Pályázatok/Magyar

Pályázat gróf Teleki László életét és a tér történetét bemutató emlékhely kialakítására

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Pályázat gróf Teleki László életét és a tér történetét bemutató emlékhely kialakítására
Pályázatok/Magyar

Pályázat gróf Teleki László életét és a tér történetét bemutató emlékhely kialakítására

2013.07.24. 09:16

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata a BTM Budapest Galéria szakmai közreműködésével képzőművészeti  pályázatot ír ki Józsefvárosban a Teleki László téren létesítendő gróf Teleki László életét és a tér történetét bemutató emlékhely kialakítására.

A pályázóknak létre kell hozni két, egymástól térben, színben vagy anyaghasználatban elkülönülő emlékhelyet. Összhangot kell teremteni a klasszikus értékrendet képviselő, a politikus, államférfi, diplomata, író, gróf Teleki László életét bemutató szobor, illetve mai környezet között, valamint meg kell jeleníteni a tér történetének legjellemzőbb momentumait.

A pályázat jellege: országos, nyilvános, egyfordulós, titkos.

Pályázati útmutatás
A pályázat kiírója a pályamű anyagára, kialakítására vonatkozó kikötést nem tesz, de elvárja, hogy a mű a széles közönség számára értelmezhető módon a hagyományos értékeket mai környezetben, a térhez illeszkedően jelenítse meg. A pályázó legyen tekintettel a köztéri igénybevételre, törekedjen a maradandó, „vandál- és lopásbiztos" megoldásra, valamint arra, hogy a mű karbantartása könnyen megoldható, üzemeltetési költsége alacsony legyen.

A kiíró lehetőséget biztosít helyszíni szemlére és a tér tájtervezőjével való konzultációra a helyszínen 2013. július 29-én 10 órakor, a felmerülő kérdéseket 2013. augusztus 1. 12 óráig írásban kell eljuttatni a Főépítészi Irodára. A válaszokat összesítve, szintén írásban kapják meg a pályázók.

A pályázattal kapcsolatos további információ Iványi Gyöngyvértől, a Főépítészi Iroda vezetőjétől kérhető a 06/1/45-92-279 telefonon, vagy az ivanyigy@jozsefvaros.hu e-mail címen.

A pályázat mellékletei:

1. számú melléklet: Teleki László gróf (1811-1861) életútjának fontosabb eseményei, fordulatai
2. számú melléklet: A Teleki tér története
3. számú melléklet: a tér tervezőjének munkaközi tervei.

A pályázat tartalmi követelményei, benyújtandó munkarészek:

  • az alkotás 1: 10 léptékű modellje, tetszőleges anyagból,
  • látványterv,
  • az alkotás és környezetének terve,
  • műleírás,
  • részletes költségvetés
  • referenciák bemutatása

A 2-6. pontban felsoroltak CD-n (.pdf) és papír formátumban is.

A pályázat titkos jellegéből adódóan a beadott dokumentáción sehol nem jelenhet meg az alkotó azonosítására alkalmas információ (pl.: név, elérhetőség stb.). Az azonosító adatokat külön borítékba kell elhelyezni. A pályaművek a beadáskor sorszámot kapnak.

A mű létrehozására rendelkezésre álló összeg: bruttó 15.500.000,- Ft (tizenötmillió-ötszázezer forint), amely tartalmazza a mű tervezésének és kivitelezésének teljes költségét a kihelyezés anyag- és munkadíjával együtt.

Letölthető dokumentumok

A pályázat beadási határideje és helye: 2013. szeptember 2. (hétfő) 12.00-15.00 között.

Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Városfejlesztési és Főépítészi Ügyosztály
Főépítészi Iroda
Budapest VIII. Baross utca 63-67. III. emelet 306.

A bíráló bizottság tagjai:

  • elnök: dr Kocsis Máté polgármester
  • Sántha Péterné alpolgármester
  • Fernezelyi Gergely DLA kerületi főépítész
  • Alföldi György DLA projektmenedzser
  • a Magyar Nemzeti Múzeum szakértője
  • a Budapest Galéria két szakértője
  • az Újirány Kft. képviselője, a tér tájtervezője

A pályaművek díjazása:
A nyertes pályamű alkotója lehetőséget kap a pályamű megvalósítására, vele az Önkormányzat szerződést köt. A nem nyertes pályaművek alkotói díjazásban nem részesülnek. A pályaműveket az Önkormányzat az eredményhirdetést követően egy hónapig őrzi meg a Főépítészi Irodán, melyek ügyfélfogadási időben onnan elvihetők.

A nyertes pályamű alkotója köteles együttműködni a Teleki tér tájtervezőjével, az Újirány Kft-vel, illetve a kivitelezés során a közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelezővel.

A kiírásnak nem megfelelő, illetve a határidő után érkezett pályaművek nem kerülnek elbírálásra.

A pályaművek elbírálása, eredményhirdetés:

A bíráló bizottság legkésőbb 2013. szeptember 15-éig elbírálja a pályázatot, a bíráló bizottság ajánlása alapján a nyertes pályaműről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt első szeptemberi rendes ülésén.

További információ található a pályázat Facebook oldalán is.

 

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.