09. Építészet és digitális elmélet// A tervezés és a techné – Beszélgetés Balázs Mihály építésszel

Képes megváltoztatni a mesterséges intelligencia az építészeti alkotói folyamatot, avagy a tervezés intuíción alapuló megközelítését? A számítógépes tervfeldolgozás akadály vagy eszköz a tervezés során? A techné és a tervezés viszonyáról Balázs Mihállyal beszélgetünk.

Bognár Melinda: Talán érdemes először a tervezés fogalmát egyértelműsíteni. Ezt a fogalmat sokszor változatos értelemben használjuk egészen a gondolatok kezdeti szabad áramlásától, a kézi skiccek vagy éppen gondolat foszlányok megjelenésétől a kiviteli tervek készítéséig. Számodra mit jelent a tervezés fogalma? 

Balázs Mihály: 

A tervezés általános emberi képesség. Ha valaki reggel felkel az ágyból és végiggondolja a napját, az is tervezés. Lényegileg az építészeti tervezés sem különbözik ettől: egy stratégia kidolgozása valamilyen szándék megvalósítása érdekében. A tervezés annak az útnak az átgondolása, ami éppen az adott cél felé vezet. Ez az út persze gyakran kacskaringós, sok elágazással és akadállyal tarkított, ami dinamikus haladást eredményez. Az előrejutás lassúbb szakaszaiban néha még szemlélődésre is nyílik alkalom, máskor rohanni kell és gyors döntéseket hozni, időnként visszafordulni és új döntések mentén megint elindulni. A jó tervező egyik legfontosabb jellemzője a döntésképesség. 

A kiviteli terv az út vége felé kerül elő és összegzi a végső elhatározásokat, amik azonban még mindig csak előirányzatok, hiszen a folyamat a megépüléssel zárul. A tényleges építés néha váratlan helyzeteket hoz, ekkor belép az improvizálás, ami a tervezettségnek éppen az ellentéte. Majdhogynem ellensége, bár én ebben sokszor az újratervezés lehetőségét látom és ez vonzó. Hogy el ne tévedjek, ilyenkor a terv térképként szolgál: biztos viszonyítási pont, hogy tudjam, eredetileg mit is akartam.

Melinda: Napjainkban már mítoszként hat a kézi rajzok világa, és a csőtollal rajzolt terveket is talán már csak az egyetem vitrineiből ismerjük. Számodra milyen emlékeket hordoznak a rajzolt tervek? Ebben a folyamatban hozott változást a számítógépek megjelenése? Milyen tapasztalataid vannak?

BM: Tervező programot soha nem használtam közvetlenül, nincs ilyen ismeretem és szükségem sem volt arra, hogy megtanuljam. Nagyon sokat használom a számítógépet, de csak szövegírásra, előadásokra, prezentációra és képszerkesztésre. Munkatársaim révén a praxisomban persze jelen van a számítógépes tervezés, és ma már szinte kizárólag gépi rajzokat látok mindenütt, az egyetemen, tervtanácsokban, publikációkban. Ezzel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Hiányolom a kézi rajzokat. Foglalkoztat, hogy a kézi rajz és a számítógépes rajzolás milyen viszonyban állnak egymással, melyik milyen módon befolyásolja a gondolkodást, a döntéseket. Azt tapasztalom, hogy a géppel való rajzolás túlságosan gyors, hamar kész válaszokat kínál és a szemnek tetsző, meggyőzőnek, már-már tökéletesnek tűnő eredményt produkál. Valójában azonban túl hamar leblokkolja a kérdéseket, rövidre zár folyamatokat, amiknek érleléséhez több idő kellene. A mértani szempontból pontos rajz elhiteti magáról, hogy valóban szép és jó is. Ezzel szemben a kézi rajz hibái ismétlődő kérdéseket vetnek fel, ezáltal a rajzzal, illetve rajta keresztül önmagunkkal kerülünk sajátos párbeszédbe. A kézi rajz lehet hogy lassúbb, mértanilag kevésbé tökéletes, de érzelmi pontossága háttérbe szorítja ezeket a tulajdonságait. Régi, számomra kedves felsimerés a kézi rajz és a szántás között létező párhuzam. A lovas ekével való szántás lassú és elmélyült, fáradságos, monoton munka, ami közben az embernek van ideje elmélkedni a világ dolgain. Szellemi értelemben ez nagyon produktív állapot, az embernek eszébe juthatnak dolgok. Talán így születhettek a népdalok. Ha valaki traktorral szánt, akkor nem fog eszébe jutni népdal... 

