Programok

10 éves az Építész Szakkollégium

2006.10.13. 14:14

Kétnapos rendezvény október 18-19-én a Bercsényiben

Leírás:

Az ÉSZK 1996 óta nyújt lehetőséget azoknak a kíváncsi hallgatóknak, akiknek többet jelent a tanulás egy diploma megszerzésénél, és többet jelent az építészet az önkifejezés egy módjánál.
Születésétől kezdve jellemzi rugalmas szerkezete. Mindig azt nyújtja a tagoknak, ami a legjobban hiányzik szakmai fejlődésükhöz. Ereje leginkább függetlenségében van: akármilyen egyetemistát szívesen befogad, aki egy csapat részeként akar az épített környezettel foglalkozni. A rászánt időt és energiát többszörösen meghálálja, nem követelőző, de szereti, ha foglalkoznak vele. Hiú, mint minden építész.

 

pólóárverés
 

2006. október 18-19.

Két napos rendezvénnyel ünnepelünk, melynek helyszíne a Bercsényi 28-30 Kollégium lesz (Budapest XI., Bercsényi u. 28-30.). A hagyományostól eltérően nem csak a társalgókat és a „Gödör”-t töltik majd be a színes események. Szeretnénk megmutatni a pincétől a padlásig, hogy mennyi lehetőség, mennyi kihasználatlan tér van ebben az épületben, hátha ötleteket adunk lakóinak a jövőre vonatkozóan. Ezen kívül szeretnénk azt is, hogy munkáinkon keresztül minél többen megismerjék az egyre nagyobb létszámú, aktív közösségünket, és azokat, akik már lediplomáztak, és sikeresen kamatoztatják az itt tanultakat.

Programok:

október 18. (szerda)

19:00 büfé nyitás (lemezlovas+kiállítás pályázatok, workshopok tablóiból+szakkollégisták rövidfilmjei) - társalgók egybenyitva
20:00 Egykori szakkollégisták (a teljesség igénye nélkül: Minusplus Architects, Bal Filmstúdió, Opaq, Aether Csoport, Firka Építész Stúdió) bemutatkozó előadásai megszakítás nélkül (szabad ki-bejárással), zenés performansz keretében - társalgók egybenyitva
22:00 fotókiállítás megnyitó (régi eseményekről művészi igénnyel készült képekből) + szabad program zenével, TORTA - kollégium pincéjében a hőközpont mellett (nagyon durva, ritkán látható terekben:)

október 19. (csütörtök)

19:00 büfé nyitás (lemezlovas+kiállítás+filmvetítés) - társalgók egybenyitva
20:00 a Szakkollégium közelmúltja-jelene-jövője előadások, beszélgetés - társalgók egybenyitva:
Homo Ludens, avagy egy műegyetemi köztér tanulságos története
EASA006: beszámoló az idei év legnagyobb építészeti eseményéről
Király u. 40.: egy botrányos épület lehetséges jövője a Szakkollégium segítségével
Debrecen exKassa: egy hajózástörténeti ritkaság megmentése a pusztulástól
Beszélgetés Becker Gábor úrral, DLA, a BME Építészmérnöki Kar dékánjával az egyetemi minőségi oktatás gyakorlati megvalósításáról, a Szakkollégium ebben betöltendő lehetséges szerepéről)
22:00 buli a Gödörben szakkollégista zenészekkel, szelektorokkal

Állandó programok a két nap alatt:

Kiállítások, akciók, installációk az egész épületben (padlás, lift, Szakkollégium műterme, társalgók, pince)

Részletes információt a rendezvényről a www.octogon.hu és a www.eszk.hu honlapról is meg lehet tudni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

1117 Budapest XI., Bercsényi utca 28-30.