Teli a medence

Ritkán látni olyan eseményt az Iparművészeti Múzeumban, amely kétszáz százalékosan megtöltené az ún. medencét, a központi csarnokot. Hétfőn este ez történt: minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés az idei Magyar Formatervezési Díj kiállításának vernisszázsán, mely egyben a Designhét 2007 programsorozatának megnyitója is volt.
Ritkán látni olyan eseményt az Iparművészeti Múzeumban, amely kétszáz százalékosan megtöltené az ún. medencét, a központi csarnokot. Hétfőn este ez történt: minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés az idei Magyar Formatervezési Díj kiállításának vernisszázsán, mely egyben a Designhét 2007 (www.design7.hu) programsorozatának megnyitója is volt. Az eseményt Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke nyitotta meg.
A tárlat fókuszában egy építészeti vonatkozású mű is helyet kapott: a Lánchíd 19 Hotel homlokzatán látható ún. Homo Lumens MMVII dinamikus üveglamella-rendszer nyerte el öt társával együtt az idei Magyar Formatervezési Díjat. A Nextlab (Szakál Péter, Szakál Tamás) és a Szövetség ’39 (Baróthy Anna, Bozsó Melinda, Kelner Krisztián) alkotócsoportok munkájáról az Építészfórum korábban már részletesen foglalkozott. (A Dunánál - Lánchíd 19 Design Hotel, Lánchíd 19 üveghomlokzat - blogon a tervezési és gyártási folyamat)

 

Az idei felhozatalban kiegyenlítődni látszanak a műfaji arányok: látványosan nő az öt-hat éve még egészen minimális mennyiségben szereplő közlekedési eszközök, különféle műszerek, technikai berendezések száma. A mostani kiállításon már öt jármű jelent meg – köztük Wittinger Csaba BMW tanulmányautója (az Oktatási és Kulturális Minisztérium különdíja), vagy Szilasi Gábor Tripon jégvitorlása (a Magyar Formatervezési Tanács különdíja). Pálos Andrea és Rakonczai Gábor fődíjas óceáni evezős hajója éles helyzetben is kipróbáltatott: a két tervező átszelte vele a viharos Atlanti-óceánt, bizonyítandó, hogy a hajó funkcionális, ergonómiai, biztonsági és formai szempontból is helyt áll.

 

 

A technikai berendezések szintén öt darabból álló sorában díjazták Koós Pál Etalon Essence high-end hangsugárzó-családját (fődíj), illetve Nyitrai Zoltán és Bendzsel Tamás Nanospect/CT in vivo kisállatvizsgáló, képalkotó rendszerét is (a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal különdíja).

 

 

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy továbbra is a vizuális kommunikáció és a ruhatervezés a legerősebb: az előbbiből tizennégy, az utóbbiból nyolc bizonyult elismerésre, illetve kiállításra érdemesnek. Ezen a téren is felbukkant a Lánchíd 19 Hotel neve: a vizuális kommunikáció kategóriában az intézmény Kiss Zsombor Krisztián és Balás Benedek által tervezett vizuális arculata kapta a fődíjat. „A grafikus a helyhez (Duna) és a szálloda jellegéhez (Design Hotel) egyaránt igazodó vizuális arculatot alkotott, amelynek központi eleme a folyót jelképező vékony vonal. Erre a végtelenül elegáns motívumra komponálta a logót is, amelynek megtört betűsora topdesignként idézi meg a víz csillogásának pazar látványát.” – írja a kiállítási katalógus.

A Fiatalok a véradásért című vizuális kampány terveiért azért kaptak megalkotóik – Darvas Réka, Nagy Richárd, Sümegi Éva, Szmolka Zoltán, Deák László – díjat, mert friss látványvilágával átütő erővel érzékelteti a fiatalok szociális szerepének jelentőségét.

 

 

Magony Zsuzsanna Árkádia projekt néven említett, táskává alakítható kabátjai a Diákmunka kategóriában kapták meg a díjat. A mű nem csak egy egyszerű szellemes ötlet, hanem filozófikus gondolatokat is közvetít: az új nagyvárosi „nomadizmusra” reagál, azaz több, egymástól távol álló funkciót egyesít egyetlen konstrukcióban. Drescher Edina fődíjban részesült Lakkah szövetcsaládjának mintázata a gyermekrajzok spontaneitásából és a jacquard szövéstechnika sajátosságainak egymásra hatásából ered.

 

 

A múzeum egyik oldalfolyósójának hátsó szobáiba beszorított kiállítás sajnos sem a tervezők munkáinak színvonalára, sem a látogatók egyre fokozódó érdeklődésére nem volt tekintettel. Miközben a hazai design ügyét zászlójukra tűző szervezetek – nagyon helyesen – arról beszélnek már jó ideje, hogy hiába a jó magyar formatervezés, ha közben nincs „eladva”, ha nincs párbeszéd a gazdasági szereplők, a potenciális gyártók és az alkotók között, addig ilyen rendkívül rosszul megválasztott helyszínen „mutatják be” (vagy inkább dugják el) a szakma legrangosabb elismerésének számító díjban részesült munkákat. Múzeumi hátsó szobákban a téma jelentőségének megfelelő, a tárgyak értékeit ténylegesen is kiemelő, a sokszor laikus befektetők számára is érthető és vonzó tárlatot rendezni lehetetlen.

HP