A Mapei Kft. támogatási programjának egyik célja a helyi közösségek támogatása. Így újult meg többek között a bükkösdi iskola sportpályája, az Ercsi Eötvös Művelődési Ház udvarán létrehozott Örökmozgó park, valamint egy művészeti projekt keretében a budaörsi Illyés Gimnázium bejárati oszlopai. Emellett, a szentesi Zsoldos Ferenc Közép-, és Szakiskolát a gyakorlati képzéséhez szükséges anyagokkal segítette a vállalat.
A CSR program másik fontos célja a szociális felelősségvállalás. Ennek keretében a Mapei Kft. hozzájárult a Pécsi Gyermekklinika területén kialakított családi szobák felépítéséhez, valamint támogatta a szegedi Szivárvány Autizmus Egyesületet a Gemma Fejlesztő Iskola létrehozásában.
Emellett a vállalat segíti hazánk első integratív edzőtermének létrehozását. A 2016-ban megvalósuló SUHANJ! Fitness, Magyarország első olyan edzőterme, mely mozgás- és látássérültek számára egyaránt látogatható lesz.
A felelősségvállalásban a Mapei Kft. ügyvezetője Markovich Béla személyesen is szerepet vállalt. A júniusi Mapei Tour de Zalakaros kerékpárversenyen versenyzőként adománygyűjtési céllal 127 km-t tekert. Az összegyűjtött összeget a Bátor Tábor támogatására ajánlotta fel.
forrás: sajtóközlemény