Préselés

A szabályozási terv adta lehetőségeket maximálisan kihasználó szállodát tervezett a zsidónegyed szívébe Szmetana Kristóf. A két foghíjtelek túlzott tömegű beépítése nem nyerte el a fővárosi tervtanács tetszését.

A balsorsú Kazinczy utcában, a régi pesti zsidónegyed szívében található a 43. és 45. számú foghíjtelek, ahova középkategóriás szállodát álmodott a tulajdonos. A szomszédban két műemlék ház, ugyanannak a cégnek a birtokában: a 47. számú szecessziós épület, a rézárugyárral kombinált lakóház jövője szorosan összekapcsolódik a foghíjra tervezett szállodáéval. Pár éve még mindkét épületet bontásra szánták a Madách sétány kedvéért, de megmenekültek. A másik oldalon éppen folyik az egykori kóser hentes (Kazinczy utca 41.) és egy magas Bauhaus ház (Kazinczy utca 37.) bontása. Az összevont telkekre bizonyára egy újabb nagy társasház kerül, a hentesüzem kulisszaszerűen megtartott homlokzatával. Az utca túloldalán egy másik nagy társasház, pár éve lebontott épületek helyén,  a Madách sétány torkolata, egy bizonytalan sorsú régi kis transzformátorház, és a Balettintézet szintén bontásra szánt dobozépülete. Tipikus zsidónegyedbeli helyzet: zavaros, az elmúlt években szétdúlt, erős ingatlanfejlesztői nyomás alatt álló környék, egy-két rossz állapotú, félig-meddig megmentett értékkel, de egységes összkép és hangulat nélkül.

 

 

Erre a helyre kellett volna egy szerethető tervet készítenie a szállodatervezőként rutinos Szmetana Kristófnak. Vajon mi a jó megoldás? Illeszkedni ahhoz a kevéshez, ami még megvan? Előállni valami merészen újjal? Az építész még abban sem lehetett biztos, hogy tűzfallal vagy homlokzattal forduljon a 41. számú telek felé, mivel nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi marad meg a szerencsétlen hentesüzletből. A feladatot tovább bonyolítja, hogy a rendezési terv szerint a 45. számú telken kell átvezetni a Madách sétányt a tömbbelsőben kialakítandó gnóm kis terecske felé. A teresedés alá egy mélygarázst is bepréselt a zsidónegyed rendezési tervét elkészítő Nagy Béla. A garázs lehajtója a sétány bejárata mellé kerül – igazán város- és gyalogosbarát megoldás... A szabályozás öt emelet plusz két szint mélygarázs tömegű épület megépítését teszi lehetővé az összevont telkekre. A lehetőséget a tulajdonos értelemszerűen az utolsó négyzetcentiméterig ki akarja használni.

 

 

A felvázolt adottságokból már-már törvényszerűen következik: jó megoldás nem születhet. Noha Szmetana bevezetőjében arról beszélt, a tervezés során a legnagyobb gondot az illeszkedés kérdése jelentette számára, ezért tízféle homlokzattervvel érkezett a tervtanácsra, a vita elsősorban nem erről, hanem az épület tömegéről, léptékéről folyt. A szomszédos műemlék házra készített felújítási terv március 17-én megjárta a műemléki tervtanácsot, vagyis a két ügyet – talán nem túl szerencsés módon – elválasztva tárgyalták, noha a tervezett szálloda a pinceszinten kapcsolódni fog a lakóépülethez. Már a műemléki tervtanácson elhangzott: a beépítés sűrűsége aggasztó, túllépi a negyedben elfogadható mértéket, és ennek eredményeként a 19. századi állapotnál is zsúfoltabb környezet jöhet létre. A tervezett szálloda túlzott magasságával elnyomja a szomszédos műemléket.

 

 

A műemlékesek megállapításaival a fővárosi tervtanács is egyetértett. Kóris János opponenciájában ezt azzal egészítette ki, hogy a szálloda alaprajza nehezen áttekinthető, a földszinti árkádsor megformálása zavaros, a Madách sétány átvezetésének összekapcsolása a garázslehajtó rámpával elfogadhatatlan. Többen kifogásolták azt is, hogy a szállodából teljesen hiányzik a főlépcsőház, és az oldalhomlokzatok nincsenek kitalálva, noha a sétány miatt gyakorlatilag az utcai homlokzat szerepét töltik be. Az összkép így olyan, mint a közeli Király Passage-nál – márpedig azt az épületet a befektetőjén kívül talán senki nem nevezné sikerültnek.

 

 

A tervtanács tagjai mind a tíz bemutatott homlokzattervvel elégedetlenek voltak, és azt tanácsolták a tervezőnek, próbálja meg kihasználni azt a lehetőséget, amit a Kazinczy utca finom törése kínál. Általános ajánlásként megfogalmazták, hogy a környék hagyományos beépítéséhez illeszkedő lyukarchitektúrát kellene alkalmazni, és az épület párkányzatának nem lenne szabad túllépnie a 47. számú ház gerincvonalán. A Madách sétány alig két méter széles gyalogosfelülettel, rámpával kombinálva, üvegajtóval elzárva teljesen értelmét veszti, nem közterületként jelenik meg a járókelő számára, inkább egy szűkös gazdasági bejáratra hajaz. Noha a hozzászólók többsége élesen kritizálta a Nagy Béla-féle rendezési terv hibáit, ennek módosítására nincs reális lehetőség.

Így a tervezőre hárul a kellemetlen feladat: magyarázza meg a tulajdonosnak, miért rossz az a ház, ami az összes előírást betartva zsúfolná tovább az agyongyötört zsidónegyedet.