Vízmedencék São Paulo-ban

A piscinão-k olyan elszórtan elhelyezett épített medencék, amelyek esőzés idején ideiglenesen feltöltődnek vízzel. Ezeken az időszakokon kívül teljesen üresen állnak, ezért kivételes lehetőséget kínálnak más irányú felhasználásra.
A Rotterdami Építészeti Biennále 2007. díjnyertes projektje
Építész-tervezők: Fernando de Mello Franco, Marta Moreira, Milton Braga

Az infrastruktúra “hatásának” újraértelmezése


A hipotézis

Brazília metropoliszainak gyors növekedése egy ideje hátráltatja a városi épített környezet rendjének létrehozására irányuló kísérleteket. Létezik ugyan várostervezési szabályzat, a problémák mégis sokasodnak. Az építészek cselekvési terének hathatós mértéke egyre inkább megkérdőjeleződik. Egyes elméletek az infrastruktúrát és annak rendszerező jellegét, valamint annak közösségi értékét vizsgálják. Az építészek befolyásának növelésére az egyik út a város különböző pontjain elszórt, egymással hálózati rendszerben álló infrastruktúra létrehozása lehet. Így a különböző helyszíneken olyan elemeket hozhatunk létre, amelyek a teljes rendszer újraszerveződését nagyban befolyásolhatják. Ez az elv a metropoliszokkal kapcsolatos építészeti beavatkozások egyik lehetséges útja.

São Paulo felépülése

São Paulo az ipari forradalom 19. század végén lezajló csúcspontjától kezdve felépült modern város. Létrejöttének feltétele volt a várost munkaerővel ellátó bevándorlási hullámok sorozata, amelyek aztán állandó népességnövekedést idéztek elő. A 20. század folyamán a nagyváros lakóinak száma 250 ezerről 18 millióra nőtt, ami egyenlő 35, a fővároshoz, Brazíliához hasonló új város egyetlen helyszínen való felépülésével csupán egy évszázad alatt. A jelenség eredményeként a város fejlődését két egymással ellentétes erő befolyásolta: egyrészt a gazdaság modernizálását elősegítő befektetések, másrészt pedig a lakosság lakóhely iránti igénye miatt a város közigazgatási határainak szélén spontán, keresetlen favelák megépítése.

 


A stratégia

A különböző városi problémák megoldása sok esetben nem magán a „feljavítandó“ helyszínen történik, hanem más, térben nem folytonos, de egymással kölcsönhatásban álló helyszíneken. Ezzel a módszerrel a politika befolyása alatt álló kiegyensúlyozatlan versenynél kevésbé koncentrált módon, nagyobb területen létrehozott beruházások jönnek létre. Így van ez saját projektünk esetében is (árvízvédelem São Paulo-ban), amelynél olyan területek kerülnek jelentős fejlesztésre, amelyek amúgy szinte semmilyen előnyt nem élveztek volna az állami projektek között.
Ebben a környezetben a jelentős infrastrukturális fejlesztésekre már előirányzott befektetésekkel dolgoznánk majd. A cél a lehetőség megteremtése arra, hogy az eddig csupán funkcionális értékek helyett most várostervezési értéket is létrehozzunk. São Paulo-ban az infrastruktúra rendszere területi szinten ugyanis összefogó elemként működik még akkor is, ha helyi szinten széthúzó hatása van. A cél ennek a jelenségnek az újraértelmezése a különböző szektorok előírásainak összeegyeztetésével, a városi élet létrehozására alkalmas építési területek összekapcsolásával, és a városkép fontos elemeinek meghatározásával. Mindez hozzájárul majd a lakosság a városhoz való viszonyának javításához.

A lehetőség
A város úthálózatát érintő áradások megszüntetése a nagyváros működésének sarkalatos pontja. Az áradások megfékezésére - jelentős befektetésekkel - a perifériákon az esővizet felfogó víztározókat építenek. Ezek a városi “üregek” a városi szabályozásba illesztve lehetőséget adhatnak a perifériákat összefogó rendszerek kiépítésére. Ehhez szükség van a városkép meghatározására, a város fejlesztési programjának újraértelmezésére, és ennek eredményeként a városi élet újabb helyszínei jöhetnek létre.