A kézzel való rajzolás azért is inspiráló, mert a szellemi tartalom mellett az anyag mint fizikai létező is részévé válik a folyamatnak. A papíron súrlódó grafit hangja fontos impulzus a tervező számára. Általában is igaznak gondolom, hogy a kézi rajzolás egy „impulzus-bomba", teli pozitív és negatív töltetekkel, érzelmeket kiváltó hatásokkal. 

Az építészeti tervezésben a kézi és a gépi rajzolás csak együtt, egymást kiegészítve tud igazán jól működni. A koncepcióalkotás kezdeti fázisában a kézi vázlat, későbbi tervfázisokban a gépi rajz hatékonyabb, de bármelyik bármikor hasznos lehet.

Melinda: A tervezéshez hozzá tartozik a műszaki tartalom. Míg a skicceket az alkotóra jellemző szabad vonalvezetés és egyedi képi/ vizuális megjelenítés jellemzi. A terv műszaki rajzok formájában történő reprezentálása már önmagában egy sztenderdizált jelrendszert kíván. Egységes jelölésekkel, amelyek mindenki számára egy azon dologra utalnak. A tervrajzok készítése megköti vagy inkább letisztázza a koncepciót?

BM: A szabványosítás egy kulcsszó a tervezés szempontjából is.  Az ipari forradalom terméke, ami azt célozta, hogy egy adott terméket sokszor ugyanúgy, ugyanolyan minőségben lehessen reprodukálni, nagy számban, a világ bármelyik részén. Ez a szabványosítás később kiterjedt az élet számos területére, például az oktatásra is. Az egyetemen a tantárgyak is bizonyos szabvány szerint alakulnak, vagyis a tudástartalmak egységekbe rendezése is szabvány szerint készül, akárcsak a tanrend és a képzési program egésze. A rajzolásnak is kialakult ez a szabványosított verziója, szabványok vannak még a vonalvastagságokra is, az ajtó jelölésére, és így tovább. A szabványok nem csak a tervezésre vonatkoznak, hanem az anyagok minőségére is, az épület méretére is. Minden téren léteznek szabályok, amelyek korlátokat jelentenek. És egyre több a szabály, és egyre szűkebb az a pálya, ahol az ember szabadon dönthet. A szabványosítás sokat visszavett abból a szabadságból, amit az ember tervezés közben kellene hogy érezzen, ugyanakkor ha figyelünk, meg lehet találni azokat a pontokat, ahol még érzésből és lélekből születhet egy alkotás.

Melinda: A fogalmak tisztázáshoz tartozik a számítógépes tervezés és a számítógépes tervfeldolgozás közötti különbség tétel is. Mást jelent az, hogy géppel tervezünk, és az, hogy géppel készítjük a műszaki dokumentációt. Egyik esetben a gép felelőssége már a koncepció is, másik esetben a gép az egységes kommunikációs sztenderdeket biztosítja. Mi a tapasztalatod, hol kezdődik a számítógép hatásköre?

BM: Ez attól is függ, hogy melyik szoftverre gondolunk. Vannak olyan szoftverek, amelyek kész könyvtári elemekből engedik összerakni a tervet, míg más programok új tervezési logikát vezetnek be. A könyvtári elemekből való építkezés valójában egy hagyományos logika, amelyhez új rajzeszközként kapcsolódik a számítógép. Ehhez képest a parametrikus tervezés egy új kategória. 

Melinda: A szabályok mellett a számítógépek talán az új formák, új alakzatok kivitelezhetőségéhez is hozzájárultak, ha a végeredmény szempontjából közelítünk. A parametrikus épületek a számítógépek adta lehetőségek miatt valósulhattak meg. Ez valóban lehetőség, vagy egy más fokú limitáció? Van olyan aspektusa a számítógépes tervezésnek, ami jellegében újdonságot hozott?

