet, újfajta közösségi tervezési módszer, folyamatszerű gondolkodás és társadalmi felelősségérzet jellemzi a CAN Architects által tervezett Piarista Iskolaközpontot. A koncepcióalkotás és a tervezés egy korábban szinte példátlan közösségi tervezési folyamat során alakult ki. A végeredmény egy olyan innovatív, 21. századi iskola, ami ugyanakkor a rend alapítójának gondolataival is egyezik. 

Piarista tér 2.0

„A piaristák 300 éve működtetnek iskolákat Magyarországon, de aki a 20. század második felében volt piarista diák, az csak a pesti Mikszáth-térre vagy a kecskeméti gimnáziumba járhatott, mert a többi iskola átmenetileg nem működött. A '90-es években minden korábbi veszteség ellenére a rend ott folytatta oktatási-nevelési munkáját, ahol az 1950-es részleges feloszlatás előtt tartott és három évszázad szellemi-lelki muníciójával futott neki az új évezrednek. Első lépésként a működés minimális fizikai és szervezeti feltételeit kellett biztosítani nyolc helyszínen (Mosonmagyaróvár, Sátoraljaújhely, Kecskemét, Szeged, Göd, Nagykanizsa, Budapest, Vác). Ezt követően indult el a renden belül a pedagógiai innováció, amelynek eredményeit a Piarista tér 2.0. címmel összegeztük, és ami egyben szellemi keretet teremt az iskolák építészeti (át)alakítására is. Újfajta térbeli tervezési módszerrel kísérletezünk a helyi közösségek és hálózatok megszólításával, hogy aktív gondolkodásra késztessünk minden érintettet: szerzetest, tanulót, tanárt, szülőt, öregdiákot, szomszédot, érdeklődőt. A komplex szemléletű iskolafejlesztéssel a folyamatos szellemi fejlődés és az elfogadás otthonos új térformáit keressük mindenfajta testi, mentális, szociális vagy érzelmi szegénység legyőzésére.

Golda János
piarista főépítész




A 21. Századi Iskola modellje, a Golda János által említett pedagógiai szemlélet visszanyúl a piarista rendalapító, Kalazanci Szent József által megfogalmazott alapokhoz. A gyermekközpontúság, a személyesség pedagógiája, a közösségi tanulás, a formális és non-formális nevelés integrációja, a szakértői gondolkodás és a használható tudás átadásának a szándéka összecsengenek a kortárs 21 CLD (21st Century Learning Design) és SCL (Student-Centered Learning) módszerekkel. Az együttműködés, a tudásépítés, az önszabályozó tanulás, az innováció és a valós problémák megoldása a tanulásban mind olyan nyitott problémák, amelyek kutatáson és csoportmunkán keresztül megközelíthetők. Az ilyen munkához másféle iskolai tér szükséges.




Az elmúlt több mint fél évszázad iskolaépítészeti kísérletei mindig az aktuális pedagógiai módszerekhez kapcsolódva, azokat kiszolgálva működtek. Az ipari forradalom gépesített munkavégzési folyamataihoz a frontális oktatással átadott tudáselsajátítás párosult, ami jellemzően folyosós-cellás iskolai térben valósult meg. Ennek az oktatási szemléletnek, következésképpen ennek a térstruktúrának is lejárt az ideje. Új tereket és új rendszereket kellett fejleszteni a 20. század során. Először nagyobb léptékű és többfunkciós közösségi közlekedőterek jelentek meg az iskolatervezésben, majd ezek váltak tagoltabb szerkezetű iskolákká. A tanulóstúdió már az osztályközösségek otthonszerű kiszolgálására törekedett, a tantermet saját térbővületekkel, fedett-nyitott terekkel, vizesblokkal, előtérrel toldotta meg. Ahol a nagyobb közösség állt a pedagógia középpontjában – mint jelenleg a piaristáknál – ott tanulóházakat építettek, amelyek több osztálynak biztosítottak közös használatú diverz térstruktúrát: nappali teret, elvonulós vagy játszó helyeket, csoportmunkához projekt-tereket.




A tanulóházak következő generációja szakított az osztálytermi rendszerrel és csak a különböző tanulási helyzetekben gondolkodott, ehhez dedikált teret, előadót, kiscsoportos és nagycsoportos termeket, egyéni kuckókat. A tanulási táj fogalom már az iskoláról való gondolkodás következő szintje, amikor a termek eltűnésével olyan áramló tér jön létre, ami kisebb és nagyobb léptékű térrészekre tagolódik. Ezt a struktúrát tetszőlegesen lehet belakni. Az említett fejlődéstörténet nagy számú, jellemzően külföldi példával illusztrálható. Az új Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont tervezésekor e kísérletek több évtizedes tanulságait is ismertük már, így lehetőség nyílt a piaristák megújuló pedagógiájához a gyakorlatban már bevált téri helyzeteket társítani, illetve további új téri helyzeteket is fejleszteni. Ezzel a szemlélettel, a frontális oktatáson túlmutató pegagógiának megfelelő téri struktúrával került megtervezésre az új Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont.

A Piarista Tér a piarista jelenlétet leképező, annak helyet adó térrendszer. Ahogyan azt Golda János rendi főépítész is hangsúlyozza, minden a személyes találkozásokról és a tanulás különböző formáiról szól. Az a tervezői szándékunk, hogy a közösségben való nevelés során az egyéni, kiscsoportos és a nagycsoportos tanulás helyzetei, illetve a találkozások és játékok mind beltérben, mind a fedett-nyitott átmeneti terekben, mind a külső kertben egyaránt biztosítottak legyenek. Ez a kialakításra kerülő, tervezett szövet szervesen kapcsolódik a kontextusához is, tehát a társadalmi, épített és természeti környezetéhez egyaránt. Az intézmény megnyitja kapuit a város felé, az épület hozzátagozódik a beépítéshez, udvarán pedig a szigetközi táj flórája jelenik meg. A fizikai, spirituális, szellemi és közösségi dimenziók fejlesztőterei behívnak, kapcsolatokat hoznak létre és ápolnak. A piarista szellemiség ember- és gyermekközpontúsága a tereiben is mindenki számára befogadó és biztonságos környezetet biztosít.




A Közösségi Tervezés hosszan elnyúló folyamata biztosította az élő kapcsolatot a tervezők és a megbízók széles rétegei között. A 800 gyermeket befogadó új általános iskola és gimnázium tervezése során a szorosan összefüggő pedagógiai és téri programalkotásban a diákok, tanáraik, családjaik és a piarista tartományfőnökség egyaránt részt vállalt. Nyitottságuk és munkavállalásuk a tervező csapat számára is inspiráló volt. Kezdetben fogalmazásokon, rajzokon és beszélgetéseken keresztül próbáltuk felfejteni, mit is jelent majd az új iskola a számukra. A személyes és közösségi vágyak kifejezésére több száz oldalnyi kitöltött kérdőívet kaptunk, melyeket együtt értelmeztünk.




Mindeközben helyi és tartományi szinten egyaránt elindult a pedagógia szemlélet megújítása, ami új/más térbeli szükségleteket is jelentett. Vízionárius Teamnek nevezték azt a munkacsoportot, amely rendszeres találkozások során alakította a gondolkodást, a kísérleti iskolák bemutatásával ennek a folyamatnak mi is gerjesztő részesei lehettünk. Mosonmagyaróváron pedig a piarista iskolában szervezett workshopokon tereket építettünk és rendeztünk be, a megbízó és a használók csoportjaival részletesen vizsgáltunk megépült példákat és rengeteget beszélgettünk a különböző korosztályok pedagógiai, pszichológiai és fizikai szükségleteiről.




A tervező közösségbe sokféle szakembert hívtunk be: mindenki megosztotta a kutatásokra és a saját szakmai tapasztalataira alapuló tudását. Egy Design Csoport és egy Műszaki Csoport működött párhuzamosan, időről-időre megosztva gondolatmeneteiket és döntéseiket egymással. Mindenki kutatással indított, az első skiccek is már több hónap elméleti alapozás után készültek csak el. A Design Csoport (építészet, belsőépítészet, tájépítészet, pedagógia, környezetpszichológia, akusztika, fény- és világítástervezés) elsősorban a korosztályi igényeknek és a különböző tanulási helyzeteknek megfelelő környezet megteremtését tűzte ki célul. Az volt a szándék, hogy az egész épületegyüttes könnyen megismerhető, biztonságos és ideális léptékű kisközösségekre tagolt legyen. A térkontroll megfelelő szintje, a megérkezés rétegei, a tájékozódás, a tanulási tájak belakása, a sötét és világos helyzetek kialakítása az iskola minden pontjára értelmezett, így került kialakításra.

A Műszaki Csoport (épületszerkezet, épületgépészet, villamosság, épületfelügyelet) a fenntarthatóság passzív és aktív eszközeinek az egyensúlyozásával foglalkozott, a jelen korszerű megoldásai mellett a jövőbeni átalakíthatóság lehetőségét is megtervezte, ezt is szeretnénk beépíteni a házba. Az első hónapok kutatásaira alapozva elkészítettük négy (4!) különböző iskola vázlattervét, amelyek mind pedagógiai és környezetpszichológiai, mind építészeti és műszaki szempontokból mást tudtak. A közösségi tervezés legmeghatározóbb része e tervek megbízói és szakági értékelései voltak – ezekből nőhetett ki a végleges, testreszabott, jól definiált tervezési program. A közös munka a tervkészítést végigkísérte és jelenleg is folytatódik: a terek finomhangolása, berendezése is ebből fakad, de már a leendő oktatás térhasználati terveit is elkezdtük közösen készíteni.

 


A Laktanya telkére költözik meglévő helyréről az iskola, amely kinőtte az eddig otthonául szolgáló belvárosi barokk tömböt, ugyanis a város szövetében ez az egyetlen akkora terület maradt, ahol a piaristák növekedő közössége számára megfelelő környezet alakítható. Az iskola áttelepítése a határőrlaktanya telkére nagy kihívás. A monarchia utolsó nagy építkezése volt a lőporgyár, lakótelepével és tiszti kaszinójával együtt. Ezután azonban megváltozott a hely értéke: az 1956-os forradalom mosonmagyaróvári sortüzét ebből a központi épületből adták le. A pusztító emléket őrző helyszín gazdátlanná és elhanyagolttá vált azóta, kiszakadt a városból. Feladatunk a szegényeket felkaroló attitűd, a kalazanciusi szemlélet városépítészeti léptékbe történő helyezése: nemcsak vissza kell adni ezt a területet a városrésznek, de annak éltető központjává, szívévé  kell tenni azt. Az épületegyüttes ezért megnyílik: megosztja külső és belső tereit, funkcióit. Területéből árkádos köztereket ad át a városnak a bejáratoknál, amik egyben a gyerekek megérkezési helyei és iskola utáni csoportos találkozások helyszínei is, illetve a városlakók számára az eddig hiányzó közteret biztosítják.




A fedett-nyitott izgalmas téri helyzetek zárt iskola esetén is hivogatóak. A tér a szándékaink szerint köztéri rendezvényeknek is adhatnak helyszínt. Iskolaidőn túl a belső udvar is megnyílik a város felé a környéken lakók találkozási pontjaként, hétköznapokon és ünnepi alkalmakkor egyaránt. A sportcsarnok és a külső sportpályák a testi fejlődés és kikapcsolódás, a díszterem és a könyvtár a szellemi gyarapodás, a kápolna pedig a lelki feltöltődés helyszíneként szolgálja tágabb környezetét is. Az iskola ilyen fokú nyitottsága valós közösség kialakulására hívja meg a környéken lakókat, velük közösséget keres.




Az Udvar téri emlékként költözik át a történeti épített keretből, mint mindent maga köré szervező központi tér. A barokk tömbben is ez volt a szív, a fő közösségi tér, amely mindent összekapcsolt. Mi is ezt a szívet tettük meg az új térstruktúra központjának. Léptékében nagyobb, hogy kényelmesen befogadhassa a gyarapodó közösséget, de attribútumaiban hordozza a régit: a központi hatalmas platán és a huszártorony karakteres elemként segítenek átmenteni a móvári piarista identitást. Az udvar nagy közösségi terében kisebb, intimebb helyeket jelöltünk meg kisebb csoportok számára: a könyvár nyitott olvasósarka, az étkező terasza, az alsósok játszódombjai reményeink szerint majd mind élettel telítik meg az udvart és összekapcsolják a belső közösségi tereivel. A környezettel való kapcsolat nemcsak itt fontos: az osztálytermek is intenzíven megnyílnak a természet felé. A földszinti termekből közvetlenül feltárul az udvar, ahol tankertekben és külső tanulási helyszíneken zajlik a tanítás. Az emeletről felülvilágítón keresztül absztraktabb természeti kapcsolatként az ég érzékelhető. A bent és a kint között mindezen felül két osztályonként egy-egy közös fedett-nyitott terasz szolgálja a kültéri tanulást. Ezek a tanulási öblöket kitágítják a természeti táj felé. A természetkapcsolatban a napfény különösen fontos szerepet játszik, benapozás-vizsgálatok alapján terveztük meg a nyílásokat.

 


A Tanulási Táj sokszínű pedagógiai helyzeteket hordoz, amellyel kiegészíti a tantermi struktúrát. A nemzetközi példák és irodánk megépült terve (Mobility Digitális Élményközpont) tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy dinamikus csoportmunkához, a projektalapú műhelymunkához, illetve tanulási piac jellegű tudáscsere helyzetekhez a tanulási tájak áramló terei ideálisak. Ezért a  mosonmagyaróvári iskolában a közlekedők helyett az említett téri szövet kapcsolja össze a (városi léptékbe való illesztés és az udvar miatt) tagolt tömegeket, épületszárnyakat és egy-egy épületen belül a tantermek hálózatát is. Ebben a térszövetben csoportmunkára alkalmas bővületek, elvonulásra alkalmas olvasósarkok ugyanúgy megtalálhatók, mint osztályméretű, vagy akár egy egész évfolyamot befogadó területek is.




A térképzés a gyerekek életkorával változik. Alsóban önálló, védett világot teremtünk a kisebbek számára: a megérkezés, öltözés, játék tereit fűzzük fel egy saját átrium körül. Felsőben a tanulási táj a tantermek szervesebb kiegészítője a két osztály által megosztva használt, tanulásra belakott öblével, amelyre erős vizuális kapcsolat adódik a termekből. Itt a központ a “tűzrakó”, ami a nagyobb csoportos beszélgetéseknek, interaktív előadásoknak ugyanúgy helye, mint az órán túli közös időtöltésnek és a játéknak. Gimnáziumban a tanulási táj és az osztályterem határa elmosódik, együtt válnak a tanulás térrendszerévé a nyitott lépcsős előadóval.

A táj használatát a berendezés és a differenciált fényviszonyok strukturálják. Minden tanulóházban központi szerepet játszik állandó elemként a konyha és a sokféle bútor, amelyekkel könnyen áthangolható a tér tanuló, beszélgető, kiállító, ünnepi vagy bulizós hellyé. A különböző megvilágítási lehetőségek pedig ezeket a helyzeteket erősítik. A művészeti és manuális foglalkozások számára e táj részei vannak kijelölve, a nyelvtanulás kávéházi beszélgetős sarka, sőt, a könyvtár szabadon használt terei is ebbe ágyazottak.



A Tanulóházak a korosztályi közösségek otthontereként szolgálnak: a Dunbar-szám alapon szerkesztett három tanulási tömb az aktuális fejlődési igényeknek megfelelően formált. (A Dunbar-szám kb. 120-150 főben határozza meg azt a közösséget, amelyen belül még intim, személyes kapcsolatokat tudunk ápolni) A nemzetközi ikolaépítészeti példák közül a tanulóházas megoldások álltak legközelebb a piarista pedagógiához, ezért önálló alsós, felsős és gimnazista tanulóházakat hoztunk létre, melyek térstruktúrája az aktuális fejlődési igényeknek megfelelően formált. Alsóban az otthon védett tereit hoztuk létre, ahol az elsődleges tanulási helyszín az osztályterem, de már megjelennek a kapcsolatok a tanulási táj és a külső terek felé. A felsős tömböt a gangos házak közösségének működésére mintáztuk: még vannak erős privát tereket biztosító osztálytermek, de ezek jelentősen megnyílhatnak a kétosztályonként megosztott közös öblök felé.




Gimnáziumban a város szövet bővülő lehetőségeit vettük alapul: a terek alakíthatóak, átrendezhetőek, ezáltal ez az épületrész a jövőben könnyedén képes biztosítani a tanulóházak második generációjának térstruktúráját, amely jellemzően a demokratikus iskolák többhetes projektalapú képzését szolgálja. A tanulóházak változó struktúráiban a fokozatosan növekvő szabadságfok és az ebből fakadó felelősségérzet megélését így tesszük lehetővé a gyerekek, diákok és fiatal felnőttek számára. Kétévente változik a környezet, hogy az itt töltött 12 év során többféle helyzetben lehessen tanulni: új épülettömbbe költözve először a földszinten, majd az emeleten kapnak termet az osztályközösségek. A tömbök körüli udvarok is korosztályra szabottak: az alsósok játszóudvara és tankertjei, a felsősök sportpályái és a gimnazisták szigetközi tájat idéző tava a fizikai és szellemi fejlődés kapcsolatát erősítik.

 


A Turning Classroom a terv legfontosabb innovációja. Az alsósoknál az elmúlt évtizedekben egyre pontosabbra csiszolódott L-alakú tanterem, amely lehetőséget biztosít strukturált terem-használatra, megfelelő alapnak bizonyult. Az “L” négyzetes, klasszikus osztálytermi részhez kapcsolódó szárát emelt, puha suttá alakítottuk, amely az elvonulás, meseolvasás, mozgás tere az osztályon belül. Így a pedagógusnak a termen belül lehetőséget adunk a gyerekekkel való helyzetváltoztatásra és a mozgásra is. Felsőben és gimnáziumban dinamikusabb pedagógiai folyamatok zajlanak, ezeknek új tereket kellett fejlesztenünk. Itt is fontos a helyzetváltoztatás, hiszen más téri stimulusokra van szükség, ha egyedül akarunk dolgozni, vagy ha az osztály két fele tart vitafórumot egy témában, ugyanakkor ezeket a helyzeteket nem lehet mind megépíteni, egy klasszikus tantermi alapterületen kell megoldani.

A Forgó Tanterem geometriáját pedagógiai, környezetpszichológiai, iskolaépítészeti, akusztikai és világítási kutatásokra alapozva alakítottuk ki, majd valós léptékben megépítettük, hogy kipróbálva finomíthassunk rajta. A négyzetből szerkesztett, két derékszögű húrnégyszög alaprajz különböző oldalai felé fordulva karakteresen különböző térérzetet biztosítunk, amelyek eltérő pedagógiai helyzetekre tervezettek, ezek során ideálisan használhatóak. Frontális oktatásra legalkalmasabb a négyzet egyik oldala felé fordulni, ekkor szinte hagyományos térnek érzékelhető a terem. Csoportos munkára vagy egyéni kreatív feladatmegoldáshoz a legrövidebb oldal felé fordulva dinamikus helyzetben találjuk magunkat, míg a leghosszabb oldal felé fordulva tágasabbnak érzékeljük a teret, így kényelmesebb érzetet kapunk a teljes osztályt vagy nagyobb részét egyszerre foglalkoztató feladatoknál.

Minden a differenciáltságról szól: az általánosan használt, egységes alapelvek mentén egyenletesre szerkesztett térszervezés, belsőépítészet, világítás és akusztika helyett mi jól definiált tereket és helyzeteket hozunk létre, amelyekbe átköltözve vagy átmozdulva a tanulási szükségletekhez adekvát szituációba kerülhetnek a diákok és tanáraik. Célunk, hogy mindezt úgy tegyük, hogy elég nyitott maradjon az általunk tervezett téri rendszer és környezet, hogy a következő évtizedek pedagógiai változásait és a megújuló, gyarapodó mosonmagyaróvári piarista közösség igényeit kellően rugalmasan ki tudja szolgálni.

CAN Architects


szerk.: fzs., sk.