 


A spontán városrészek és a szociális lakásépítés

A metropolisz a széleken növekszik a leggyorsabban és a favelák egyre inkább a környezeti szempontból jelentős területekre terjeszkednek tovább. Míg általánosságban São Paulo növekedési üteme csökken, a perifériáké gyorsul. A favelák leginkább közterületeket vagy értéktelen területeket foglalnak el, de a környezeti szempontból fontos részekre való benyúlásuk a legveszélyesebb. A favelák urbanizációjára és a szociális lakásépítésre tett javaslatokban egyrészt a központi területekre való visszaköltöztetés, másrészt a perifériákon megvalósuló nagy léptékű lakásépítés szerepel. A városszéli lakások azonban így elszakadnak a városi hálózattól és nem képviselnek majd városi jellegű értéket.

Infrastrukturális rendszerek


A vízhálózat

São Paulo térbeli elrendezése a fennsíkon elhelyezkedő vízgyűjtő terület medencéjének szerkezetén alapszik. A város a medencét keresztülszelő, a környező dombokon keresztülhaladó folyórendszerre épült. Ez a hierarchikus vízrendszer közvetlenül is meghatározza a város szerkezetét, és a nem folytonos szektorok létrejötte is ide vezethető vissza. A völgyek mentén a legmélyebben fekvő területek határvonalként működnek – ezeket szeretnénk átalakítani.

 



A közlekedési rendszer

A nagyváros közlekedési rendszere a folyómedrek vonalát követi. A nagy léptékű közművesítés kidolgozása egybeesett a São Paulo-i medence folyórendszerének stratégiai jelentőségű átalakításával. Az útrendszer kialakítása és a vízforrások az ipari fejlesztésre is alkalmas sík, olcsó telkek elérhetőségével függött össze.

Az áradási pontok

Az ellenőrzés nélküli urbanizációs folyamat során a városi föld különösen kiszáradt, főként a folyók szivárgási területein, amelyek előzőleg fontos szerepet játszottak a vízáramok szabályozásában. Az eredmény az egész lakosságot érintő, újra és újra komoly problémává váló áradások lettek. A vízfolyamok közelében fekvő egyre inkább elértéktelenedő területek lakói folyamatos veszélyben vannak, a többi városlakó pedig a folyók mentén megépített úthálózatból eredő közlekedési dugók miatt szenved.
Ha a főutak bedugulnak, a probléma igen gyorsan az egész városra kiterjed és hatása eléri a termelőterületeket is. Az áradás így a város gazdaságát is befolyásolja, ezért a probléma egyre nagyobb szerepet kap politikai retorikában is. A kormány lépései példátlan lehetőséget nyújtanak egy olyan alternatív intézkedés megvalósítására, amely igencsak eltér a jól megszokott technicista intézkedésektől.

A csatornahálózat

A csatornázás fejesztésére elkészített terv szerint nagy tisztítóállomások épülnek a város különböző lakott pontjain. Ezzel a városszövetben funkcionális szigetek jönnének létre. Ez a rendszer maga után vonja a szennyvíz nagy távolságokba való eljuttatását és ezzel a költségek is megnőnek.




A piscinão-k hálózata

A felhasználható vízforrások egyre növekvő hiánya szervezett megoldást követel a városi csatornázást és a vízellátást illetően. A bonyolult probláma mikro és makro szinten is megoldásra vár. Az ezzel kapcsolatos intézkedések 1990 óta a vízforrások állami terve (PERH) és a Felső Tiete-medence makrocsatornázásának tervei alapján folynak.

Az áradás megszüntetésére kidolgozott első megoldás a víztározók építése az esővíz megtartására és szabályozására. Az ilyen szerkezeteket portugálul piscinão-knak hívják, ami szó szerint „nagy úszómedencét“ jelent. Legfőbb feladata a víz felhalmozása még azelőtt, hogy az eljutna a folyók és patakok városi rendszerébe, és ezzel csökkenne az áradás veszélye is. A piscinão-k ily módon tulajdonképpen a folyók a város kiépülése miatt megszűnt szivárgási területét helyettesítenék. Az összesen 15.5 millió köbméter vizet befogadó tervezett 131 piscinão közül eddig 39 épült meg a Tiete folyó mellékfolyóinak mikromedrei mentén. Közülük több is a város „spontán“ negyedeibe esik. Azaz az áradás problémájának megoldása elkerülhetetlenné teszi majd a perifériás zónák fejlesztését. A kérdésre úgy választ találni, hogy az a metropolisz szintjén és helyi szinten is működőképes legyen, minden bizonnyal a megoldás keresésének legelső lépése.

