Bár az első nyomok már 1977-ben felszínre kerültek, mégis 34 évet kellett várni a budakalászi Kálvária-domb platójának átfogó feltárására. Lehetett sejteni, hogy valami rejtőzik a föld alatt, de a dr. Tomka Gábor régész vezette ásatás eredménye mégis meglepetést...
Új középületek tervezése során általánosságban talán nagyobb súllyal esik latba a funkcionalitásra törekvés, az építési előírások sarokpontjaira kiemelt figyelemmel folyó tervezés, már a gazdaságossági szempontok miatt is. (x)
Mőcsényi professzort valójában nem a kiszabadulás gondolata, vagy a vezetői poszt utáni ambíció motiválta, amikor IFLA taggá vált. Sokkal inkább az a nemzetközi ismeretanyag, amely csak így volt igazán megszerezhető. Valamint ezeknek az ismereteknek a hazai oktatásba történő...
Az elmúlt évek hivatalos lépéseit látva megerősödhet a benyomásunk, hogy az örökségvédelem háttérbe szorítása, szimbolikus lefokozása rossz kommunikációs stratégia. Éppen ennek az ellenkezője támogatná az emberek többségének természetes, alapvető igényét [...]...
Megfázásnak indult, majd cigarettáról való leszokás lett belőle. Meg egy szellemi „melléktermék”, amely mára országos kataszterezéssé nőtte ki magát. Mi köze van egy szenvedélybetegségtől való sikeres szabadulási kísérletnek az egyedi tájérték szabvány...
Mőcsényi professzor családregénye megvilágítja, hogy a XX. század Sorstalanságának - amelyben egy egész ország sérült - milyen fel nem tárt aspektusai is vannak. Az írás nem pusztán tisztelgés az apa, Mőcsényi József iránt, de egyben őszinte kitárulkozás egy olyan...