Somlón piacozott a tájépítészet

Technikai segítségnyújtás, vidékfejlesztés, Év Junior Tájépítésze, helyi fórum és szakmai konferencia – egyben. Bár a faluban leginkább az terjedt el, hogy „jönnek a japánok!” (amit nekünk úgy sikerült visszafejteni némi házi etimologizálás és egy-két pohár somlai bor után, hogy „valami távol-keleti népség” – thai építészek – tájépítészek) - legalább sikeresen körbeért a hír. Kitelepültünk Somlóvásárhelyre a vénasszonyok nyarának talán utolsó szép napján. Bardóczi Sándor beszámolója.

A MÉK Táj- és Kertépítész Tagozata összefogásban a Magyar Tájépítészek Szövetségével és külső mecénásokkal 2011-ben alapította meg az Év Tájépítésze és az Év Junior Tájépítésze-díjakat. A junior kategóriával azokat a tehetséges diákokat és pályakezdőket kívántuk megcélozni, akik számára egy ilyen elismerés meghatározó kitörési pontot jelenthet szakmai életútjuk kezdetén. Ennek a kategóriának külön üzenete is van, ahol a társadalmi felelősségvállalás és a vidékfejlesztés terén a díj túl szeretne terjeszkedni önmaga határain. Az évente megújuló kiírásban ugyanis olyan hátrányos helyzetű, magára hagyott, önerőből megújulni nehezen képes, helyi szakemberhiánnyal küzdő településekkel keressük a partnerségi kapcsolatot, ahol a helyi adottságokhoz és problémákhoz nyitottan, értőn közelítő szakemberekre van szükség, valamint közös, a „készítés általi” (learn by doing) tanulási folyamatra van lehetőség. Első célpontunk Somlóvásárhely volt, a harmadik vörösiszap sújtotta település volt, „Isten ottfelejtett kalapja” a Somló-hegy tövében – amelyről oly kevés szó esett és esik a médiában.

 

 

 

Somlóvásárhely Község Önkormányzata Különleges beépítésre nem szánt terület – rendezvénytérként jelölte ki a Somlóvásárhelyen a 8. sz főúttól északra, a Hegykapuhoz vezető úttól (045 hrsz) nyugatra, a vásárhelyi – Gerő-kút - forráshoz tartozó területeket (018/1-5 hrsz – 47543 m2). A területet az Önkormányzat a Somló-hegy méltó megközelítése érdekében „kaputerületként” kezeli. A helyszín kijelölésének további indoka, hogy a somlói rendezvények tartására használt Körmendi réten magánberuházói fejlesztések várhatók, s így ott hosszú távon nem biztosítható a tradicionális, Somló-hegyhez kapcsolódó fesztiválok helyszíne. A rendezvénytér számára kijelölt terület megközelíthető jelenleg egyrészt a Hegykapuhoz vezető útról, másrészt a forráshoz vezető földúton, mely a 8. sz. főút felől tárja fel közvetlenül a területet, illetve északon a 021 hrsz-ú földúton. A település jövőképében itt valamiféle olyan regionális, országos, vagy akár nemzetközi érdeklődésre is számot tartó vásár- és rendezvénytér alakulna, amely állatvásároknak, fesztiváloknak, gyerektáboroknak, helyi termelői piacnak, lovasversenyeknek adna otthont.

 

 

 

A település olyan kitörési pontként tekint a vásár- és rendezvénytérre, amely elsősorban a 8-as út tranzit forgalmára és annak vásárlóerejére épít, piaca lehet a helyi termékek (borok, sajtok, húsok, pálinkák, pezsgő, gyümölcsök, mézek) értékesítésének, ezen keresztül növeli a népességmegtartó erőt. Azaz a Junior tájépítészek a település egy régi álmát álmodták tovább, pontosítva a tervezési programot, alapot teretve egy későbbi pályázatnak. A szituáció megfordítani igyekszik azt a tendenciát, ami gyakoribb: a legtöbb magyar település először pályázik, aztán gondolkodik. Itt most a gondolkodáson volt a hangsúly. A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozata ezt a folyamatot azzal szerette volna tovább segíteni, hogy a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat és Somlóvásárhely település önkormányzatának támogatásával levitte a junior kiállítás anyagát Somlóvásárhelyre, beszélgetést generált az ötletpályázatról a helyi és térségi szereplőkkel, meghívott előadni olyan szakembereket és gyakorló piacosokat, akiktől a helyiek módszereket tanulhatnak a piacépítésre, akik utat tudnak mutatni a jövő felé, a térség jövője felé. A helyi szervezésben nagy segítségünkre volt a Somló-hegy oldalában, Dobán élő Takács Edvárd tájépítész kollegánk, illetve a kapolcsi Ilona Malom manufaktúra. A térségbeli őstermelők, borászok, sajtkészítők segítségével a rendezvényt „próbapiac” kísérte, ahol kóstolhattak és vásárolhattak helyi termékeket a konferencia résztvevői. A közel 200 részvevővel megtartott konferencia elsősorban a helyi piacok és a tájépítészet vidékfejlesztő tevékenysége iránt érdeklődőket mozgatta meg: Budapestről két buszt indítottunk a rendezvényre, illetve jöttek a térség vezetői, sőt Veszprémből és a kőszegi kistérségből is érkeztek vendégek. A rengeteg telefonos megkeresés, szórólap, személyes invitálás ellenére a település lakossága meglehetősen passzív maradt, amelyre mint jelentős problémára a helyi piac kezdeményezői is felhívták a figyelmet. Mindenesetre a kiállítás anyagát és a pályázatokból készített katalógust a település képviselőtestülete számára rendelkezésre bocsátottuk: reméljük, hogy a döntéselőkészítésekben és a pályázatírásban technikai segítséget jelent számukra az ötetpályázat eredménye.

 

 

 

Az Év Junior Tájépítésze, Simon-Kiss Márta és a település különdíjasa, Varró Dorottya Katalin egy plenáris előadáson ismertethették ötlettervüket, amely aktív hozzászólásokat, valódi párbeszédet indukált a konferencia résztvevői között. A rendezvény helyszínén sajtkészítők, méhészek, borászok, lekvárkészítők, kosárfonók, gyümölcslé-forgalmazók kínálták termékiket. Délben az Ajkai Vendéglátó Szakközépiskola növendékei által készített ételekből volt főzőverseny és kóstoló.

A délutánt két szekcióülés határozta meg. A tájépítészeti szekcióban a meghívott előadók (Laposa József, Szakács Barnabás, Szloszjár György, Takács Edvárd) a piacterek vidéki jelentőségéről, a kistelepülések arculattudatos fejlesztésének példáiról és ezeknek a helyi turizmusra és a befektetésekre gyakorolt hatásairól, illetve Somló térségének történeti tájjá nyílvántási esélyeiről számoltak be.

 

 

 

A piacos szekcióban két sikeres helyi termékpiac, a káptalantóti Liliomkert piac „édesanyja”, Harmathy Ildikó és az Akli Major képviseletében Vajda Eszter mutatkozott be, rengeteg inspirációt, háttérinformációt adva arról, hogyan érdemes piacokat üzemeltetni, mire számíthatnak azok, akik belevágnak egy ilyen kezdeményezésbe, milyen vaskalapos hatóságokkal kell megküzdeni azért, ami Franciaországban, Olaszországban olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Vajda Eszter átfogó képett festett arról a bődületes átalakulásról is, amely a vidék Magyarországában végbe ment. Talán jól érzékelteti mindezt az a gondolata, amely így szólt: A világháborúkat követő városi éhínséget idehaza úgy sikerült áthidalni, hogy a városi lakosság összeszedte a családi ezüstöt és levitte vidékre, ahol a padláson mindig volt elrejtve egy kis sonka, sajt, szalonna, gabona – a rekvirálások ellenére. Ha a mai Magyarországon valamilyen társadalmi kataklizma során a városi lakosság rákényszerülne egy ilyen barter üzletre, a vidéki padlásokon semmit nem találna. A legvalószínűbb módon az I. világháború utáni ukrajnai kannibalizmus ismétlődne meg városainkban és falvainkban. Tejből például 60%-ban, cukorból 90%-ban behozatalra szorulunk, miközben mi voltunk a KGST egyik vezető élelmiszer-exportőre. Vajda Eszter szerint a piacukon áruló sajtkészítő mester névről ismeri a megye összes tehenét – olyan kevesen vannak, a falusi asszonyok pedig hozzá, a 4 diplomás városi lányhoz járnak tojásért. Elgondolkodtató.

 

 

 

A sort egy helyben élő tanár-sajtkészítő házaspár, Hajdú Ildikó és Gyöngyösi Levente zárta, akik a helyi piac legharcosabb kezdeményezői a településen. Ők a mindent átitató apátiáról és a vidék Magyarországának lassú elsüllyedéséről beszéltek. A rendezvényt közös beszélgetés, bor- és pezsgőkóstolás zárta, ahol közelebbi barátságot köthettünk a „nászéjszakák borával” és egy élő reliktummal, a Somló pezsgővel. Köszönjük Somlóvásárhely!

Bardóczi Sándor