Közélet, hírek

2012. októberi évfordulók

2012.10.04. 09:42

Építészekhez, építészethez köthető 2012. októberi évfordulók Baku Eszter összeállításában.

2012. októberi évfordulók

115 éve, október 4-én adták át ünnepélyes keretek között a Lechner Ödön által tervezett budapesti Iparművészeti Múzeumot.

 

 

 

90 éve, október 4-én született Borosnyai (Borosnyay) Pál Ybl Miklós-díjas építész, aki főleg egészségügyi és oktatási funkciójú épületek tervezésében vett részt.

110 éve, október 8-án nyitották meg az Országházat, melyet Steindl Imre tervezett, és a Képviselőház ezen a napon tartotta első, ünnepi ülését, míg a Főrendiház néhány hónappal később, december 22-én ülésezett először az új épületben.

85 éve, október 9-én helyezték el a Wälder Gyula által tervezett budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium alapkövét.

70 éve, október 11-én halt meg Fischer József építész, aki építőmesteri oklevelet szerzett Budapesten, majd Párizsban, az École des Beaux-Arts intézményében folytatta tanulmányait. Az 1900-as párizsi világkiállításon a magyar kormánybizottság tagja volt és kitüntetésben részesült néhány kiállítási pavilon megtervezéséért. Ő tervezte 1908-ban a londoni világkiállítás magyar pavilonját, majd két évvel később, 1910-ben a bécsi nemzetközi vadászkiállításon kiemelkedő sikert aratott a magyar pavilonnal. Számos pályázaton indult eredménnyel. Az olasz Képzőművészeti Akadémia tagja volt. Jelentős szerepet vállalt a Lágymányos szabályozásában és fellendítésében

135 éve, október 14-én született Mihailich Győző hídépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kossuth-díjas. Tanulmányait a Budapesti Műegyetemen végezte 1899-ben, ahol az oklevél megszerzése után tanársegédként dolgozott Kherndl Antal mellett.1906-ban magántanári képesítést nyert s a Vasbetonépítés című tárgy meghívott előadója lett, majd 1920-ban az újonnan alapított Hídépítéstani tanszék tanára, s később a Műegyetem rektora 1949-50 tanévben. 1930-ban ő szervezte meg a tanszék mellett a vasbeton vizsgálati laboratóriumot, s 1940-ben létrehozta Buday Lászlóval és Pattantyús-Ábrahám Gézával a Mérnök Továbbképző Intézetet. Tervezőként kiemelkedő alkotásai a csepeli gabonatárház 1922-ből, az acélszerkezetű szolnoki Tisza-híd, az újszegedi Tisza-híd, valamint a budapesti Margit-híd megerősítésének és szélesítésének tervei.

75 éve, október 15-én halt meg Wagner Gyula építész, akinek a nevéhez számos hazai igazságügyi épület, törvénykezési palota és börtön fűződik. Stílusára mestere, édesapja, Wagner János és a bécsi Theophil Hansen voltak hatással. Az első világháború után Bécsben telepedett le. Főbb művei a kolozsvári Igazságügyi Palota, a szegedi Fegyház és Börtön, valamint a kecskeméti Törvényszéki Palota.

205 éve, október 16-án született Tallherr József udvari kamarai építész, aki számos kastélyt, városi palotát tervezett. Főbb művei közé tartozik a copf stílusú óbudai selyemgombolyító, az Erzsébet apácák budai rendházának átalakítása a Fő utcában , illetve a budapesti Petőfi téri görögkeleti templom.

225 éve, október 17-én nyitották meg Budán a Várszínházat, amely 1763-ban épült karmelita templomként és kolostorként, majd 1787-ben alakították színházzá.

245 éve, október 20-án halt meg Oraschek Ignác kamarai építész, aki 1750-től a budai kőművescéh tagja volt és szerepet játszott a budai vár építésének irányításában. Számos esetben állt megbízásban a Grassalkovich-családdal, tervei szerint épült meg 1750-ben a hatvani Grassalkovich-kastély középső traktusa, de közreműködött a gödöllői kastély egyes részleteinek építésében is.

105 éve, október 23-án született Trautmann Rezső építészmérnök, statikus, politikus, építésügyi miniszter, az Építéstudományi Egyesület egykori elnöke.

135 éve, október 29-én helyezték forgalomba a budapesti Nyugati pályaudvar.

Baku Eszter