BM: Nem értek a parametrikus tervezéshez, mégis van róla valamilyen elképzelésem, ami persze lehet hogy épp ezért pontatlan. Úgy érzem, a parametrikus tervezés felszabadító, a tervezők olyan célokat tűzhetnek maguk elé, amikre régen nem is gondolhattak. Bátorító az a logika, ami egy algoritmus mentén haladva képez formát, a célnak megfelelő geometriát, mi több, ebbe a geometriába illeszthető  szerkezeti elemeket, akár gyártmány-szinten. Mert a tervezés és a megépítés itt már nem tolerálja a korábban említett improvizálást. 

Saját munkáim közül a most átadás előtt lévő Alba Arénát említhetném, ami ugyan nem parametrikus tervezés eredménye, de számos hasonlóságot vélek felfedezni a geometria és az ebből adódó bonyolult téri szerkezetek kigondolása, gyártmánytervek elkészítése és a gyártás okán.  

Melinda: Az oktatásban mit lehet tapasztalni? Oktatói és hallgatói oldalról mit jelent a digitalizáció? A hallgatói attitűdben, a diákok alkotásaiban érezhető volt valamilyen változás, mióta megjelentek a számítógépek és a különböző szoftverek? Miként tudja ezt kezelni az oktatás? Mit jelent egy tervezői tanszéknek vagy egy oktatónak a számítógép?

BM: Amikor én voltam hallgató, akkor már tanultunk számítógépes programozást. Nem használtuk rajzolásra a gépet, de téma volt az egyetemen a ’70-es évek második felében. 

Ami számomra még izgalmasabb, az egy személyes élmény. A  KOGÉPTERV-ben (Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat) egy gépészmérnök házilag buherált egy rajzgépet. Egy Commodore  számítógép volt az alap, egy hozzá kapcsolt mechanikus karba illesztett filctoll a rajzeszköz.  Ez a gép háromiránypontos perspektívát tudott rajzolni, de kizárólag csak derékszögű téglatest formákról. A programozás egyszerű volt, egy origóhoz rendelt X, Y, Z koordinátát, pozitív, negatív előjellel lehetett adatokat bevinni a billentyűzettel, és meg lehetett határozni egy térbeli nézőpontot. A gép láthatóságot nem ismerve megrajzolta a hasábokat, ami aztán egy kézi átrajzolással perspektívikus látványképpé alakult. Ez volt ’78-ban.

Az első számítógépes tervem a BME Oktatói Klub 1990-91-ből. Alapvetően szabadkézi rajzokkal dokumentált, de  készült hozzá egy-két belső látványkép géppel.  A ’90-es évek végén a praxisban már használtuk a számítógépeket, de a technológia a 2000-es évek elején terjedt el igazán. Akkoriban újdonságuk okán nagy élmény volt gyönyörű szép, tiszta, precíz rajzokat, főleg realisztikus látványképeket nézegetni. A látvány azonban gyakran levált az építészeti tartalomról, külön láttuk a rajzok minőségét, háttérbe szorult az építészeti gondolat, de a jobb terveknél hamar fel lehetett fedezni a minőséget, az összefüggést a rajz és az építészeti alapvetés között.

Az oktatásban a kétezres évek végén jelent meg tömegesen a számítógép. Használata sok-sok szépsége mellett a mai napig nagy zavart okoz a lépték tekintetében. A már említett szabványosítás jegyében kialakultak, és a tudatunkba mélyen beépültek azok a rajzi léptékek (1:200, 1:100, 1:50 stb.), amik a gyakorlott szem számára akár mérés nélkül érzékelhetővé teszik egy tárgy vagy ház valódi méretét. A monitoron megjelenő, görgethető-zoomolható kép ezt a jellemzőt értelmezhetetlenné teszi. A nyomtatásnál is csábító a szabványostól eltérő lépték (pl. M=1:175,9), hogy a rajz ráférjen egy (szintén szabványosított, pl a/3) papírlapra. Ez végképp nagy káoszt okoz azáltal, hogy a még gyakorlatlan építészek arány- és léptékérzékét tompítja. Ez nagyon nagy baj, mert az építész számára az arányérzék az egyik legfontosabb képesség. 

E mellett bármennyire fejlett a technológia, az építkezésen még papír alapú tervekből építenek a kivitelezők. Kinyomtatják, és kitűzik a falra a terveket, s a megszokott arányérzék alapján dolgoznak. 

