építészet : környezet : innováció

Okos tetőtéri ablakok az egészségünkért

A VELUX legújabb ablakrendszere az épület használója helyett gondolkodik és cselekszik: figyeli a levegő hőmérsékletét, páratartalmát és CO2-koncentrációját. Javítja a levegő minőségét, a beltéri mikroklímát, irányítja a szellőztetést és árnyékolást, és ezáltal egészségesebb beltéri életkörülményeket teremt.

Ép testben ép lélek – tartja a mondás. Mivel életünk kb. 90%-át a négy fal között töltjük, egyáltalán nem mindegy, hogy az épületek milyen módon szolgálják az egészséget, a jó közérzetet. A nyílászárók azon építőanyagok közé tartoznak, melyek esetén az egészségre gyakorolt hatás közvetlen, bárki által érzékelhető. Az ablakok természetes fényt engednek be a belső terekbe, üvegfelületük méretétől, elhelyezkedésüktől függően jelentős mértékben befolyásolják azt a közeget, amelyben élünk és dolgozunk. A tetőtéri ablakok esetén ez a szerep még erősebb, hiszen a fényt fentről, a ferde tetősíkon keresztül bocsátják be, így kétszer annyi fénymennyiségről tudnak gondoskodni, mint egy azonos méretű homlokzati ablak, ráadásul a tér belsejébe is elviszik a fényt. 

Nem újdonság, hogy a tetőtéri ablakok már elektromos és napelemes vezérléssel is elérhetők, az automatizálásnak azonban egy teljesen új mérföldkövéhez érkeztünk: a VELUX ACTIVE with NETATMO a világ első olyan "plug-and-play" intelligens otthoni rendszere, amely az ablak üzletágban elérhető. A legújabb smart-érzékelő technológián alapuló, a Netatmoval közösen kifejlesztett intelligens VELUX ablakrendszer az épület használója helyett gondolkodik és cselekszik. A levegő hőmérsékletét, páratartalmát és CO2-koncentrációját figyeli az épületekben, és beavatkozik, amikor szükséges. Így javítja a levegő minőségét, a beltéri mikroklímát, irányítja a szellőztetést és árnyékolást, és ezáltal egészségesebb beltéri életkörülményeket teremt. A rendszert úgy tervezték, hogy bárki könnyen, saját maga is telepíteni tudja az ingyenesen, iPhone vagy Android okostelefonra letölthető, hozzá tartozó applikációval. Az applikáció lehetővé teszi, hogy a beltéri klímaszabályozó rendszert a személyes szükségleteknek és a külső időjárási adatoknak megfelelően telefonról kezeljék, az internet kapcsolatnak köszönhetően ez bárhonnan lehetséges.


fotó: Velux



Teljesen automatizált tetőtéri ablakok, árnyékolók és redőnyök

A VELUX ACTIVE with NETATMO VELUX INTEGRA® elektromos vagy napelemes termékekkel használható, A legtöbb esetben azonban kézzel nyitható-zárható tetőtéri ablakokat tervezünk az épületbe. Ha az épület tulajdonosai tetőtéri ablakukat utólag napelemes vezérlésűvé alakítják, nekik is lehetőségük lesz a VELUX okos megoldás használatára.

A szellőzési algoritmus javítja a beltéri klímát a beltérben elhelyezett érzékelők segítségével, melyek a CO2-szintet, a páratartalmat és a hőmérsékletet mérik, valamint az online időjárási előrejelzési szolgáltatásokból származó külső adatokat (hőmérséklet, széljárás, nedvességtartalom) használják. Az algoritmus kiszámítja, hogy a tetőtéri ablak megnyitása javítja-e a beltéri klímát, vagy sem, majd kiszámítja, hogy az ablaknak milyen mértékben kell kinyílnia és mennyi ideig. A tetőtéri ablak kinyitása előtt utolsó lépésként ellenőrzi, hogy esik-e az esõ, ehhez az adatokat a VELUX INTEGRA® elektromos tetõtéri ablakba integrált esõérzékelõtõl gyűjti be.


fotó: Velux



A hővédő algoritmus proaktív, és úgy működik, hogy leengedi a redőnyt vagy az árnyékolót, mielőtt a helyiségben túl magasra szökne a hőmérséklet. Online időjárás-előrejelző szolgáltatás inputjai alapján (beleértve a hőmérsékletet, az előrejelzési adatokat és a nappali órák hosszát) kiszámítja a túlmelegedés veszélyét, majd meghatározza, hogy mely órákban kell a redőnyöket és árnyékolókat leengedni a túlmelegedés elkerülése érdekében.
A VELUX ACTIVE with NETATMO rendszerrel kapcsolatban tájékozódjon a www.velux.hu honlapon.

Velux

 

Velux