Pályázatok/Nemzetközi

[1:1] európai hallgatói tervpályázat

2013.03.19. 11:15

A párizsi Cité de l’architecture & du patrimoine „Kit of parts – the subversive cottage” címmel nemzetközi hallgatói pályázatot hirdet, amelynek célja egy kis tér(bővület), pavilon létrehozása, kiemelt tekintettel a fenntarthatóság és a könnyű megvalósíthatóság követelményeire. Első körben tíz projektet választanak ki, amelyek közül a nyertes alkotás prototípusa a 2014-es Velencei Építészeti Biennálén mutatkozhat be.  

Sokan álmodoznak egy saját térről, önálló kuckóról: hallgatók, akik önállóságra vágynak, fiatal építészek, akik otthonról dolgoznak, szomszédok, akik közösen meginnának valamit a kertben, valamint nyugdíjasok, akik hobbijuk számára keresnek megfelelő helyet.

A 2013-2014-re meghirdetett [1:1] nemzetközi hallgatói tervpályázat témája egy könnyen, gazdaságosan megvalósítható tér(bővület), pavilon koncepciójának megalkotása. A helyszín kiválasztása a jelentkezők feladata, a cél az adott helyen a lakók vagy a közösség igényeit kielégítő, legfeljebb 25 m2 alapterületű, de precízen megtervezett, egyben innovatív építmény - pajta, nyári lak, pavilon, bővítés, egyéb tér - létrehozása, a szabadság, egyszerűség, rugalmasság és humor jegyében.

A tervezett építmény szerkezeti rendszerének vonatkozásában a zsűri azokat a könnyen és racionálisan megvalósítható megoldásokat részesíti előnyben, amelyek szétszerelhetők és újra felállíthatók, szállíthatók; készülhetnek önálló koncepció alapján vagy egy előregyártott „kerti ház” újragondolásával. A projektnek választ kell adnia a fenntarthatóság ökológiai, társadalmi, kulturális és gazdasági szempontjaira is.

Ütemezés
2013 március – a pályázat kezdete, a regisztráció kezdete
2013. október 15. - a regisztráció vége
2013. október 31. - a projektek beküldésének határideje
2013. november 12. - a tíz nyertes kiválasztása Párizsban
2013. december 16-20. - 1. workshop a tíz kiválasztott tervezővel a Liege-i Egyetem Építészeti Karán, az első díjas projekt kiválasztása
2014 május – 2. workshop Nantes-ben (Ecole du Bois), a tíz nyertest bemutató kiállítás és az első díjas projekt prototípusának elkészítése
2014 július – workshop a Velencei Építészeti Biennálén, a kiállítás és a prototípus összeállítása
2014 augusztus – a kiállítás és a prototípus felavatása a Velencei Építészeti Biennálén

Az eredményeket és a verseny különböző szakaszait a pályázat honlapján és a médiában egyaránt közzéteszik. A tíz nyertes projektet a pályázat honlapján és egy utazó kiállításon mutatják be. A nyerteseket e-mailben értesítik.

Kapcsolat

Margaux Minier
Coordination [1:1] Program
Cité de l'architecture et du patrimoine
1 place du Trocadéro et du 11 Novembre
75116 Paris, France

tel.: 0033 58515014
email: mminier@citechaillot.fr

A pályázat kurátora:

Jana Revedin Architects

A-9500 Villach, Willroiderstrasse 13
T 43 (0) 4242 - 2418213
F 43 (0) 4242 - 23998

office@revedin.com