Van egy másik csapda is, amibe gyakran belekerül a gyakorlatlan tervező. Ha ceruzával rajzol az ember, a papírra csak a lényeg kerül. Ha egy alaprajzon húzok két vonalat és azt mondom, hogy az egy üvegfal, akkor ott csupán azok a vonalak jelenik meg és üvegfalat jelentenek. Ha számítógéppel rajzolom ugyanezt, akkor nagy esélyem van rá, hogy a bordát esetleg a gumitömítő profillal együtt berajzolja a szoftver, vagyis a gép nem jelet rajzol, hanem nagy részletességgel ábrázolja az üvegfalat. A rengeteg vonal M=1:100-asban összeolvad, és egy vastag vonallá válik, úgy néz ki mint egy madzag, teli csomókkal.  A rajznak ilyenkor megváltozik a jelentése,  elveszíti a lényegi vonásait. Ezért is szoktam kérni a hallgatóktól, hogy rajzoljanak kézzel (és emellett állítsák be helyesen a gépi rajzeszközt, ha azt is használják).

A számítógéppel rajzolás a felszerkesztés (egyáltalán a szerkesztés) fogalmát is átértékeli. A gépi rajz olyan mint a százéves leves, ami folyamatosan fő, mindíg kis hozzáadással. A terv legtöbbször egyszer van fölszerkesztve és aztán folyamatosan javítgatva. A kézi rajz ezt csak korlátozottan bírja, mert a papír a radírozásoktól, kaparásoktól hamar kilyukad. Első nagyobb munkám, a Kazincbarcikai templom tervét 10-15-ször szerkesztettem fel üres papírra. Ha nem tetszett félretettem és újrakezdtem. Ez a sok szerkesztés nem volt felesleges, mert a gondolat is tisztult közben.

A számítógépes tervek virtuális térben születnek, gyakran abban is maradnak. Az ilyen  terveknek  nem marad nyoma. Ezzel szemben egy hagyományos régi rajz a maga anyagi valóságában létezik. Nem csak látjuk, hanem akár tapintani, megszagolni is tudjuk, szinte az  összes érzékszervünkre hatni tud. Egyszer egy ilyen rajzkiállításon járva ott lapult a zsebemben egy pendrive, rajta pár munkám. Arra gondoltam bajban lennék ha itt és most ezeket a munkákat ki kellene állítanom, hiszen az adathordozón csak csak adatok vannak, a digitális terveknek ez a sajátosságuk. A falon lévő régi rajzok viszont nem adatok, hanem összefüggő, koherens képek. Egyediek, egyszeriek és megismételhetetlenek, ez is a szépségük. Amiből csak egy van, az általában értékesebb.

Melinda: A legújabb nóvum a mesterséges intelligencia. Számos kísérlet, ötlet, fikció és új megközelítések kezdenek megjelenni szinte minden szakterületen. Ám mégis az alkotói közösségeket érinti talán a legérzékenyebben az új jelenség. Vajon jogos az aggodalom? Hogyan érdemes hozzáállni ehhez az új jelenséghez? 

BM: Ez most slágertéma. Lehet, hogy még csak az autó a lovaskocsi után (ami ugyanúgy négy keréken gurul, csak nem ló húzza), vagyis átmenet, de mindenképpen egy jelentős korszakhatár. A mesterséges intelligencia adatokkal dolgozik, és ma az adat a legnagyobb kincs, amiből leírhatatlan mennyiség halmozódott fel. Ez az eszköz azt tudja, hogy az adatokból nagyon rövid idő alatt logikus kombinációkat állít össze. Ez utánozhatatlan képesség. Jobban tesszük, ha nem is akarunk versenyezni vele, őrizzük meg a méltóságunkat emberként. Tudom, például hogy az oroszlán szereti a nyers húst, mégsem jutna eszembe az oroszlánnal nyershús-evésben versenyezni, mert biztos legyőzne engem. Maradjunk a saját pályánkon és próbáljuk meg inkább uralni, bevonni a működési körünkbe a mesterséges intelligenciát, ez az egyetlen esélyünk. 