 


A piscinão-k olyan elszórtan elhelyezett épített medencék, amelyek esőzés idején ideiglenesen feltöltődnek vízzel. Ezeken az időszakokon kívül teljesen üresen állnak.
Az üregek ezért kivételes lehetőséget kínálnak más irányú felhasználásra, amennyiben megépítésük a város egyéb terveiben (a közlekedés, a városi berendezések, de különösen a közterek fejlesztésében) is szerepet kap.
A város „spontán“ kerületeiben van a legnagyobb szükség közösség által használt terekre. Ezekben a városrészekben, ahol a telkek sorsáról gyakran erőszak bevetésével döntenek, még mindig vannak üres területek, melyeket általában futballozásra és más közös tevékenységre használnak. Alapvető szerepet játszanak a közösségi hálózat és odatartozás érzésének kiépülésében, és ezzel a nagyvárosokban folyó élet nehézségeinek legyőzéséhez is hozzájárulnak. Spontán megnyilvánulásai annak, hogy mennyire fontosak a közösségi terek ezekben a városrészekben.
Az üres városi területek kialakulása São Paulo egyik jellegzetessége, és egyben lehetőség a közösségi terek újfajta hálózatának kiépítésére. Ez a feladat előzetes kutatómunkát kíván, amelyen keresztül világossá válhat, hogy a városi infrastruktúra és a terep határfelületeinek újraértelmezésével, valamint az épített környezet lakójellegének megerősítésével hogyan mozdíthatók el a metropolisz határai.

“A harmadik folyópart”


Megfelelő vízelvezetés és a lakóépületek építéséhez elegendő terület létrehozása

A favelák olyan területeken növekednek, amelyek eredetileg árterek voltak, míg a piscinão-k városfejlesztésre is alkalmas helyet foglalnak el. A cél a favelák áthelyezése az árterekről, a csatornák visszahelyezése, helyi gátak építése a víz szivárgási területének megnövelésével, állandó és mobil duzzasztók építése a vízmennyiség szabályozására, és lakóházak építése az eredetileg piscinão-k létesítésére kijelölt területeken.

A vízminőség javítása

A vízkészletek megőrzése a legfontosabb feladat. A város esetében megoldás lehet a kompakt tisztítóállomások hálózatának létrehozása. A vízminőség javítása növeli a patakok és folyók vízmennyiségét, melyet jelenleg a csatornarendszer nyel el. Így lehetőség nyílik a nagyobb folyókkal párhuzamosan futó közparkok létrehozására. A folyórendszer vonzóerőt képviselne a városban és ezzel a rendszer nélküli perifériákra is struktúráló hatással lenne.

 



A várost a folyórendszerhez kapcsoló határterületek újraértelmezése

A közterek befogadása azok elérhetőségével és határainak érzékelésével kezdődik. Növeli jelentőségüket a közlekedési rendszerbe való beágyazásuk, a csatornák áthelyezése és a partszakaszok összekötése a szomszédos városi szövettel. Az áthatolható határok létrehozásával a város kommunikálni kezd ezekkel a közterekkel és ezzel megnő használati értékük és biztonságuk is.


Az „üregek“ és a folyópartok újraértelmezése és központosító jellegük

Amint a vízmedencék, az „üregek“ megtelnek városi tartalommal, a folyó „harmadik partjának“ szerepét veszik fel. A környező kerületek érthető, rendszerező, lineáris központjaivá válnak. Ezek a hibrid és komplex helyszínek a városközponttól távol is felerősítik a városi életet és az azokat körülvevő városi szövet egységesítéséhez, demográfiai egységéhez, sokfunkciós használathoz és a városhoz való viszonyulás közös értékeinek kialakulásához is hozzájárulnak.

Vízzel írt szöveg a São Paulo-i tájban

A „harmadik folyópart“ a perifériák köztereit, a vízelvezetés és újrafelhasználás technológiai rendszerét is tükrözi majd. Olyan városi tárgy lesz, amely a városképet is meghatározza – vízzel írt szöveg a külterületek térképén. Egyszerre mérnöki és szimbolikus, kristálytiszta és precíz.


Építész-tervezők:
Fernando de Mello Franco
Marta Moreira
Milton Braga

MMBB Arquitetos
Rua General Jardim, 482, Cj. 142
Vila Buarque, 01223 010
São Paulo, SP, Brasil

 

A téma megjelenések támogatója a
Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége