Tisza helyett rózsavirágzás - Elkészült a Millennium Háza

Működött benne még diszkó is, a középső rizalitba lépve sört csapoltak, nem olyan régen pedig még a Derkovits-ösztöndíj kuratóriumi ülését és tárlatát tartották itt. Az 1885-ös Országos Kiállítás ékköve mindezek előtt már keresztülment egy nehéz évszázadon, és méltó bánásmódot ezalatt egyszer sem kapott. Most itt van, elkészült és gyönyörű lett a régóta várt megújulás: az Olof Palme Ház a Millennium Házaként létezik tovább. 

Napjainkban nagyobb figyelmet szentelünk a 19. század végi épített örökségünknek, mint bármikor valaha. Talán nem csoda, hiszen Budapest ekkor zárkózhatott fel végre az európai építészeti viszonyokhoz egy nagyobb államalakulat részeként és a város karakterisztikumát is máig ennek a korszaknak köszönhetjük. A szélesebb közönség által is ismert Ybl Miklós, Steindl Imre, vagy Hauszmann Alajos nevein túl azonban nem szánhatunk kevesebb időt azokra a korabeli építészekre sem, akik között ott találjuk például az egészen specifikus karriert befutó Pfaff Ferencet is.

Steindl Imre tanítványát a szakmabeliek leginkább a „vasútállomások építészeként” emlegetik, pedig nem csupán a sínek mellett alkotott maradandót. Az 1885-ben megrendezett Országos Kiállítás alatt a Városliget tematikus pavilonjai közül csak nagyon kevés épülhetett meg állandó anyagokból. E kivételek között volt a Pfaff által tervezett képzőművészeti csarnok, amely – Steindl tanítványként nem meglepő módon – rendkívül színes kerámia- és téglahomlokzatban pompázott.


 

Az építész úgy tűnik, szerencsés volt a Ligetbe tervezett kiállítási épületeivel, hiszen az 1896-ban megépült közlekedési pavilon sem volt tiszavirág életű végül. A képzőművészeti csarnok funkciójáról ugyanez viszont már nem mondható el, feladatát mindössze egy évtizedig tudta ellátni. Az architektúra kicsinek bizonyult a feladathoz, majd Fővárosi Múzeumként ugyanez lett a sorsa nem sokkal később. Volt itt aztán hadikórház, majd a Képzőművészeti Alap és a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye, az 1990-es évek elején pedig még a Műcsarnok is itt időzött a főépület felújítása alatt. A háború és az átalakítások teljesen megsemmisítették a belsőtereket, és bár az épület homlokzatai nagyrészt megőrződtek, azok is csak egyre szomorúbb látványt nyújtottak az utóbbi időkben.

2017 novemberében a Liget Budapest Projekt keretein belül indulhatott meg a park legrégibb emlékének teljes rekonstrukciója, amely a Zsolnay díszek megújulását, vagy éppen cseréjét, a hajdani térfelépítést, és az üvegszerkezetek visszaállítását tekintve hatalmas kihívásnak bizonyult még egy ilyen „kis” épület esetében is. A feladatra az Archikon vállalkozott, mely a Mányi Stúdió mellett azon kevés építészeti iroda közé tartozik, ahol a tervezők jó érzékkel képesek kortárs momentumokat szőni egy nagyszabású műemléki helyreállításba. Nagy Csaba, Benedek Botond és T. Major Krisztina köszönhető a nemes anyagokkal újjáéledt architektúra, de nem mehetünk el szó nélkül a több tucat restaurátor mellett sem, akik a Zsolnay díszeket eredeti minőségükben állították helyre a homlokzaton.

 

 

A munka során nem csupán az újragyártás, de a konzerválás módszere is jellemző volt. A helyszínen mintegy 2000 elemet mentettek meg, míg a műhelyekben további 2500 körüli kerámiarészletet renováltak. Az elpusztult elemeket archív felvételek, valamint a Zsolnay mintakönyvek alapján korhű gyártási technológiával (még a pirogránit előtti időkből eredő módszerrel) lehetett újraalkotni, melyek ornamentikái és figurái között feltűnik Leonardo, Raffaello és Michelangelo arcképe is, reflektálva az épület eredeti rendeltetésére. Nem kevés szerepe volt annak a portásnak sem, aki annak idején, az épület omladozó díszeit megmentette és a padláson gyűjtötte őket össze egy szebb jövő reményében.


 

Utalva az eredeti tetőszerkezetre, a mennyezeten új kettős üvegtetőt terveztek, amely biztosítja a természetes fényt a kiállítótérben. A háború után beépített falakat, félemeletet és a később itt kialakult szoborműhely megmaradt darurendszerét elbontották és igyekeztek az eredetihez hasonló, ám olykor inkább a mai igényekre reflektáló térkapcsolatokat létrehozni: a keleti oldal tárlatok színhelye, míg a nyugati oldalon egy színpaddal kialakított látványkonyhás étterem és kávézó épült. A mélyföldszinten egy kisebb konferenciaközpontot is sikerült kialakítani, így a multifunkcionalitás már stabilabb jövőt biztosíthat a műemléknek.


 

Mivel az eredeti beltér teljesen elpusztult, több szerep juthatott a kortárs megoldásoknak ezen a téren. A részletekben a feketére festett fém, a réz és a műkő dominál, az étteremben pedig Kiss Miklós álmodott attraktív, a Zsolnay porcelánok mintáival és figuráival játszó éttermet. Mégis, a belsőépítészet főszereplője az Olof Palme sétány felőli régi bejáratnál foglal helyet: egy lépcsőt igazán látványosan megtervezni akkor könnyű, ha a központi térből felfelé vezet az útja. Jelen esetben a pincébe vezet egy lejáró, grandiózus, rézzel borított formáival sikerült mégis karakteres elemévé tervezni azt az aulának.


 

A fenntarthatóság kritériumait kielégítő berendezéseket a rizalit homlokzati síkjából kimagasló részletekben és a pincében rejtették el. Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese ki is emelte milyen unikális tény, hogy műemléki épület lévén sikerült a BREEM igazán szigorú kritériumainak is megfelelni.

Az intézmény a Városliget történetének izgalmas fejezeteivel foglalkozó interaktív kiállítással nyit, melynek vizualizációja az Art1st Design Studio, vezetőtervezőként pedig Taraczky Dániel munkáját dicséri. A helyreállításra végezetül pedig egy mintegy 1500 tőből álló rózsakert teszi a koronát, melyben a modern fajták mellett a 17-18. században jellemző típusokat is megismerheti a látogató. A virágok egyfajta tisztelgésnek is felfoghatóak József nádor és a Városliget megteremtésért folytatott munkássága felé, hiszen a rózsakertek hagyományát Ő indította el hazánkban. Az újjászületett műemlék és a kiállítás kapui október 26-án nyílnak meg a szélesebb közönség előtt is. 

 

Pleskovics Viola