Hogy mik az igazi képességei ennek az eszköznek, és mi az, amiben mi emberek esetleg jobbak vagyunk. Lehet például hite egy gépnek vagy algoritmusnak? Csányi Vilmos szerint az emberi közösség egyik legfontosabb összetartó ereje a közös hit, a hiedelem. Vajon rendelkezik ilyen képességgel a mesterséges intelligencia? Aligha. Az ember viszont igen. Nekünk van hitünk és fel tudunk tenni kérdéseket. A kérdésfeltevésben lehet az előny. Vajon van-e olyan kérdés, amivel egyetlen ember sem foglalkozik az egész glóbuszon, de a mesterséges intelligencia igen?

Melinda: Átfogóan tekintve a közel 40 éves alkotói pályádra biztosan voltak különböző horderejű változások. Mi az, ami számodra fordulatot hozott? Esetleg új korszakot indított?

BM: Egy abszolút személyes élmény, amikor 1981-82-ben, az egyetemi diploma után talán 1-2 évvel volt egy kis munkám Pápán. Egy meglévő ház felújítása, amit megrajzoltam szabványosítva, pauszra csőtollal, sablon betűkkel fölírva, rajzi szabályok szerint. Nézegettem, és nem arról szólt, mint amire gondoltam. Nem tudtam kapcsolatba kerülni a saját rajzommal. Idegen volt, nem tudta kifejezni azt, amit gondoltam. Akkor fogtam egy A4-es papírt, és egy mártogatós tustollat, s elkezdtem lemásolni egy francia építészeti albumból egy rajzot. Utána a pápai házat is megrajzoltam úgy ahogy gondoltam, abszolút nem szabványosan. Az volt az a pillanat, ami elindított a rajzzal való másféle viszony felé. Azóta, 40 éve rajzolok tudatosan, vagyis azt fejezi ki a rajz, amit gondolok. 

Az építészeti praxisomban nincsenek ilyen dátumhoz kötődő nagy fordulatok. Rengeteg tervből megépült körülbelül 40 munkám, ezek között vannak felismerhető jellegzetességek. Három-négy periódust tudok megkülönböztetni. A legelső egy összetett építészeti gondolkodás és formavilág, ami a kazincbarcikai templommal kezdődött, majd folymatosan egyszerűsödött. Ennek a folyamatnak végpontja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar épülete, sok tekintetben fordulópont a szakmai életemben.  A Pécsi Tudásközpont minden racionalitása mellett már egy ismét gazdagodó, szimbolikus eszközökkel is dolgozó épület. A Kismegyeri templom szintén az  érzelmesebb periódus képviselője. Az Alba Aréna még kilóg a sorból, mert a tervezése-megépítése egy több mint tízéves folyamat, azaz egy régi gondolat mai megvalósulása. A legújabb, tavaly átadott munka a Görögkatolikus Múzeum Nyíregyházán megint új szakaszt nyit, egy egészen más értelmű érzelmi visszagazdagítás, az építészet és identitás kérdését állítja középpontba. Ezeket a periódus-váltásokat  nem törésként élem meg, hanem folytonos harmonikus változásként.

Melinda: Lenne olyan útravaló, amit most üzennél az építészeknek?

BM: Remélem még sokáig együtt megyünk az úton. Én igyekszem nyitott szemmel járni, megélni a felsimert helyzeteket és ezeket másoknak is megmutatni. Úgy látom, a mai világban kevés az igazi, mély élmény, másként fogalmazva élménydeficitben élünk és ez felszínességhez vezet. Ez igaz az építészekre is. Próbáljunk meg teljes valónkkal jelen lenni, egymásra figyelve lassítani és felismerni a gyakran rejtőzködő örömforrásokat – ez az egyetlen esélyünk. 

 

Az építészfórum digitalizációval és mesterséges intelligenciával foglalkozó tematikus cikksorozatának célja a szakmai közönség megismertetése a mesterséges intelligencia gyökereivel, és lehetséges alkalmazási területeivel. A sorozat egyik fontos eleme, a szakma párbeszédre hívása, és gyakorló építészek, építőipari szereplők, szoftverfejlesztők valamint a mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberek álláspontjainak megismerése. A következő írásokban a technológiai fejlődésének építészeti vonatkozásai kerülnek fókuszba. 

Bognár Melinda

A cikk az Építészet és digitális elmélet című sorozatunk része. A sorozat további részei itt érhetőek el. A cikksorozat támogatója az NKA. Sorozatszerkesztő: Bognár Melinda