100 éve született Marcel Breuer, a pécsi születésű Breuer Marcell Lajos
A 20. századi építészettörténet - és ezzel szoros összefüggésben designtörténet - egyik fontos alakja Marcel Breuer.
Breuer - akit barátai Lajkónak becéztek - Pécsett született 1902. május 21-én. Alsó és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1920-ban a bécsi Művészeti Akadémián kezdett szobrászati tanulmányokat, de egy félév után Weimarba utazott, ahol a Bauhaus műhelyében Walter Gropius tanítványa lett. 1925-ben mesterlevelet kapott, és az iskolával együtt Dessauba költözött, ahol az iskola asztalosműhelyének tanár-vezetője volt. Ekkor tervezte első csőszékét, amely ismertté tette nevét. 1928-ban átköltözött Berlinbe. 1932-ben készült el első kivitelezett épülete Wiesbadenben. 1933-ban egy párizsi nemzetközi pályázaton két első díjat is nyert, és Zürichben elkészült két lakóépülete, mely az új elvek mintaszerű megvalósítását tükrözte (Doldertal 17. és 19., tervezőtársak: Alfred Roth és Emil Roth, 1934).
1934-ben hazaköltözött Budapestre. Fischer Józseffel és Molnár Farkassal társulva I. díjat nyertek a Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatán és Várnai Marian bevonásával a szegedi Országos Társadalombiztosító Intézet-kórház tervpályázatán. A Mérnöki Kamara azonban nem vette fel tagjai közé, így építészi tevékenységet nem folytathatott. 1935-ben Angliába ment, ahol F. R. S. Yorke-kal dolgozott, majd 1937-ben Gropiusszal együtt meghívták az USA-ba, a Harvard Egyetem építészeti fakultására tanárnak. Magántervezői gyakorlatot is folytatott Gropiusszal, 1941-től pedig önállóan. 1946-ban megvált az egyetemtől és New Yorkban önálló irodát indított. Az ötvenes években Párizsban is nyitott irodát. 1947-ben tanácsadóként tevékenykedett a Buenos Aires-i és a bogotai egyetem építészeti fakultásainak újjászervezésénél. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatta. 1981-ben halt meg New Yorkban.
Sok megvalósult épülete közül a legfontosabbak: két lakóház, Doldertal, Zürich (1934); I. Breuer-ház, New Canaan, Connecticut (1947); II. Breuer-ház, New Canaan, Connecticut (1951); Grammar School, Litchfield, Connecticut (1954-1956); UNESCO székház, Párizs (Pier Luigi Nervi és Bernard Zehrfuss munkatársaként, 1953-1958); St. John´s Egyetem temploma, Collegeville, Minnesota (munkatárs: Hamilton Smith, 1953-1961); De Bijenkorf-üzletház, Rotterdam (munkatárs: A. Elzas és D. Schwartzman, 1953-1957); IBM France kutató központ, La Gaude, Franciaország (munkatárs: Robert F. Gatje, 1960-1961, bővítés: 1968-1969); Whitney Museum, New York (munkatárs: Hamilton Smith, 1963-1966).
Breuer Marcelre emlékezve próbáljuk segítségül hívni azt a két átfogó jellegű művet, mely a közelmúltban jelent meg a hazai könyvpiacon. Bonta János kötetében (Modern építészet 1911-2000) sajnos a névmutató teljesen használhatatlan, az abban olvasható oldalszámok szinte kivétel nélkül pontatlanok, és például Breuer neve nincs is benne, holott a szövegben szerepel. Mindjárt a Bevezetésben, a 18. oldalon: ”a modern építészet az USÁ-ban csak azt követően szerzi meg újra vezető szerepét, mikor a diktátorok elől Európa legkiválóbb modern építészei (Mies van der Rohe, Walter Gropius, Breuer Marcel, Moholy-Nagy László, Erick Mendelsohn, Richard Neutra és még sokan mások) Amerikába menekülnek, ahol új otthon és óriási feladatok várják őket.”
Majd a Modern anyagok, technikák, térstruktúrák fejezetben, Az ipari sorozatgyártás eszméje alfejezet tárgyalja részletesen a bauhaust, de itt mindössze a bauhaus margón szereplő leírása említi Breuert (39. oldal). Személyes életrajza később következik, A modern avatgárd építészet fejezethez illesztve (78. oldal). Sajnos ebben a halálozási éve pontatlan, és a szöveg designernek titulálja, elhagyva az építész megnevezést, amire pedig munkásságával erősen rászolgált. Később A modern kibomlása fejezet első alfejezetének címe Újra közelebb a természethez, mely említi Breuert (95. oldal): ”A második világháború alatt és közvetlenül utána a föld egymástól távol eső pontjain a nemzetközi avantgárd ép0tészet vezető egyéniségei természetes anyagokkal kezdenek dolgozni, figyelemmel a helyi éghajlati feltételekre, építési módokra. Közülük az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és ott a háborús anyaghiány szorításában és az új-angliai hagyományok hatására fával és kővel építkező Walter Gropiust és Breuer Marcelt vagy az USA nyugati partján vörösfenyővel építkező Erich Mendelsohnt említhetjük.” És itt, a 97. oldalon következik egy kép is: fotó Breuer I. számú saját házáról New Canaan-ban, 1947.
Kenneth Frampton könyvében (A modern építészet kritikai története) a névmutató ”működik”, és segítségével négy helyen találkozhatunk Breuerrel. A bauhausról szóló fejezetben (A Bauhaus: egy eszme kibontakozása 1919-1932, 14. fejezet) olvasható: ”Az asztalosműhelyben Breuer Marcell briliáns irányításával 1926-ban hozzáláttak az acélcsőből készült székek és asztalok gyártásához. Ezek a bútorok kényelmesek, könnyen tisztíthatóak és gazdaságosak voltak, s a fémműhelyben készített világítótestekkel együtt az új Bauhaus épületek berendezésére használták őket. 1927-re e Bauhaus-termékek szabadalmaztatott ipari sorozatgyártása megoldottá vált, a műhelyek gőzerővel termelték többek között a Breuer-féle bútorokat�” (169-170. oldal)
Frampton említi Breuert a következő fejezetben is (Az új tárgyiasság: Németország, Hollandia és Svájc 1923-1933, 15. fejezet; új tárgyiasság németül = Neue Sachlichkeit): ”A totális színház tervével nagyjából egy időben születtek Breuer Marcell és Gustav Hassenpflug tervei a haselhorsti telep és az elberfeldi kórház számára (1928), valamint Hannes Meyer szakszervezeti iskolaépülete, mely 1930-ban Bernauban készült el. Breuer meg nem valósult elberfeldi terve és Meyer bernaui iskolája egyaránt az új tárgyiasság jegyeit viselték magukon, minthogy ismétlődő elemek olyan aszimmetrikus sorozatából álltak, melyek elrendezése lépcsőzetes formát követett, egyszerre válaszolva az építési program, a tájolás és a topográfia követelményeire. (�) Amikor a nácik 1933-ban hatalomra jutottak, a Neue Sachlichkeit mérsékeltebb képviselői számára is csak a visszavonulás, vagy az ország elhagyása maradt. Gropius és Breuer sietve Angliába, majd onnan Amerikába emigrált.” (185-186. oldal)
Az új kollektivitás: művészet és építészet a Szovjetunióban 1918-1932 című 19. fejezetben olvasható: ”A Proletkult fő feladata ebben az időben a hivatalos hírek terjesztése volt, színházi előadásokon, filmekben és buzdító rajzokon. Az alkotásoknak a kivitelezés mostoha körülményei miatt könnyen szállíthatónak, szét- és összeszerelhetőnek kellett lenniük, és a legegyszerűbb technikai eljárással kellett készülniük. Produktivista művészek, mint Tatlin és Rodcsenko, akik amellett, hogy maguk is aktív propagandisták voltak, elkezdtek könnyű, összecsukható bútorokat és tartós munkaruhákat tervezni. Tatlin tervezett egy olyan kályhát, mely kevés tüzelőanyag felhasználásával ért el nagy hőteljesítményt. A Ťnomádť indíttatás univerzális jellege hatott az európai építészekre is, mint azt a húszas évek végi könnyűbútor tervek, Mies van der Rohe, Le Corbusier, Mark Stam, Hannes Meyer és Breuer Marcel összecsukható, sőt szétszedhető székei is mutatják. Breuer különösen fogékony volt erre a hatásra: 1926-ban alkotott híres Vaszilij-széke együtt keletkezett egy, a VHUTEMASZ-ban tervezett, vele szinte azonos kivitelű cső-vászon székkel. Ma már ez nem meglepő, hiszen Moholy-Nagy és Rodcsenko nemrégiben felfedezett levelezéséből kiderül, hogy a VHUTEMASZ 1923 után közvetlen hatást gyakorolt a Bauhausra.” (223. oldal)
A könyv még egy helyen említi Breuert, konkrétan a Walter Gropiusszal közösen tervezett New Kensington Village lakóházat (314. oldal). Az ábrák közül egy archív fotón szerepelnek a Breuer Marcel tervezte székek, mégpedig a Gropius által tervezett Dessau-i bauhaus nagytermében 1925-1926-ból (170. oldal).
